szövegértés elégtelen a megkérdezettek 7%-a nyilatkozta azt, hogy csupán kormánypárti médiából tájékozódik tehát az megkérdezettek adatait interpolálva azt mondhatjuk, hogy az emberek 93%-ához eljut az ellenzéki propaganda és a 47% megjelentből sikerült 22%-ot baloldali szavazóvá tenni :)
a corvinus kutatása szerint az emberek mindössze 7%(!)-a tájékozódik csupán kormánypárti médiából tehát eljut az emberekhez a jakubinus baromság, csak nem érdekli őket ;)
pedig az egy négyzetkilométerre jutó brüsszelező óriásplakátok száma budapesten volt a legmagasabb. . de úgy látszik még mindig nem volt elegendő. meg kell vásárlni a hvg-t, a tilosrádiót, a klubrádiót, az indexet, a 444-t a portfoliót a 24hu-t a 168 órát és az atv-t is.
Budapest ellenzéki maradt https://index.hu/belfold/2019/05/27/gyorsertekeles_tetelmondatok_tanulsagok/ A fővárosban a Fidesz 41 százalékot ért el – 2,5 százalékponttal elmaradva az öt évvel ezelőtti eredményétől –, a DK–MSZP–Momentum hármas megverte, ehhez a Budapesten harmatgyenge Jobbik „segítsége” sem kellett, de még az LMP-re sincsenek ráutalva. A Momentum Budapesten nagyon erős A Momentum nyolc budapesti kerületben is második, a DK-t is előzi. Ilyen például a VI., VII., VIII. és IX. kerület is, utóbbiban majd 23 százalékkal. De másodikok a XI. és XII. kerületben is, a XIII. kerületben pedig csak 34 szavazattal verte a DK a Momentumot. A 2010-es ellenzék lenullázódott A Fidesz-ellenesek nem kíváncsiak az MSZP-re, az LMP-re és a Jobbikra. A három párt mindösszesen is 15 százalék körül maradt (MSZP: 6,67%, LMP: 2,18%, Jobbik: 6,42%). Persze közben a szintén igencsak 2010-t és az az előtti korszakot képviselő, de pártként csak 2011-ben alakult Gyurcsányék sok szavazatot szereztek, úgy látszik, ő egyedül a nagy túlélő az ellenzéki oldalon.I. és XII. kerületben is, a XIII. kerületben pedig csak 34 szavazattal verte a DK a Momentumot. A 2010-es ellenzék lenullázódott A Fidesz-ellenesek nem kíváncsiak az MSZP-re, az LMP-re és a Jobbikra. A három párt mindösszesen is 15 százalék körül maradt (MSZP: 6,67%, LMP: 2,18%, Jobbik: 6,42%). Persze közben a szintén igencsak 2010-t és az az előtti korszakot képviselő, de pártként csak 2011-ben alakult Gyurcsányék sok szavazatot szereztek, úgy látszik, ő egyedül a nagy túlélő az ellenzéki oldalon. ------------ Ez azért nem ugyanaz kép, hogy a fidesz a szavazókörök 99.9%-át megnyerte. A múlt század első felében született és a nyolcadik X-ét taposó Tarlósnak vélhetően erősebb ellenzékre kell számítania a fővárosi közgyűlésben.
Én is tudok pitcairn-ül. Csak ki kell ragadni egy szót, fogalmat vagy nevet és keresni hozzá egy angol nyelvű hivatkozást a neten. Annyira csillog majd ez a mozaik, hogy az összképtől el is veszi az ember kedvét.
Megszületett a végeredmény - nagy meglepetések az EP-választáson