Én egyetértek azzal, hogy "nem a migránskampány miatt szerzett a Fidesz kétharmados többséget az áprilisi választáson" Ne feljtsd el, hogy ez a fidesz harmadik kétharmada sorozatban! Az első főleg az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének, a 2006-os nagygyűlésen rendezett utcai harcászatnak, az mszmp utódpártjainak hiteltelenségének és alkalmatlanságának köszönhető, de a másik kettő kétharmadban óriási szerepe van a fidesz javára lejtő választási rendszernek. A töketlen ellenzéknek nem volt semmilyen értékelhető elképzelése a migránsáradat fontosságáról és kezeléséről. Még azt sem voltak képesek kimondani, hogy nem bontanák le a kerítést, de ha kimondták volna, akkor sem hiszi el nekik senki. A migránskérdés akár nyerő lap is lehetett volna az ellenzék kezében. Csak azt kellett volna hangsúlyozni, hogy 2015-ben négyszázezer migráns tarolta le az országot és a kerítést is késve építette föl a hatalom. Az ellenzék a "huszonhárommillió románozás" után jól tudta, hogy az idegenellenesség bevált hatalomtechnikai és kampányfegyver, annak ellenére, hogy ugyanannyira undorító és alattomos fegyver, mint mondjuk a taposóakna a kardhoz képest. Orbánnak volt annyi esze, hogy nem vitt haza magához a Keletiből pár napra migránsokat, még akkor sem, ha ez a CNN adásában jól mutat. Inkább az a csoda és a fidesz számára ijesztő, hogy az ellenzéki pártok még úgy is elvitték a listás szavazatok felét, hogy nem tudtak vonzó alernatívát kínálni, olyar pedig különösen nem, amit a választók el is hittek volna nekik. A kétharmadnak rengeteg oka van. A migránskampány fontos ok ugyan, de csak egy ok a sok lényeges közül.
“A türkmén diktátor rally-versenye ugyanazt az üzenetet hordozza, mint Mészáros Lőrinc ruhamárkája ... Mészáros Lőrinc ugyanis előbújt a választások előtt, ahogy Tiborcz István is. Persze, az újságírók elől még futni kell néha, de az, hogy nyíltan találkoznak, sajtóközleményben biztosítják a közt, hogy ki minek a tulajdonosa, ráadásul Mészáros Lőrinc már elkezdett nyomulni egy saját sportruházati márkájával (ez a 2rule, azaz turul) – mindez azt mutatja, hogy az új nemzeti hűbéruraknak nincs félnivalója senkitől ebben az országban... ... A 2rule-nak üzenete van: az, hogy Orbán (Mészáros, Tiborcz, Garancsi, Vajna meg a többi) megteheti. Bármit megtehet. . Olyan ez, mint a türkmén diktátor, amikor megnyeri a rally-versenyt. Nyilvánvaló, hogy mindenki másnál rosszabbul vezet, nem rally-versenyző, de ő fog nyerni, mert nincs senki, aki otthon, Türkmenisztánban meg merné előzni. Mészáros Lőrincet se tudják, nem merik megelőzni. Lebeszélni a hülyeségről. Hiszen azonnal jön a NAV, a rendőrség, az ügyészség, az egész államapparátus, a különadók, a névre szóló törvények, a közbeszerzési döntőbizottság, ahol mind-mind a Fidesznek gazsulló nímandok szolgálják ki a NER-elitet, nehogy valaki meg merje előzni őket.” . http://b1.blog.hu/2018/05/17/a_turkmen_diktator_rally-versenye_ugyanazt_az_uzenetet_hordozza_mint_meszaros_lorinc_ruhamarkaja
