Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere új államtitkárok társaságában a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2018. május 28-án. Mellette (b-j) Novák Katalin család- és ifjúságügyért, Nagy Anikó egészségügyért, Vitályos Eszter európai uniós fejlesztéspolitikáért, Pacsay-Tomassich Orsolya nemzetközi ügyekért és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Kép és címlapkép forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt Portfolio Nem semmi: oktatásnak még államtitkársága sincs.
A POLITIKA RIPACSA Pataki Tamás – Kikérem magamnak, hogy egy politikus híresebb, mint én! – mondta Alföldi Róbert Veiszer Alinda utolsó műsorában Simicska Lajos tévéjében. Az árulkodó mondat után a műsorban azt is felvetette a kulturális műsorvezető, hogy a politika mezejére lépne, ezért alapítani kellene egy új pártot. A hasonló hasonlónak örül régi latin mondás most sem hagyott cserben minket, hiszen Alföldinek olyannyira tetszett a felvetés, hogy menten felkiáltott: ,,A pofázáson kívül is tenni kéne valamit, azaz cselekedni.”Mindebből az következik, hogy bizony igaza van Vincze Balázsnak, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, aki azt nyilatkozta egy tegnapi interjúban: azért mondta le Alföldi pécsi előadását, mert Alföldi Róbertet direkten politizáló politikai aktivistának tartja, így szó sem lehet cenzúráról, hanem mindössze arról van szó, hogy a Zsolnay Színház ilyen kampányoknak nem ad otthont.Az ügyvezető azt szeretné, ha az intézménye semleges maradna, mert a ,,művészet missziója nem az, hogy politikai állásfoglalásokat támogasson”.Ezzel szemben Alföldi Róbert életműve önmagában is egy politikai állásfoglalásnak tekinthető. A rendező persze mindezt nem értette, és most sem érti, pedig egészen egyszerű a dolog, hiszen Alföldi Róbert lényegében minden eddigi interjújában vagy megnyilvánulásában szinte csak politikával foglalkozott, folyamatosan a tarthatatlan honi állapotokról és a fullasztó országhangulatról panaszkodott, a barbár kulturális elnyomást is ócsárolta, és arról is volt egy-két szava, hogy a liberális művészeket kiszorítják a nyilvánosságból.„Rendes fasisztoid irányba mennek a dolgok az országban, a Soros-kampány pedig egyértelműen az antiszemita érzésekre játszik rá” – nyilatkozta tavaly ősszel a színházi rendező, és ez csak egy sűrített mondat a rengeteg hasonló megnyilatkozása közül.Mert míg Alföldi Róbert teljesen természetesen beszél a politikai meggyőződéséről, és a színházi rendezései is telis-tele voltak politikai tartalommal, meg különféle kiszólásokkal, ezt valahogy mindenki természetesnek tartotta.Neki ugyanis szabad a színház nyelvén gátlástalanul politizálni, ellenben ha csak arra vetemedett a városvezetés, hogy egy közismerten jobboldali színházi igazgatót nevezzen ki egy fővárosi színház élére, már e puszta tény miatt is elindult a liberális boszorkányüldözés, a tüntetés sem sokáig váratott magára, a petíciók napról napra hosszabbodtak, és nagy volt az acsarkodás Thália templomának ilyenfajta megszentségtelenítése ellen.Ha egy jobboldali vezetésű színházban politika kerülne terítékre a színpadon, az rögtön kiváltaná a nemtetszésüket, abból rögtön botrány kerekedne, és meg is jegyeznék, hogy ez aljas propaganda, a szájbarágás ócska eszközével, amire nem méltó a művészet.De ha ők politizálnak, az maga a művészet.Alföldi Róbert persze végigházalhatja véleményével a honi sajtó balliberális térfelét, és bármit mondhat, állíthat a neki nem tetsző politikai és társadalmi kérdésekről, de mindezek után ne lepődjön meg, hogy elsősorban egy művész-előéletű megmondóemberként tartják számon, s neve hallatán a politikai véleménye jut mindenkinek eszébe, nem pedig egy vastapsarató darabja vagy zseniális rendezése és egyéb briliáns rendezői megoldásai.Pedig ebbe a szerepbe nem mások kényszerítették, hanem magát skatulyázta bele, és ezt az imázsát tartotta, majd generálta tovább minden véleménynyilvánításával a baráti sajtójában. A politikai ripacsszerepet önmagára osztotta, és maga feküdt bele ebbe a Prokrusztész-ágyba.Mégis, számtalan politikai nyilatkozata közül egy viszont igen figyelemreméltó, hisz Kasszandrává vált egy pillanatra, amikor tavaly ősszel azt jósolta, hogy újra kétharmaddal nyernek a kormánypártok. A sok politológus tévedését ismerve, ez már valódi művészet!
