Topikgazda: Törölt felhasználó 2002. 03. 29. 14:11

Az MSZP tőzsdeélénkítési programja  

Ugrás a cikkhez
László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter jelöltje egy mai sajtótájékoztatón ismertette párt tőzsde fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit. A tőzsdei részvények kínálatát László Csaba a tartósan állami tulajdonban maradó állami vállalatok kisebbségi részvénypakettjének BÉT-re történő bevezetésével tartja elképzelhetőnek – tudósított az MTI. Mindemellett olyan gazdaságpolitikára van szükség, ami a tőzsdének is kedvez, így például csökkenteni kellene az adminisztratív korlátokat; a Széchenyi-terv keretei között támogatni lenne szükséges a cégek számvitelének autitálási költségeit. (A jelenleg kormányzó koalíció is tervezi a Széchenyi-terv keretén belül a tőzsdei megjelenés támogatását.)
László Csaba szerint a jelenlegi 5 napos tőzsdei elszámolást 3 napra kéne rövidíteni (mely egyébként a KELER tervei szerint már megvalósítás alatt van). A részvényopciók adózásának újragondolását is kilátásba helyezte a pénzügyminiszter jelölt.

László Csaba értékelése szerint a BUX 12-13 ezer ponton foroghatna a jelenlegi 8,000-es szinttel szemben.

Előzőkön túlmenően az MSZP szükségesnek tartja a vállalati és önkormányzati kötvénypiac élénkítését is.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2020. 10. 04. 08:02
Törölt hozzászólás
#3
Törölt felhasználó 2002. 04. 02. 11:33
Előzmény: #1  portfolio
#2
Na, vegre egy ertelmes (ertsd: a velemenyemmel nagyjabol egybevago) velemeny :)
"A tozsdei részvények kínálatát László Csaba a tartósan állami tulajdonban maradó állami vállalatok kisebbségi részvénypakettjének BÉT-re történo bevezetésével tartja elképzelhetonek"
Ke rdes, hogy itt mire gondolt. Posta-csoport, Dunaferr, MVM, (Paksi Atom?), FHB, Szerencsejatek Rt? Babolna? Hosszabb tavon MAV, GySEV, Mahart?
Esetleg Demszky bacsi is elgondolkodhatna azon, hogy a 4-es metrot a fovaros kezeben levo reszvenyvagyon (Vizmuvek, FCsM, FKF [nem tudom, hogy a Fogaz es a Fotav hogy all]) piacradobasabol kene finanszirozni.

Topik gazda

kryss
4 3 3

aktív fórumozók


friss hírek További hírek