"A tömeges kivonulás helyett mindössze 32 749 profiltulajdonos töröltette magát. A Google adatai szerint a Facebook.com-ra havonta mintegy 540 millió ember látogat, azaz a világ nethasználóinak valamivel több mint 35 százaléka jelentkezik be az oldalra."
tudom, hogy direkt csinálod, de segítek, hogy ne csak a címet olvasd el, meg a fekete betűs részt:
" A Facebook, a világ legnagyobb közösségi oldalának tulajdonosa közölte, hogy négyszeresére nőtt hirdetőinek száma 2009 kezdete óta, hiszen a marketingesek meg szeretnék ismertetni termékeiket a növekvő nemzetközi közönséggel - cikkez a Bloomberg."
Azért azt is beleszámíthatjátok az árfolyamba, hogy a fellépőknek lassan utalni kell a pénzt. Itt milliókról van szó, amit szerintem úgy lehet a legegyszerűbben előteremteni, hogy az árfolyamot lenyomják és bevásárolnak. Majd hirtelen felhajtják az árat és eladják a szükséges papírmennyiséget. Ha elég ügyesek, akkor az így keletkezett töbletből játszva kifizethetik a zenekarokat és nem nekik kell a pénzt fizetni. Én bízom bennük és a közeli emelkedésben.
jahh...valami kis hírmorzsát ejthetnének végre arról, hogy lesz-e idén 51%, vagy sem...főleg, hogy a fesztivál szezon is lassan beindul...két éve ha jól emlékszem ilyen időtájt a 25% már megvolt...az meg más kérdés, hogy a gerendaiék a "szinergiákat" és az
ECO reklámgépezetét felhasználva egyenlőre a saját zsebes bizniszekre is előszeretettel használják...meglássuk
Econet topik