Szlovéniában felvetődött, hogy a vasárnapi választás előtt az
Orbán Viktor barátjaként ismert Janez Jansáék – pontosabban a Jansa
pártjához, az SDS-nek köthető cégek – annyira sok pénzt kaptak
Magyarországról, hogy a szavazás nem lesz legitimnek tekinthető. A
balközép pártok berkeiből hallott erről a Siol.net, amely szerint nem
kizárt: bíróság dönt majd a kérdésről, és nem a szavazók mondják majd ki
az utolsó szót arról, kié lesz a hatalom délkeleti szomszédunkban.(De vajon kinek a pénze????????) https://24.hu/kulfold/2018/05/31/tultoltak-orbanek-szloven-baratjuk-fegyvere-onmaga-ellen-fordulhat/
Egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, s lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. A kultusz fokozatosan kiépülve a „népünk bölcs vezére” számos elismerést kapott, amit tiszteletére írtak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, a felnőttek terítőkbe hímezték nevét. Aztán miniszterelnök lehetett, s megalapíthatta saját kormányát, gyakorlatilag minden kormányt ő irányított, vagy legalábbis igyekezett a lehető legnagyobb kontrollt gyakorolni felettük. A fordulat évében meghirdette, az életbe lévő alkotmány folytán a jogszabályok alkalmazása terén beállt a diszkontinuitás, tehát az az előtti jogszabályok hatályukat vesztik. A nevével fémjelzett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Nem, nem! Ez nem Orbán, hanem Rákosi:)))
Úgy tűnik, valóban egy félázsiai nép vagyunk, ahol a középkori szintű hit, félelem, ösztön erősebb a modernkori racionalitásnál. (zárójelben jegyzem meg, hogy ez pont olyan a fejlett társadalmak szemszögéből, mint amikor ugyanez a csoport lebarbározza, lemajmozza a még keletebbről, vagy délebbről érkezőket...).
Ma 55 éves Orbán Viktor miniszterelnök. A tiszteletére rendezett hálaadó szentmise a Belvárosi Plébániatemplomban lett celebrálva. A szűk egyórás misén a miniszterelnökért hatan mondtak külön imát,
elsőként a szervező Szentmihályi Szabó Péterné beszélt - aki
külön megemlékezett Orbán Viktor édesanyjáról is, majd Rónaszékiné
Keresztes Mónika idén lecserélt fideszes képviselő következett, a sort
Kásler Miklós miniszter zárta. http://hvg.hu/itthon/20180531_Kasler_Miklos_is_mondott_imat_az_Orban_Viktorert_tartott_szentmisen
Törölt felhasználó2018. 05. 31. 22:16
#11207
- Putyin állampolgárságot adott az amerikai anarcho-kommunista ketrecharcosnak - Macron állampolgárságot adott az afrikai gyermekmentő migránsnak -
Újabb papír arról, hogy Orbánék mindenben és folyamatosan hazudoznak. . "Schmidt Máriáék elvesztették a Pruck-pert . A Fővárosi Törvényszék (egyelőre nem jogerősen) pontot tett a másfél éve húzódó Pruck/Dózsa-ügyre. A csütörtöki ítéletben a bíróság megállapította, hogy a Terror Háza megsértette a néhai Pruck Pál kegyelethez való jogait." . https://index.hu/belfold/2018/05/31/schmidt_mariaek_elvesztettek_a_pruck-pert/
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül