Az adósságot én úgy fogom föl, hogy most elköltöm a jövőbeni jövedelmem, amit majd a jövőben visszaadok. Milton Friedman pénzköltési csoportosítása szerint pedig az állam az aki a más pénzét költi másra. Ilyen megközelítésben tulajdonképpen az állam az adósságok útján mások jövőbeni jövedelmét költi másokra. Ráadásul ezeket állandóan meg is újítja, így nem lehet tudni, hogy milyen célt szolgált az adósság. Ray Dalio-nak van egy intelme, az adósságokra mégpedig az, hogy általa jobban növeld a bevételed, mit az adósságot(adósságszolgálatot). Ennek megítélésére a közpénzek felhasználására való ellenőrzések nem nagyon válaszolnak. A fiskális politika ilyen természetű korlátozásai szükségesek lennének, mert ebből erednek sokszor az inflatórikus időszakok, a deviza leértékelési mechanizmusok szükségességei, és buborékok is képződhetnek (hisz a túlzó jövedelmek mindenkit elkábítanak) és a jövőt is ellehetetleníthetik, mint pl. a görögök esetében. A jövőbeni jövedelmek túlöntése(nem megtérüléshez kötötten) traumás lehet, amit szükséges lenne tartalmilag és összefüggésében korlátozni különösen az államok esetében.
A szakadék szélére rántotta Európát az ország, amely most történelmi siker kapujában áll
Ugrás a cikkhez