Amíg tart a Konzum, Appen, Opi rally addig ezt is dobálni fogják. Az a kérdés ha vége visszajönnek e és akkor hol lesz az ára. Nekem azt mondták hogy nem érdemes nyomdát tartani mert kevés az osztalék...:) akkor a cig 200 alatt esetleg szóbajöhet.
Remélem igazuk lesz, végül is amióta kijött ez a hír, nem esett sokat, inkább stagnált. Fundásan talán ez a legjobb a "kis papírok" között, osztalékra is lehet számítani. Szerintem lényegesen emelkednie kell az árának rövid időn belül.
Random Capital reggel ezt irtak.
CIG: elfogadták az alaptőke felemelését. A piac azt suttogja, hogy néhány százezer darabnál nem lesz több az eladó a kamatozó részvények átalakítása után.+
Persze, de akkor minek vitték volna le 260 alá. Most mást fognak megpörgetni ezt pedig békén hagyják szerintem. Eldobják és mennek át a rallyba mert nem szeretnének kimaradni.
Osztalékot még csak belengették, megfogalmazták, hogy ez a tervezet, ez mind szép és jó, az alapok majd akkor fognak rákapni, amikor látják, hogy el is kötelezik magukat, mint anno az ÁNY. Ha megszavazzák jövő év elején, hogy lesz oszti, akkor jön majd a duhaj, meg a felhajtóerő, majd amúgy fognak repdesni az 5% feletti hírek. Jönnek a trükkök, hogy a remegőkezűek dobálják lapjaikat a stabil intézményi kezekbe.
CIG Pannónia