Aki nem tudná:
Érdeklődtem a tulajdonosi szerkezet publikálásáról:A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tv. az alábbiak szerint rendelkezik:61. §299 (1) A nyilvánosan működő részvénytársaság részvényese vagy a szavazati jog birtokosa (e § alkalmazásában a továbbiakban: részvényes) haladéktalanul, de legkésőbb 2 naptári napon belül tájékoztatja a kibocsátót és a Felügyeletet, ha a közvetlenül és közvetve birtokolt, szavazati jogot biztosító részvényének és szavazati jogának aránya eléri, meghaladja a (3) bekezdésben meghatározott mértéket vagy az alá csökken. Első napnak azt a napot követő nap számít, amelyen a részvényes tudomást szerzett vagy az adott helyzetben általában elvárható gondossággal eljárva tudomást kellett volna szerezniea) a szavazati jogot biztosító részvény megszerzéséről, eladásáról és a szavazati jog gyakorlásának lehetőségéről, megszűnéséről, függetlenül attól, hogy ez mely napon következik be, vagyb) a kibocsátó által közzétett tájékoztatás alapján, hogy megváltozott azoknak a részvényeknek a mennyisége, amelyekhez a kibocsátó létesítő okiratának rendelkezése alapján szavazati jog kapcsolódik.(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettséget a saját részvények esetén a kibocsátónak kell teljesítenie.(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentési mértékek a következők: öt, tíz, tizenöt, húsz, huszonöt, harminc, harmincöt, negyven, negyvenöt, ötven, hetvenöt, nyolcvan, nyolcvanöt, kilencven, kilencvenegy, kilencvenkettő, kilencvenhárom, kilencvennégy, kilencvenöt, kilencvenhat, kilencvenhét, kilencvennyolc és kilencvenkilenc százalék.Miután a részvényes megteszi a fenti bejelentést az FHB és Felügyelet felé, a Tpt. 55. § (2) szerint a kibocsátó a hozzá érkezett, 61. § szerinti tájékoztatást haladéktalanul, de legkésőbb két naptári napon belül közzéteszi a Felügyelet egyidejű tájékoztatása mellett.A BÉT szabályai a Tpt.-nél szigorúbb közzétételi határidőt írnak elő a kibocsátó (FHB) számára. Ha a kibocsátó a kereskedési idő alatt szerez tudomást a szavazati arány változásáról, 30 percen belül fel kell töltenie a hírt a BÉT közzétételi alkalmazásán keresztül a BÉT honlapjára (közzé kell tennie a hozzá érkezett tulajdonosi bejelentést), és a friss tulajdonosi struktúrát be kell nyújtania a BÉT-nek a megfelelő adatlapon. A BÉT csak a kibocsátó által benyújtott adatlap alapján tudja frissíteni a honlapján szereplő adatokat.
Tehát két napig nem érdemes kapkodni :)
Illetve, ha jól gondolom, akkor a kérdéses clear és az MNV maradhatot (kizárt, hogy ők is a kisbefektetőkkel várakoztak volna a legvégsőbb időig, ha tudták, hogy jó nekik az 533.
Kíváncsi lennék, hogy a 76%-ból ami az ajánlattevőnél van ki még az a 10%-os tulajdonos, aki együttszavazónak minősül? Diófa? MNV?
Hány részvénye volt az MNV-nek? Szerintem ők biztos felajánlották amúgy. Majdnem le volt ez zsírozva.Nem hülyék ezek ne feledjük. Miért adtak volna 570-es ajánlati árat? Megszereztek majd 20 millió részvényt 533-ért. A maradék 3%, legyen az 1,8 vagy 3 millió is meg fogják szerezni. 2 módszert tartok valószínűnek. Hamarosan a 75% tulaj meg fogja szavazni a tőzsdéről való kivezetést és így próbálja begyűjteni a 90%-ot. Valószínűleg ilyen helyzetben ez meg is lenne, mert sokan nem mernék tartani vagy nem tarthatnák előírt likviditás miatt a papírokat. Utána meg simán kivezetik 533-nál.A másik módszer, hogy piacon felcsipegetik. Azért 90 nap alatt nem olyan nagy szám az, szépen apránként össze lehet szedni, mondjuk 530-560 között. Ez meg azt jelentené, hogy megszereztek 20 milliót 533-ért és megszereznek még 1,8-3 milliót (de inkább 1,8, mert ezek mindig épp úgy számolnak ahogy az nekik jó, kihasználva a rosszul megfogalmazott törvények joghézagait és a hatóság meg asszisztál nekik természetesen) kb. 540-550 körül. Így az átlag beker áruk lesz majd a 2X millió részvényre 536-540 közötti. Minek kínáltak volna 570-et???
Egy esetben járhatunk nagyon jól, ha a Clearstream által közölt részvényszám nem lenne eladó. Na akkor, ha beszarnának sem tudnának kiszorítani. De a Clearstream csak vagyonkezelő, nem tudjuk, hogy a tényleges tulaj ki (lehet még ML is), és azt sem tudjuk, hogy most mennyi maradt nekik.
Sok itt a kérdőjel, limites nap 100% hogy nem lesz. A 600 már jó árnak tűnne, az azt jelentené, hogy homok van a gépezetben. sztem
Törölt felhasználó2017. 08. 03. 10:41
#43276
A BUX és BUMIX indexek lehetséges módosításának elhalasztása az FHB részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat kapcsán BÉT Közlemény - Budapest, 2017. augusztus 3.
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. az FHB Bank Nyrt. részvényeire tett önkéntes nyilvános vételi ajánlat eredményét a kibocsátó 2017. augusztus 2-án közzétette. Mivel a kibocsátó tájékoztatása alapján nem állapítható meg egyértelműen az FHB tőzsdére bevezetett részvénysorozatára vonatkozó új közkézhányad mérték, ezért a BÉT az FHB súlyozási tényezőjét (WF) a BUX és BUMIX indexekben egyelőre nem módosítja.
Amint az új közkézhányad nagyobb bizonyossággal meghatározható (ugyanis az ajánlatban megjelölt összehangoltan eljáró személyeken kívüli tulajdonosoknak a jogszabályok értelmében még van idejük bejelenteni a részesedésükben bekövetkezett esetleges jelentős változást), a BÉT ennek ismeretében dönt majd az indexek módosításáról és az FHB súlyozási tényezőről, amennyiben az indokolt.
Szerintem sem valós ez a mostani kereskedés. Vagy: valós a kereskedés, de a Takinak nincs elég dohánya --> forrást kell találni a maradék megvásárlására, és a felvásárlásokat még nem kezdték meg.
Kisebb összegben mernék fogadni, hogy ez kamu forgalom volt saját magukkal kereskedtek. Nagyon idiótának kell lennie annak, akik eddig nem adták el, de most 550-en odaadták. Aki maradhatot, mint befektető, az 100%-ig tisztába van a szituval és nem hiszem, hogy remegő kezűek lennének és kifognak várni...
Ha pl.. most vesz vki 1k-t, akkor 533-on számolva kockáztat 7-12 e Ft-ot, és még csökken annak lehetősége is, hogy Ők vegyék meg! De ha majd megindul, mert anélkül látható, hogy nem adjuk, akkor csökken ennek a kis összegnek a kockázata. Sok kicsi pedig sokra megy, vagyis sokszor 1000 db, az 90 napon át is ellenük dolgozik...Én ebben bízok, mert fog ám nekik kellene, és az is 533 felett lesz (bőven).
FHB:Most vedd!