Ezt a fórumot azért hoztam létre hogy a régi Estmédiások tudjanak beszélgetni trollmentesen.
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.
Az Antenna Hungárián keresztül veszi meg a Telenor negyedét az állam, amelynek ezek szerint nem az volt a legfőbb szempontja, hogy a verseny növelése érdekében legyen egy negyedik szereplő is a piacon. hirdetésAz idei lesz a magyar távközlés történetének egyik legeseménydúsabb éve. A Vodafone májusban jelentette be, hogy felvásárolta a UPC-t, júniusban kiderült, hogy Mészáros Lőrinc közelébe kerül a T-Systems, október végén pedig napvilágot látott, hogy az állam 25 százalékos részesedést szerez a Telenorban, amelyet tavaly cseh befektetők vásároltak fel. Telenor üzlet SzolgáltatóváltásMTI / MTVA / Faludi Imre Noha utóbbi két ügylet egyértelműen a NER-hez köthető, az eddig látottak nem nélkülözik az üzleti logikát. A piacok széttagoltsága miatt az Európai Unió lemaradt tömbszerű versenytársai, Amerika és Kína mögött a távközlési szegmensben. A 327 milliós népességű USA-ban összesen négy operátor működik, az ázsiai óriás 1,3 milliárd lakosa pedig mindössze három szolgáltató közül választhat. Az EU-ban viszont sok száz mobilszolgáltató jut 512 millió emberre a tagállamok frekvenciaszabályozásának – és egyéb előírásainak – eltérése miatt. A nagyobb szereplők ezért arra törekszenek, hogy minél több országban legyenek jelen, lehetőleg minden szegmensben (mobiltelefon, mobilinternet és vezetékes szolgáltatások). Ezzel párhuzamosan pedig azért lobbiznak, hogy a szabályozás minél több kérdésben kerüljön a tagállamoktól uniós szintre. Mivel azonban az unió malmai igen lassan őrölnek, egy-egy lokális piacon még jó darabig nagyot lehet kaszálni – különösen állami hátszéllel. Piaci logika? A norvég Telenor ugyanakkor ahelyett, hogy egy kelet-közép-európai vezetékes hálózatba invesztált volna, inkább kivonult a piacról. 2018 tavaszán a montenegrói, a szerbiai, a bulgáriai és a magyar leányvállalatát a cseh PPF Group vásárolta fel. Az ágazatban a legtöbben úgy vélekedtek, a PPF nem lesz hosszú ideig gazdája a magyar távközlési cégnek, arra ugyanis a nemzeti együttműködés rendszere is szemet vetett. Ráadásul a PPF sokkal inkább pénzügyi, mintsem szakmai befektető, amely megfelelő ajánlat esetén könnyen továbbadja érdekeltségeit vagy azok egy részét. A találgatásoknak táptalajul szolgált az is, hogy a PPF tulajdonosának, a világ egyik leggazdagabb embereként számon tartott Petr Kellnernek egy másik cége, az EPH energetikai vállalat már üzletelt Mészárossal: a magyar oligarchához köthető Status Energy Magántőkealap az EPH-val közösen vásárolta be magát a Mátrai Erőmű Zrt.-be. A Telenor törökbálinti irodaházában Többlépcsős üzletStiller Ákos Végül azonban nem a felcsúti milliárdos, hanem az állami Antenna Hungária szerzett 25 százalékos tulajdonrészt a Telenorban. A partnerek egy új holdingot hoztak létre, amely vegyesvállalatként működik, a PPF 75 százalékos és az Antenna Hungária 25 százalékos tulajdonában. A vételárról nem jelent meg hivatalos információ, piaci becslések szerint valahol 250–350 milliárd forint között köttethetett az üzlet. Az Antenna Hungária MinDig TV-je mellé így most mobilhang- és mobilinternet-szolgáltatás is társul. Állami megbízások Eközben a mobilpiacon két izgalmas pályázat is napirenden van. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság aukción értékesíti az 5G-s mobilinternet-szolgáltatáshoz szükséges frekvenciákat; az újdonság elsősorban az iparban, illetve az önvezető autók fejlesztésében hozhat új időszámítást. Ha az AH nemcsak stratégiai partnerként, hanem részesedését meghaladóan támogatná az új sávtartományok megszerzését, úgy tovább nőne az állam tulajdoni hányada a Telenorban. A nagyvállalati szegmenst kiszolgáló, Jászai Gellért tulajdonában lévő T-Systemsnél is szükség lesz egy 5G-s frekvenciákkal rendelkező mobilszolgáltató partnerségére, hiszen a cég eddig is fontos szerepet töltött be például az önvezető járművek fejlesztésében. Nemsokára indulhat az állami szervezetek mobilszolgáltatás iránti igényeinek kielégítéséről szóló pályázat is. 2017 februárjában a Telekom kapta a megbízást három évre, miután a legjobb ajánlatot tevő Vodafone-t kizárták. Több milliárd forintról és több százezer SIM-kártyáról van szó. Az előző tender legalábbis kétszázezer előfizetést tartalmazott, hangalapú szolgáltatásra 5 milliárd, míg mobilinternetre további 2 milliárd forintos keretösszeget hagyva jóvá. Nem lenne meglepő, ha a következő pályázaton az állami érdekeltségű Telenor tenné a legjobb ajánlatot – természetesen a piaci versenyre vonatkozó minden előírást figyelembe véve.
Egy 139-145 közötti szinten tartással szerintem mindenki kiegyezne hírig. De az tény, hogy a kereskedési sávot feljebb tették. És valszeg nem véletlenül.
Én jobban örülnék ha tudnánk ezt tartani es jövőhéten már jönne valami hír ami valós okot adhat a 180 meg a 200 as szintek törésére. Hír nélkül meleg mindíg ez a nagy emelkedés, könnyen visszacsoroghat! De szvsz már jönni fog!
Az közelebb lesz. Egyelőre amig ekkora forgalmú napok vannak úgy hogy mi csak pislogunk. Semmit nem tudunk, mégis szépen épitik fel. Akkor mi lesz ha infót is kapunk? És azt milyen szinten? Mert onnét várható lesz min. 2 nap limit. De lehet előtte is min. 1
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.