Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 16:13
Előzmény: #24059  Törölt felhasználó
#24060
38-40 ellenállás, de a 32? a közelébe nem bír menni.
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 16:10
Előzmény: #24058  Törölt felhasználó
#24059
engem biztos nem
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 16:02
Előzmény: #24056  Törölt felhasználó
#24058
apránként tömik
Hathor
Hathor 2021. 01. 13. 15:51
Előzmény: #24054  kapasvan
#24057
:)
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:51
Előzmény: #24054  kapasvan
#24056
apránként veszik
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:50
#24055
10 000 db 31,1 HUF 31,9 HUF 11 883 db
50 000 db 31,0 HUF 32,0 HUF 124 000 db
2 000 db 30,3 HUF 32,2 HUF 2 000 db
17 000 db 30,2 HUF 32,4 HUF 20 000 db
32 800 db 30,1 HUF 32,5 HUF 4 000 db
kapasvan
kapasvan 2021. 01. 13. 15:48
Előzmény: #24053  Törölt felhasználó
#24054
32 az szép 
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:46
#24053
31,9
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:43
#24052
ki be járkálnak vételeken
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:42
Előzmény: #24050  Heinczi
#24051
5 ösben nem látok
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 13. 15:41
#24050
Vannak komolyabb vételi tételek is. Fel-fel
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:40
#24049
mingyá 32 kikapva
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:39
#24048
133 250 db 31,3 HUF 31,5 HUF 90 000 db
1 879 db 30,8 HUF 31,9 HUF 1 348 db
3 000 db 30,3 HUF 32,0 HUF 127 000 db
31 800 db 30,1 HUF 32,2 HUF 2 000 db
535 db 29,6 HUF 32,4 HUF 20 000 db
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:38
Előzmény: #24046  Törölt felhasználó
#24047
pufik voltak itt?
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:37
#24046
118 529 db 30,8 HUF 31,2 HUF 5 000 db
10 000 db 30,2 HUF 31,3 HUF 10 000 db
31 800 db 30,1 HUF 31,4 HUF 7 000 db
535 db 29,6 HUF 31,5 HUF 90 000 db
4 000 db 29,3 HUF 32,0 HUF 127 000 db
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:36
#24045
31.2
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:31
#24044
ki volt az a 9db elado,brokerjelzés?
Törölt felhasználó 2021. 01. 13. 15:29
Előzmény: #24041  Hathor
#24043
nekem ez is jo,mert néztem a 18ft ot ,most 31ft,pont egálban vagyok.
kapasvan
kapasvan 2021. 01. 13. 15:28
Előzmény: #24040  Hathor
#24042
fülesbögre:)))
Hathor
Hathor 2021. 01. 13. 15:27
Előzmény: #24038  Törölt felhasználó
#24041
Ugy kene neki, de 38felett hir nelkul ne almodjon

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek