Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 16:31
Előzmény: #23478  Törölt felhasználó
#23480
Meg Colopot. 
tomi140
tomi140 2020. 08. 19. 16:06
Előzmény: #23472  Foxtrader
#23479
ez olyan mint a futuraqua token próbálkozása: megérkezni nagy cégek mögé sokadiknak. a magyar úgyis beveszi :) legalább a tokenben elsők közt vannak idehaza, akkor is ha nem sokat ér.
szerintem a brexit megeszi ezt a céget sajnos :(
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 16:05
Előzmény: #23471  Heinczi
#23478
remélem loret még látjuk iit valahogy
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 16:04
Előzmény: #23474  Törölt felhasználó
#23477
nincs sumákolás,egyszerüen nincs semmi még ,de azért mégis levették a végrehajtásokat,tehát valami mégis van,3 és másfél év végrehajtása volt
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 16:03
Előzmény: #23475  Törölt felhasználó
#23476
ja látszolag tényleg értelmetlen.de valamiért most is itt van még,
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 16:00
Előzmény: #23474  Törölt felhasználó
#23475
Hany eve is van itt ez a ceg? Latszolag semmi ertelme. 
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 15:57
Előzmény: #23472  Foxtrader
#23474
Nem tudjuk. Talan hittek benne, hogy teret nyer, de mem valoszinu. Sumakolast erzek. De hol eri meg ez nekik?
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 15:54
Előzmény: #23471  Heinczi
#23473
Gacsi meg csak alszik. Vajon almodik is? Tarany miert nem lepett? Nem tudnak megegyezni, elszamolni? Nem erdekuk a magas arfolyam? Itt is mutyi van? Kinek tartjak ezt a ceget? Mert szinte barmeddig el lehet ezt igy huzni, potolva a  hianyt. Mi az ertelme? Semmi jovokepet nem kozolnek. Nyilvan szandekosan. 
Foxtrader 2020. 08. 19. 15:48
#23472
A baj az h Gácsi a közgyűlésen csak mosolyog és semmi érdemlegeset nem mond, ami tény h sokat költöttek az angliai terjeszkedésre és a reenger szolgáltatásra, de mi értelme volt, mindenki vibert és más alkalmazásokat használ, ezzel nem voltak tisztában?
Heinczi
Heinczi 2020. 08. 19. 15:40
Előzmény: #23468  kupec
#23471
Azért vagyunk itt, hogy nagyot álmodjunk 
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 14:27
Előzmény: #23468  kupec
#23470
ez a lényeg ov ,egy király
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 14:27
Előzmény: #23467  Heinczi
#23469
van logika ebben,érik a szölö
kupec 2020. 08. 19. 14:01
Előzmény: #23467  Heinczi
#23468
Legalább merjünk nagyot álmodni, az nem kerül semmibe. ;-)
Heinczi
Heinczi 2020. 08. 19. 10:50
#23467
Lesz itt valami.
Magnust nem hagynám ki a számításból. Miért nem jött eddig ide? Mert nem volt érdemben mit ide hozni.
Ha belegondolok, Magnusnál van már egy 30 millió dolláros megrendelés. Plusz, amiről még nem tudunk. Ez tesók között is 9 milliárd HUF. 
Nord értéké kb 2 milliárd HUF. Árfolyama 30.
Bejön magnus, árfolyam minimum ugrik 130-150 közé, plusz szerintem ez a repülőteres fejlesztés, amiről hírek vannak, érinteni fogja.
200-400 közötti árfolyam lehet. 
Persze, ez csak egy szcenárió, de miért ne. 
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 10:35
#23466
ugy nézem foxtrédernek minden cég fos,más topikokba is igy ir,no komment
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 10:13
Előzmény: #23463  Törölt felhasználó
#23465
én is azt kérdem mikor 2 éve nem jutok pénzemhez egy többszörös milliárd dollár vagyonu cégtől,nordnál is ez a helyzet,engem szopatnak azért valszeg ,és a nordot meg az élet szopatja,ez a válasz,de egyszer én is megkapom és a nord is megkapja,mint ahogy a fák nem nönek az égig,egyszer meglesz,estmedia is hány évig szarakodott aztán tessék,sajnos vajna nem sikerült pedig az én tudom ,mekkora buli lett volna hajjaj,6. legnagyobb cég lett volna a tözsdén.
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 10:07
Előzmény: #23459  Törölt felhasználó
#23464
jo kérdés.
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 00:02
Előzmény: #23462  Törölt felhasználó
#23463
Magyaran, mi es miert tart ennyi ideig? 
Törölt felhasználó 2020. 08. 19. 00:01
Előzmény: #23461  kupec
#23462
Erteni sejtem, de mikor? Regota varnak mar erre itt sokan. Mire e sok ido?
kupec 2020. 08. 18. 23:41
Előzmény: #23460  Törölt felhasználó
#23461
Egyetlen szóval jellemezve: gáz.
No de itt nem is velük képzelem el a jövőt!   :-))

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek