A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai túlnyomó többséggel Gyurcsány Ferencet választották újra a DK elnökének - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel.
A DK közleménye szerint lezárult a Demokratikus Koalíció 3 hétig tartó pártszavazása, és a DK tagjai 98 százalékos arányban újraválasztották Gyurcsány Ferencet a párt elnökének.
A párttagok döntése 2 évre szól, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a DK Gyurcsány Ferenc vezetésével vág neki a 2018-as országgyűlési választásoknak - áll a közleményben.
Lazán, vidáman, dohányozva sétálgatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányellenes tüntetők között március 15-én Dániel nevű olvasó-riporterünk fotója szerint. link
Törölt felhasználó2016. 03. 08. 18:14
#208
hogy lesz ebből köztársasági elnök ha ennyire ég ő is meg a pártja is? :)))
TILTOTT HATÁRÁTLÉPÉS MIATT ELJÁRÁS INDULT GYURCSÁNY ELLEN
MTI
A DK elnöke a zöldhatáron átsétált Szerbiába, majd onnan vissza, hogy menekültekkel találkozzon. Ezért a rendőrség eljárást indított ellene. A politikus lemondott a mentelmi jogáról is, mondta el maga Gyurcsány a helyszínen tartózkodó újságíróknak.
Gyurcsány Ferencet Köztársasági Elnöknek!