Rövid tőzsdei pályafutása mélypontjára esett a Facebook árfolyama a mai kereskedésben, a társaság részvényei 5,4%-os mínuszban, 30,2 dolláron tartózkodnak, ami 20%-os csökkenést jelent a kibocsátási árhoz képest.
Meredek esésbe kezdett a Facebook árfolyama a mai kereskedésben, a társaság részvényei már több mint 5%-ot estek, ezzel pedig új mélypontra kerültek a papírok. A közösségépítő szolgáltatásokat kínáló vállalat részvényei ezzel már 20%-kal kerültek lejjebb a kibocsátási árhoz képest, amióta május 18-án megkezdődött a tőzsdei kereskedés a társaság papírjaival.
Sokan már a tőzsdére lépést megelőzően felhívták a figyelmet a céggel kapcsolatos kockázatokra, miszerint az árazás magas, a növekedési kilátások pedig bizonytalanok, a legutóbbi negyedév eredményei aggodalomra adnak okot. A hirdetési bevételek aránya túlságosan magas és a Facebook mobil használatának terjedéséből egyelőre nem profitál a cég, tekintve, hogy mobil alkalmazásain nincsenek egyelőre hirdetések.
A legutóbbi hír a társasággal kapcsolatban az volt, hogy a cég saját okostelefonnal jelenhet meg, illetve hogy felvásárolná a mobil böngészőjéről ismert Opera Software-t. A befektetők tarthatnak egyrészt attól, hogy egy újabb drága felvásárlásra kerül sor az Instagram 1 milliárd dolláros akvizíciója után. De aggódhatnak amiatt is, hogy rossz irányt választott a cég a bevételek diverzifikálására, különösen annak fényében, hogy milyen erős a verseny az okostelefonok piacán.
Több mint 20 százalékot emelkedett Oslóban az Opera Software árfolyama, miután felröppent a hír, hogy a Facebook (Nasdaq) megvásárolná a 150 millió felhasználóval büszkélkedő mobiltelefonos böngésző fejlesztőjét. A tranzakció nagysága a Reuters információi szerint 1 milliárd dollárt is meghaladhatja, így rövid időn belül a második milliárdos akvizíció lehet a FB életében az Instagram megvásárlása után.
103,41 P/E mutatónál bele mertél venni ebbe a papírba? Nagyon bátor vagy, legyen szerencséd, de szerintem ennyi erővel a ruletten is megpörgethetted volna a pénzed.....
Azzal egyetértek, hogy túlárazott a papír, magas áron vezették be. De ki az aki adja? Úgy tudom, a régi tulajok egy évig nem adhatják. Akik pedig pár hete jegyeztek 38 dollárért, miért adják két nap múlva mondjuk 32-ért? Csak spekulánsok jegyezték, hogy majd két nap múlva mondjuk még olcsóbban visszavegye?
Törölt felhasználó2012. 05. 24. 18:44
Előzmény:
törölt hozzászólás
#11
Én vettem 33 dolláron
Most amúgy is minden kiszámithatatlan igy ebbe ülök inkább
Facebook