2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Van itt élet (csendélet) , csak a nyulat ki kellett ugrasztani a bokorból. Egyébként nagyon sajnálom, hogy lorepapp nem ír.
Törölt felhasználó2020. 10. 19. 12:06
#23596
hajrá mindenkinek a gyökér nem nö örökké a föld közepéig,mint ahogy a fák lomja sem az égig.
Törölt felhasználó2020. 10. 19. 12:04
#23595
na örülök ,baboskonak is hogy van.de a többieknek is,reméljük mi hamarább a két fideszes csinál már valamit,vagy eladják a busba a diginek végre,persze tölem adhatják másnak is,de lehet eladják a telefon cég részét és lesz itt repülögép gyártás.hadiipar nem lell az az elveim ellen van még akkor is ha oriás üzlet
Ritkán írunk, de figyeljük mi is. Hígítás volt az elmult pár hónapban, alacsonyabb a beker ár. A cél változatlan. Elhiszem aki kiszáll, van indoka, de én maradok, és még jó páran. Ebből lehet még story. Hiszem, ha nincs covid, már megtortent volna. Kitartás annak aki marad@ N-Force
gondolom szar itt minden vagy várják az alját henczi ritkán ir lorepapp meg 40 felett fog jönni vissza,,a többiek eladták már szerintem,én 29-23 között vettem de többbet nem veszek.már igy is beragadtam,ha nem lesz hir max spekára jo,hir nélkül ér 11ft ot.jol elcseszték evvel a viruskamuval a brexit meg szánalmas megy már évek ota.arra várhat gácsi és tarány inkább eladná ezt a fost A DIGI -NEK.
lore most biztos ,ingatja a fejét,de gondolom Ön is rendesen az idén nem lesz ez már 30ft .max jövöre,lehet még az évet 20 alatt zárja ha igy folytatodik,jol kivéreztették gácsiék meg tarányék, evvel a semmittevéssel.ala ja várják a brexitet,vagy tán a sültgalambot?
Törölt felhasználó2020. 10. 19. 09:43
#23584
na megindult 20 alá ,ez a fos is .fordulásra figyelni mikor lesz ,nyilván lesz valameddig felfelé
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15