Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
salve 2018. 12. 21. 15:58
#13580
most írta épp egy franciaországban élő magyar ismerősöm többek közt:
"Borzasztó ez a "tomboló sajtószabadsaág" errefelé ahol még az anonim EU logós migránskártyákról se hallott senki hiszen itt ezt egy az egyben elhallgatták!. és ahol azt hazudjaàk amit a maygar ellenzék, h. Orbán kizárólagcsak 3 év muúlva akartatna túlórát fizetni. De az senkit sem zavar, hogy itt az állami szetorban az elmuúlt 10 évben már 250 millio (!!!!) túlórát dolgoztak rendörök - a terrormerényletek nyomán bevezetett biztonsági szükségállapot miatt, avagy "éljen a migrációóóó!!!" - , ápolónők, stb. de nem fizetett ki nekik senki sem 1 db túlórát sem ebből azóta sem!!! De ez persze "nem baj", hiszen ezzel nem Orbánt lehet lejáratni, így hát mélyen hallgatnak róla!!
Törölt felhasználó 2018. 12. 21. 15:51
Előzmény: #13572  Karvalytokes
#13579
Feltéve, hogy nagyon erős hagyományos kultúrával vagy vallással rendelkeznek, mint például a kínaiak vagy a mohamedánok. Ha viszont nem, akkor a második generáció már inkább a fogadó országban van otthon mint az eredeti származási országban, lásd pl. az 56-os magyarok gyermekeit.
badsector1
badsector1 2018. 12. 21. 15:51
Előzmény: #13575  Karvalytokes
#13578
Don kanyar idején hitleren kívál már mindenki tudta, hogy elvesztette a háborút.
Törölt felhasználó 2018. 12. 21. 15:44
Előzmény: #13570  salve
#13577
1941-ben Moszkvánál megverték a németeket, tehát kiderült, hogy az oroszok ellen nem jött be a villámháború, vagyis elhúzódó küzdelemre kell számítani. Ráadásul szintén 1941 decemberében az USA is belépett a háborúba, tehát már látható volt, hogy nagyobb esélye van annak, hogy a németek fognak veszteni. Persze utólag könnyű okosnak lenni, de annak idején a magyar katonai vezetés is számolt már ezzel, tehát Horthynak mindenképpen arra kellett volna törekednie, hogy minél kevesebb katonát küldjön ki.
Karvalytokes
Karvalytokes 2018. 12. 21. 15:42
Előzmény: #13573  ________
#13576
Europai m. alatt mit értesz?
Karvalytokes
Karvalytokes 2018. 12. 21. 15:39
Előzmény: #13571  badsector1
#13575
Te könnyen itélkezel mert ismered a végeredményt.Olyan ez mint a tippmix addig mindig megéri amig le nem játszák a meccset és csak később derül ki hogy a tutitipp csak pénzkidobás volt.(Ha bejön meg mekkora okosság)
_Macika_
_Macika_ 2018. 12. 21. 15:38
Előzmény: #13571  badsector1
#13574
jó kérdés!
________
________ 2018. 12. 21. 15:36
Előzmény: #13572  Karvalytokes
#13573
téged mi zavar jobban?
1. 1millió Európai migráns
2. 1millió magyar roma
Karvalytokes
Karvalytokes 2018. 12. 21. 15:30
Előzmény: #13569  bigyula
#13572
Jogilag nem ,de akik nem integrálodtak ,kulturálisan igen is azok.Továbbra is idegen testet képeznek az adott népben.
badsector1
badsector1 2018. 12. 21. 15:26
Előzmény: #13570  salve
#13571
Szerinted volt értelme a Donhoz vezényelni magyar katonákat?
salve 2018. 12. 21. 15:06
Előzmény: #13562  janosvitez
#13570
hiányosak a történelmi ismereteid..
1920-tól a jobboldal csak válaszolt arra, amit nem ő kezdett el, hanem a proletárdiktatúra 1919-ben a vörösterrorral
Donhoz vezényelt katonák: megintcsak kérdezd meg az 1. világháborút úgy lezáró antant hatalmakat arról, miért kellett olyan békékkel lezárni az 1. világháborút, amik előre bekódolták hogy a túlalázott németek és más vesztesek majd revansot akarnak venni - ezt csak a nagyon hülyék nem látták előre! a magyar vezetés nem tehetett mást mint megpróbálta visszaszerezni legalább részben a trianonban elcsatolt területeket, ebben egyébként konszenzus volt itthon (abban hogy rablóbéke született trianonban aminek köze nem volt semmiféle európai tradicionális pozitív értékhez és ha lesz rá mód, korrgigálni kell a határokat).
bigyula 2018. 12. 21. 15:02
Előzmény: #13567  Karvalytokes
#13569
Aki egy adott országban születik, az már nem migráns abban az országban. Vagy megkérdezhetem, hogy Te hanyadik generációs migráns vagy Magyarországon?
Zoz87 2018. 12. 21. 15:00
Előzmény: #13563  Törölt felhasználó
#13568
A Fidesz konkrétan SEMMIT nem tett migráció ügyben, ugyanúgy jöttek be, csak nem annyian mint pl Németországba,, ahol van is értelme menni.. Előadja h miatta nincsenek migránsok nálunk, holott vannak.. nem csak EU által jóváhagyott, de nem baj.. Tökéletes ürügy a nép szétszaggatására, meg kiplakátolni a pénzünkből ezt az "eredményt". 
Karvalytokes
Karvalytokes 2018. 12. 21. 14:57
Előzmény: #13552  kismarton
#13567
Miért hazudsz?Ha migráns követ el valamit akkor sumákolnak mert kellemetlen a tényekről beszélni.Ha pedig Nyugaton született 2.gen migránsról van szó akkor szemrebbenés nélkül bemondják hogy belga vagy német volt az elkövető.Ennyit a statisztikákról.
signal2
signal2 2018. 12. 21. 14:54
Előzmény: #13563  Törölt felhasználó
#13566
Hogy érted, hogy nem büszkélkednek? Értelmetlen, amit írsz. 
Másrészt, nyilván neked jobb és pontosabb adataid vannak. Főleg a fejedben, ezt nem kétlem. 
badsector1
badsector1 2018. 12. 21. 14:53
Előzmény: #13527  pampa
#13565
Az öregek mindig lenézik a fiatalokat, pedig nem kellene.
sgl 2018. 12. 21. 14:49
#13564
hány milliárdot loptak el rogánék miközben beengedtek több mint 30 ezer migránst?.
.
https://mfor.hu/cikkek/makro/fiktiv-kotvenyekkel-is-uzleteltek-a-rogan-fele-letelepedesi-programban.html
Törölt felhasználó 2018. 12. 21. 14:48
Előzmény: #13554  signal2
#13563
" Erre vonatkozóan eddig csak a német belügyminisztériumtól láttam felmérést, amely alapján Németországban hasonló a bűnelkövetési arány a migránsok körében, mint a teljes lakosságban."
.
És ezek azok a statisztikák amik színtiszta hazugságok,manipulációk,a közvélemény félrevezetése,mert a németek által elkövetett bűncselekményekhez számolja a 2.,3.generációs muszlim migránsokét is! Azzal viszont nem dicsekednek a migrációpártiak,hogy az összes olyan terrorcselekményt Európában 2015 óta ami halálos áldozattal járt,muszlim származású 1.,2.generációs migránsok követték el,több mint 300 ember halálát okozva!
janosvitez 2018. 12. 21. 14:47
Előzmény: #13521  salve
#13562
1920 -1945 között  a magyar jobboldal lelkén hány százezer  honfitársunk halála szárad???
Nemcsak a  cigányokra,zsidókra ,kommunistákra gondolok itt hanem a többszáz ezer ártatlan katonára akit a Donhoz vezényeltek nagyra becsült Hitlernek segítségeképpen..Talán inkább ezt a felsorolást a narancskommunistákra tedd...
"a pénz nem azé aki ellopja ,hanem aki megdolgozik érte"  1g és haveri köre pedig megdolgozott érte ugye??
_Macika_
_Macika_ 2018. 12. 21. 14:40
Előzmény: #13560  bluefrog
#13561
béka mondja brekeke )))

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek