A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Nem vagyok a rasszizmus híve, de ha már muszáj neked, akkor légy pontos, ez így hiányos. O1CZS. Csak ez nem fejez ki semmit, etnikailag tartozni valahová nem érdem hanem állapot. Ezért helyesebb az hogy O1G
Mellesleg ez a fotomontázs humor színvonalban az ovis Pistike és Szuhay Balázs között félúton helyezkedik el. Sokszor gondolkodtam azon, hogy a birkulásra nemzethyleg erősebb hajlam és a fos humorérzék között hol lehet az összefüggés. Talán az intelligencia? Hm, meglehet hogy utána kéne nézni.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link