“Magyarország legbotrányosabb stadionépítésének semmi köze a focihoz . Mészáros Lőrinc építette indokolhatatlanul drágán, és tönkre teszik vele az ország kedvenc kirándulóhelyét. A szilvásváradi beruházásokra nincs jóhiszemű magyarázat. ... 2014 márciusában az alapkő letételekor a beruházások teljes költségvetése 1,65 milliárd forint volt, ezért többek közt egy négy évszakban használható fedeles lovardát és egy 8 000 férőhelyes stadiont ígért Fazekas Sándor miniszter, illetve az ezekhez kapcsolódó parkolók, utak és egyebek kialakítását. Mire 2014 decemberében kiírták a beszerzést, a becsült ár 4,6 milliárdra nőtt. Mire Mészáros Lőrinc cége és a vele társuló Eurocampus nevű cég 2015 októberében megnyerte, 6,3 milliárdra. Mire pedig a fejlesztés első ütemét 2016 novemberében átadták, 6,8 milliárdra.” . https://index.hu/sport/2018/05/18/szilvasvaradi_lovas_stadion_betonmonstrum_szalajka_volgy/
“A migránskampány a falvakban valóban meghatározó volt, de Budapesten csupán a negyedik volt a sorban– árulta el Závecz Tibor” . A Fidesz a falvakban nyerte meg igazán a választást, Budapesten 38%-ot szereztek, országosan ugye közel 50% lett, ez jelentős különbség (Bp. 38% vs. vidék 55%, azon belül meg a falvak még magasabbak). Závecz Tibor tehát észre sem vette, de a fenti szövegével csípőből megcáfolta saját 2-3 mondattal korábbi szövegét...
Nem a migránskampány miatt szerzett a Fidesz kétharmados többséget az áprilisi választáson – mondta az InfoRádiónak Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője.A nem Fideszre szavazók körében népszerű feltételezés, hogy a kormánypártok migránsellenes kampánya fontos tényezője volt a kétharmados győzelemnek – mondta az InfoRádiónak Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője. Az intézet által megkérdezett Fidesz-szavazók válaszaiből négy fő ok rajzolódik ki: az érdekek, a menekültkampány, az értékek és Orbán Viktor személye számított.A Fidesz szavazói legnagyobb arányban azt mondták, hogy az Orbán-kormányok alatt „nekik sokkal jobb volt, többet kaptak egzisztenciálisan”.A migránskampány a falvakban valóban meghatározó volt, de Budapesten csupán a negyedik volt a sorban– árulta el Závecz Tibor.Körülbelül 800 ezren vannak azok, akik bár kormányváltást akarnak, mégsem mentek el szavazni, ez a választókorú népesség 10 százaléka. „Az érveik között ott volt elsődlegesen az, hogy nem fogott össze az ellenzék” – mondta az elemző. „Majdnem ugyanilyen fontosságot tulajdonítottak annak, hogy van bizalomhiány bennük a pártokkal szemben, ellenzéki és kormánypárttal egyaránt” – tette hozzá. Sokak pedig úgy gondolták, úgyis a Fidesz fog nyerni, így nem fontos a választás. Ráadásul jelentős részük nem tartotta kormányképesnek az ellenzéket, és nem érzékelte a baloldali megújulást.
Ebben igazad van. De a választást lebonyolitó kormány feladata hogy legitimálja a szavazásokat.Akár a sok kamupárt támogatása helyett az ellenőrzést kellene támogatnia. De mivel nehezebb lenne csalnia nem teszi. Na ezt kellene számonkérni rajtuk akár a következő választásokig !
Ugyan! Külföldi civil szervezet első kampánya? Az EBESZ jelentés se okozott zavart. (Az "ellenzék" pedig már köszöni bent ül a Parlamentben és sok a dolga).
Újra felvetem, hogy tökéletesen mutatja az ellenzéki pártok gyengeségét, hogy láthatóan sok helyen nem voltak egyáltalán jelen, és nem észleltél valós időben a visszásságokat, ha egyáltalán voltak.
NAPI POLITIKA 2018-2022 - cenzúra nélkül