Nem vagyok a CEU oktatója, bíró sem vagyok és a Magyar Tudományos Akadémia tagja sem. Korábban mindhárom intézményt gyakran kritizáltam – és a legnagyobb bánatomra ezzel egy ideje felhagytam.Ami napjainkban folyik az országban, abban a legutálatosabb számomra az, hogy a kormány által aljasul megtámadott intézményekkel szemben tisztességes ember nem fogalmaz meg kritikát.
.
Amivel akaratlanul is a kormány céljait szolgálja, mivel a független kritika hiánya is gyengíti ezeket az intézményeket (egyébként a kormányt is, de ez őket nem zavarja – hát, a lelkük rajta)..
Most azonban alkalmam nyílt arra, hogy őszinte lelkesedéssel szóljak az egyik megtámadott intézményről. Lovász László mindössze hatperces elnöki zárszava az Akadémia 190., rendkívüli közgyűlésén
.
kétszer is nyíltszíni tapsot kapott. Aki látott már akadémiai ülést, az tudja, mennyire rendkívüli az ilyesmi arrafelé. Lássuk, mit tapsoltak meg az érdemes testület fiatalnak egyáltalán nem mondható tagjai, egyébként némi fáziskéséssel, amiből önmagában is látszik, mennyire nem voltak felkészülve arra, hogy tapsolniuk fog akaródzni.Lovász az őt ért támadások hangnemére mindössze ennyit reagált: .„A stílus, az nem azt minősíti, akivel szemben használják.”
.
.Majdnem két másodperc telt el, mire kirobbant a taps. A második ilyen mondata, alig másfél perccel később ez volt: „Én nem azért lettem az Akadémia elnöke, hogy asszisztáljak annak szétdarabolásához, akár a lemondásommal is.” Itt még lassabban tört ki a taps, az elnöknek a következő mondatát újra is kellett kezdenie miatta.
https://hvg.hu/tudomany/20181220_Mero_Laszlo_Tisztelet_Lovasz_Laszlonak#rss

A Fidesz rendbeteszi az országot
link