Azt még lehagytam, hogy itt ráadásul a cégvezetés is korrektnek tűnik, mert lazán megtehették volna, hogy a mostani Andrássy utas bejelentést hozzák ki előbb, így a 2M eurós kölcsönhöz nem egy felső limites 660-on, hanem bőven 5xx Ft-on hozhattak volna forgalomba új részvényeket, így a KONZ nagyobb arányban részesedett volna a jövőbeni haszonból (mert több rv.-t kapott volna).
Az a baj, hogy itt a BÉT-en már mindenki hozzá van szokva a gagyirallyhoz (elmúlt hetekből pár példa Nord, Futur, SET, Csepel, Rába), amikor 2-3 napig limit UP gyakorlatilag a semmire, majd zuhé, de a rally után magasabb szinten stabilizálódik az árfolyam (pl. Nord 20-ról 50 fölé). Ehhez a papírhoz is ugyanígy állnak hozzá, hiába van most konkrét történés is. Megrántás után beszállnak és ahogy lanyhul a vételi kedv, máris dobják, csak pluszban tudjanak kiszállni. Éppen ezért én nem bánnék egy 2-3 napos felső limitet, mert utána hiába hullana be, de jó eséllyel 700 Ft felett maradna az árfolyam. Most pedig hiába került be 2 nap alatt 6,7 Mrd-nyi ingatlan, már a 2. nap elején megjelentek a fosósok és fillérb@szók, akik 700, sőt 690 alatt is dobálják a papírt, emiatt a 700-as szint támasz helyett ellenállás lesz. De a fő bajom továbbra is az, hogy akkor bezzeg nem volt fosás, amikor máshol a semmire történő felső limitbe kellett beállni a sorba 2-3. napon, de ahol valós történés is van, ott megy az óvatoskodás ezerrel...
A napizók kellenek a szép UP-hoz. Ha most csinálna egy reggel 10-kor +15%-t a tegnapi +15%-ra, akkor elgondolkodnék, hogy beledobjam a pakkom a limiten ácsingózókra. Mert tuti lesz, aki beledobja. Menjen nagy forgalommal napokon át felfelé.
A napizók tönkreteszik a szép UP-ot, ez van. Öröm az ürümben, hogy általuk legalább stabilabb lesz az árfolyam ezen a szinten, mert akiknek eldobálják 680-700 között, azok is szeretnének keresni a papíron... A magasabb szinteken beragadtak pedig kicsit tovább szívnak, de ebben lassan rutinosak leszünk.
APPENINN