Sokszor az a gond az emberek nézőpontjával, hogy csak a maguk szemszögéből nézik a dolgokat. Pl.:"Olvasom, mennyi pénz megy a szuper állampapírban, esküsöm, nem értm. Ez a hazai lakossági befektetési ismeretek csődje." --> Nos, nekem is van. Egy átlag magyarhoz képest nem is kevés. Miért? Van házam, balatoni nyaralóm, lakásom, garázsok, 2 kiskamasz gyerek, akik 6 osztályos gimibe járnak és a többi és a többi. Tehát likvidnek kell lennem. Nem tudom, mikor kell 2-300e HUF, vagy 1-2M. Ha ez bankszámlán lenne, talán veszítenék is rajta. MÁP+ átlag 5%. Több részletben betéve, nagyon kevés veszteséggel - aktuális kamatperiódust figyelembe véve, inkább nyereséggel - tudok kp-t teremteni. Tehát megvan a likviditásom és még valami sörpénzt is kapok érte.
A másik, hogy az itt parkoló pénzt szoktam vásárlásokra fordítani. Én van úgy, hogy fél évig semmit sem csinálok (a brókerek rémálma vagyok). Aztán, ha látok egy lehetőséget, akkor veszek, vagy shortolok. A longban, ha kell éveket is ülök. Középtávú trendeket keresek. Én nem vagyok olyan ügyes, okos, mint fajtisztamagyar kolléga, hogy naponta pár vonal behúzogatásával megmondjam mivel lehet holnapra 2-300%-ot keresni. (Ebben legjobb ML)
Na, ezért tartok én is 8 számjegyű összeget MÁP+-ban. Persze ez változik.
paner-proli kollégának még egy megjegyzés a MOL-al kapcsolatban: én azt NYESZ számlára (tudod egyáltalán mi ez?) vettem, ahol elég sok zsé parkol. Sajnos itt limitáltak a befektetési lehetőségek. Előtte sok évig GSpark volt ebben a pénzben. 800 HUF körül kezdtem venni. Kb. 2-3 éve eladtam és vettem belőle Masterplastot 580-750 között. (Megnézheted az ottani topicok levelezését) Kiültem a Covid balhét.
Sajnos gyarló vagyok én is, nem állom meg, hogy tanulatlan kollégának be ne írjam: a 2 NYESZ számlán (enyém és feleség, mielőtt nem értenéd, és még 2 TBSZ-en, a GSparkon és a Masterplaston kb. 18 évnyi magyar átlagfizetést realizáltam. Persze, ha ügyesen kereskedtem volna velük....

MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.