Hát, megmondom őszintén, a december bevételben sem hozott annyit, amennyit előtte kerestem (dec.1-től voltam triunfo), a januárról meg ugye ne is beszéljünk...
Sovány vigasz ugyan, de egy ismerősöm épp ma reggel mondta, hogy Ő is bukott nagyot a forinton, és este meg a spanyol barátnőm küldött egy sms-t, hogy reméli, még időben kiugrottam belőle (sajnos nem :-((( )
Amikor az ember bukik, jólesik neki, ha érzi, tudja, hogy azért vannak mellette lelki támaszok - mint itt a fórumon is . Köszönöm Nektek is. Különösképp jólesett, hogy Maci is kiemelt egy idézetet, amiből sokat tanulhatok.
Meg aztán éppen most írta sly, hogy az óráson nem napos a mozgóátlag és először nem is értettem, hogy mit írtam rosszul. De most már rájöttem, hogy a naposon napos a mozgóátlag, az óróson meg 50 órás - ha minden igaz... :DDDD
Na, ezt egy laikusnak még csak elnézik, de egy triunfonak (győztesnek)? :-)))))
Fellegi nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy inog-e Matolcsy György széke. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tárgyalódelegáció folyamatosan együtt dolgozik Matolcsy György minisztériumával. Gyakorlatilag naponta egyeztetek vele - mondta
MÉG selmeczi gabit bevehetnék a csapatba, akkor teljes lenne az ész koncentrációja :o)))
Persze ők tudják, hogy mitől meddig kell shortolni a forintot és mikor válthat longra... Ezek így gazdagodnak egytől egyig! 3-4hónap alatt akaár 500-600% hozam a short és a long irányokból! Nem is folytatom.... :/
Bár, hogy ne legyen "gyanús", hogy mire készülnek/tek, ha melékeztek orkán még novemberben mondta, hogy dec közepére várható ismét egy huf "elleni támadás"... Igen ám, csak ezt ők csinálták és szervezetten előre tudták... Valamint még nov előtt beszélt róla, hogy gyengíteni kéne a forintot... Miez ha nem hazaárulás és szándékos gazdasági megkárosítás?!
10:24 | Magasan ragadt az olajár, az EU olajembargót tervez
Az EU olajembargó bevezetése a Brent árfolyamát a Societe Generale szakemberei szerint 125 dolláros magasságba tolná. A piaci szereplők elsősorban attól tartanak, hogy az európai lépéseket követően Irán blokkolja a Hormuzi-szoros olajforgalmát, ahol a világon szállított olaj közel 40%-a halad
Ha lenne pénzed holnap mit vennél max. befektetési idő 1 hónap?