A kárpótlási jegyek ügyében az utóbbi időben igen aktívnak mutatkozó ügyvéd, dr. Varga Tamás keresetet adott be a Fővárosi Bíróságra, amelyben kérte a bíróságot, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény 21. § (1) és (7) bekezdése alapján határozatában kötelezze a Központi Kárrendezési Irodát (KKI), valamint Pénzügyminisztert, a kárpótlási jegyek kibocsátójának képviselőjét, mint adatkezelő szerveket a kárpótlási jegyekkel kapcsolatos kérdéseik pontos(!) megválaszolására.
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509
dettó, én is vettem. ilyenek , tegnapi nap után össze... magukat. tele van kisbüfikkel de valaki ma is megveszi rajtunk kívül. legalább van forgalom. Az elmúlt negyedévben összeszedett 3x k nem jelent meg a könyvben.
Működik a pszicho. Egyre lejjebb állnak, mert betojtak, hogy nem lesz aki megveszi. Aztán meg pislognak, ha egyszer csak kiveszik az egészet, hogy eladhatták volna igazából drágábban is.
Lesz, persze. Beraktak egy nagyobb pakkot, naná, hogy alá licitál valaki. Pont az a cél, hogy olcsóbban vegyen, a sügér meg be is áll 200 darabbal alá.
Szinte biztos ez volt a célja. Nyitás előtt betettem
egy pakkot, majd kivettem, hogy mit lép, egyből megjelent egy csomag, hogy felülről
visszafogja.
Jó lesz ez, csak venni kell és gyűjtögetni szép csendben. :)
Nincsenek mar releváns eladó tetelek ,akiknél van az meg nem fogja véleményem szerint eladni néverték alatt. Ha watson tovább tudna lépni nemzetközi perre akkor a névérték többszöröse lehetne a kivezetesi ár. Én a fizikai piacon láttam,hogy névértéken vagy felette adnak csak. Pár hónapja meg volt 1000 is eladó. Közel 37-38k vásároltak össze az elmúlt negyedévben kb.
Talán egy hónapja a 20 könyvben felláttam egészen az eladói oldal tetejére. S tudod mit láttam ott? 1000 db jegyet és az árnál 10.000 HUF volt!!!! A huszas könyvben talán 6-7 ársáv volt. :)
A mol-nál névertéken 1742 Ft-on volt a beszámítás. Ha jön a felfüggesztes jöhet a kivezetés vélemenyem szerint. Okosan veszik én azt látom kicsik adják.
Biztos, hogy lesz valami a kp jeggyel mostanság. Egyébként ideje is, hogy leszámoljanak vele és kivezessék már végre! A korábbi "akciókban" mennyiért számolták be a jegyeket?
Másik fórumon írta más is betettek egy stopot 1250re,hogy a kicsik ne vegyék tovább közben pénteken 980ig kb 4k vevő volt. Most azok állhatnak eladóin bent 1250ig akik rövidtavra vették a nagyjátékosok még gyűjteni fognak . Hamarosan lehet valami ,ha földtv.modósul vagy jön vmi a piacra amin állami akkor percek alatt névértékre mehet. Persze ez egy vélemény.
A héten nem volt a jegyre kötés. A vételek aug 29.-én kezdödtek, akkor én azt irtam, hir nélkül 1050-ig mehet, egy kicsit túlszaladt az árfolyam. Most a vételi szándék pihen, de az elmult 2 hónap alatt megvásárlot darabok sem kerültek piacra. Ha csak árfolyam felhúzás lett volna a szándék a vételekel, akkor miért nem realizálnak a haszonból?
https://privatbankar.hu/reszveny/tankonyvi-fordulat-az-opusnal-kitartoan-veszik-a-karpotlasi-jegyet-322432 A kárpótlási jegyet szépen gyűjtögetik, bár nem nagy tételek cserélnek gazdát, az ár folyamatosan emelkedik. 1190 forinton kötöttek rá, ami bizony 10 éves csúcs. Ez már jelezhet valamit, nem lepődnénk meg, ha most végül az állam elszánta volna magát a kárpótlási jegy hosszúra nyúlt történetének befejezésére valamilyen módon. Nagy költséget nem jelentene, nincs sok papír.
Arra nem lehet hagyatkozni amit egy gazdasági újságban olvasol 20 éve még felkészült hozzáértők írták a cikkeket mára már ez a szakma is felhígult :-)2007-2015 több ezer új kárpótlási igényt fogadtak be ennek kb 90%-át készpénzben fizették ki 1 milliárd értékben pedig kárpótlási jegyben ,mivel ezt fizikai értelemben nyomtatott formában nem bocsátották ki tehát csak értékpapír számlákon létezik és letéti tárban nincs nyoma
Anno olvastam egy gazdasagi újságban ,hogy becslések szerint tőzsdén kb 200milliónyi pakk van ,tőzsdén kivül kb. 1mrd címletértekben. A kivezetes 2,1mrd nem lenne több ami semmi ktsgvetési szempontból.
Közel 50%-os diszkonton forog még mindig a névertékhez képest. Ha vagyongazd.tv módosul akkor már siker. Ha az MKB jönne piacra -amire én kisebb esélyt látok- az sem lenne rossz. Tőzsdén kívül is átrendeződést lehetett a tulajdoni viszonyokban de ez egy feltételezés .
itt már gyűjtögetésről nem igen beszélhetünk a jegyek többségét erős kezek birtokolják ,,csak az a különbség,hogy vannak akik tudják mi lesz a végjáték mi meg csak találgatjuk
Az a kibocsátonak nem jó, szerintem átrendeződés lehetett a fizikainál aminek kihatása van az immat jegyekre. Az index levezetése teves szvsz itt a vagyongazd.tv v mas lesz.
Köszi, Kollini. Az ajánlat továbbra is áll hogy bárki akinek van rá kapacitása annak segítek a 4000+Ft-os pert áttolni. Előbb utóbb énis rákészülök, de a család, tőzsde, ingatlan munkáimat nem dobhatom el.
Szia! Te tettél a legtöbbet a jegy károsultak érdekében, amit nagyon köszönök! Nekem személy szerint nincs akkora menyiség, ami bármilyen per költség kifizetése után, megérné a sok utánna járást.
Én csak Watsont hiányolom, ö volt itt a legnagyobb menyiségel szerintem, most minden más topikban ír, itt meg semmit. Már arra gondolok, valami benfentes dolgot osztottak meg vele, cserébe aláírattak vele egy titoktartási papirt.
Én is olvastam a figyelő cikket nem tétel a kivezetés akár cash ellenérték szerint ,arra gondoltam a kérdesemmel,hogy az esetleges új konstrukció esetében ami az ltp.valtaná ott valamilyen szintem megjelenne de lehet,hogy hülyeség.
az 1.opció esetén a tv.szerint nem lehet különbséget tenni alanyi és nem alanyi között ebből kifolyólag a tőzsdei jegy is részt vehet véleményem szerint majd a föld értékesítésekben.
egyetértek, egyébként a figyelő cikke alapján 1-2 mrd között van a kivezetés ami semmi ktsgvetés szintjén.Idén dec.31-ig a termöfölddel kapcsolatban a kptv.is módosítják a felhasználás érdekében, véleményen szerint ez nyomja majd fel az árfolyamot . A lezárás közel lehet.
Mi összefüggés lenne???A jelek arra utalnak a kárpótlási jegynek a kivezetésére legalább 2 megoldást fognak kínálni ..1.termőföld de ez csak szűk kör veheti igénybe és jelenleg a törvényi feltételei sem adottak 2,,valamilyen részvénycsere egy tőzsdei cégben ennek a feltételei adottak de a törvény szerint csak 1742 ft történhet .Az,hogy mi várható a jövőben nagyon szűk kör tudhatja és bármi elképzelhető
Kárpótlási jegy: Most mennyi is az annyi?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=45509