Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 06. 18. 16:57
Előzmény: #23299  JohnDorian
#23300
Nos, lehet, de az meg tetszene a spekaknak. Mindegy, jo ez igy. Kozben, ahogy latom, a megakaszto is visszalepett...
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 18. 16:44
Előzmény: #23298  Törölt felhasználó
#23299
Szerintem jobb ez így megakasztva, mint hogy felpattanna 60ra utána megint vissza 30ra.... Úgy lehet több lenne az anyázás és társai , mint most...
Törölt felhasználó 2020. 06. 18. 15:27
Előzmény: #23297  JohnDorian
#23298
Jelenleg megakasztva. 
JohnDorian
JohnDorian 2020. 06. 17. 12:17
#23297
Jó lessz ez a papír! Mire jön a Covid 2.hullám szerintem a Nord, Ehep , futur , nutex papírok nem fognak tovább feleződni! (Amerika számomra egy óriás buboréknak tűnik...)  :p
Törölt felhasználó 2020. 06. 15. 15:46
Előzmény: #23295  Törölt felhasználó
#23296
Idonkent valakik belenyulnak. 
Törölt felhasználó 2020. 06. 15. 11:58
Előzmény: #23294  kupec
#23295
Szerintem az ár teljes kontroll alatt. Kérdés, mi okból?
kupec 2020. 05. 25. 15:15
Előzmény: #23290  Törölt felhasználó
#23294
ez ugye nézőpont/álláspont kérdése
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 14:02
Előzmény: #23292  hibaz
#23293
Bocsi, 28 akart lenni, de okostelefon önállósítja magát néha 😏
hibaz 2020. 05. 25. 13:51
Előzmény: #23291  MARYENN
#23292
Már 280 ft-nál járunk ?? :)
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 13:09
Előzmény: #23289  kupec
#23291
Ennek apropójából ki is állt 280-ról a 255K vevő. ☺️
Törölt felhasználó 2020. 05. 25. 12:50
Előzmény: #23289  kupec
#23290
És mi a gyűjtés tárgya, pénz, vagy papír?
kupec 2020. 05. 25. 12:11
Előzmény: #23286  MARYENN
#23289
itt mindig gyűjtés van... :-))
hibaz 2020. 05. 25. 11:43
Előzmény: #23286  MARYENN
#23288
Már vagy 10 éve megy a gyűjtés....:))
don_king
don_king 2020. 05. 25. 11:22
Előzmény: #23286  MARYENN
#23287
Mit súg a női megérzés?
MARYENN
MARYENN 2020. 05. 25. 10:57
#23286
Itt még most is gyűjtés van?? 
oxylant
oxylant 2020. 05. 22. 14:30
Előzmény: #23284  Lafotex
#23285
No, ez legyen a summa!
Lafotex 2020. 05. 22. 14:29
Előzmény: #23283  oxylant
#23284
Szia!Làttam,de nagyon nagy a csend itt is,ott is sajnos!Na de egyszer eljön a mi időnk is remèlem! :-)
oxylant
oxylant 2020. 05. 22. 14:21
Előzmény: #23282  Lafotex
#23283
Szia!
A 2,2-es is deltásodik, plusz 10 K-val....
Lafotex 2020. 05. 22. 14:19
Előzmény: #23281  luck-money
#23282
Ideje lenne! :-)
luck-money 2020. 05. 22. 14:18
Előzmény: #23280  Lafotex
#23281
lehet Deltásodni akar :)

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek