Idén jelentősen drágulhat a tej . Mivel a tejtermelők költségei 15-18 százalékkal nőttek, valamint drágult az euró a forinthoz képest, ezért jelentős áremelkedésre számíthatunk tejtermékek esetében. . A búza- és kukoricaárak 25-30 százalékkal emelkedtek, a szójadarát szintén közel 30 százalékkal drágábban lehet csak Magyarországra importálni, ami újabb tényező a drágulást illetően. . https://liner.hu/iden-jelentosen-dragulhat-a-tej/ . Hazai viszonylatban az erősödő infláció is komoly kihívást jelent, a termelők egyszerűen képtelenek gyorsabb ütemben növelni a hatékonyságukat, termelékenységüket, valamint az automatizációt.
Építkezik? Márciustól jelentősen növekedhetnek az építőanyagok árai . A keresletnövekedés és az alapanyagok drágulása miatt áremelkedésre lehet számítani márciustól, így ha építkezik vagy felújít, akkor érdemes már most megrendelni minden szükséges alapanyagokat. . Milyen mértékű áremelésre számíthatunk? . Jelentős áremelkedéssel indult a 2021-es év az építőiparban. A vasanyagok ára már most 20 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor, a beton alapanyagú termékek árát pedig hagyományosan márciusban szokták emelni a sóderbányák és a cementgyárak, ráadásul idén tavasszal a korábbi évekhez képest egy komolyabb drágulásra kell felkészülni. Ha az alapanyagok ára emelkedik, az húzza magával a termékek, így például a gyártott térkő árát is, amit a lakosság márciusban kezdhet majd megérezni. . https://metropol.hu/aktualis/epitoipar-lakasfelujitas-lakastamogatas-haz-hazfelujitas-epitkezes-dragulas-emelkedo-arak-208972/?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb olajexportőre, a Wall Street Journal értesülései szerint azt tervezi, hogy megemeli a termelését a következő hónapokban.
Az év utolsó nagybevásárlása: 21 ezer forint sem elég rá . Áremelkedéssel fejezték be az évet a hazai hipermarketek. Előző hónaphoz és tavaly év végéhez képest is drágulást mért szokásos Árkosár-felmérésünk. Kosarunkat majdnem egy ezressel többért tudtunk megtölteni, mint novemberben, 20 ezer forint alatt ezúttal sem úsztuk meg a decemberi vásárlást. Az élelmiszerek fele 10 százalékot meghaladóan drágult egy év alatt. . https://privatbankar.hu/cikkek/vasarlo/az-ev-utolso-nagybevasarlasa-21-ezer-forint-sem-eleg-ra.html?utm_source=rss&utm_medium=referral
Bejelentést tett a Magyar Posta, januártól áremelkedések várhatók . 2021. január elsejétől kezdve emelkedni fog a levéltermékek és a kapcsolódó többletszolgáltatások ára a postákon, mely a leggyakrabban használt, legfeljebb 50 grammos belföldi közönséges levelet is érinti többek között. . https://liner.hu/bejelentest-tett-a-magyar-posta-januartol-aremelkedesek-varhatok/
A hazai matrica túl van árazva az életszínvonal alapján jóval olcsóbbnak kellene lennie mint Ausztriában. Elég piti hozzáállásnak tartom ezt a mostani emelést. Ezektől már értelmetlen ésszerű döntéseket várni.
Ausztriában még ez is jóval olcsóbb, ráadásul az utak állapota, minősége össze sem hasonlítható a rossz állapotú magyar utak minőségével. Kisteherautók esetében a magyar díjak, több mint duplájába kerülnek az osztrák díjakhoz képest. 2021. jan. 1-től (3,5 tonnáig):
Tíznapos matrica: 9,50 euró
Kéthavi matrica: 27,80 euró
Éves matrica: 92,50 euró
Már online is megvásárolható!
A magyarországi rendszerhez hasonló elektronikus matricarendszert
vezettek be Ausztriában is 2017. november 8-tól. A régi matricás
rendszer is megmarad, emiatt az elektronikusan megvásárolt éves
autópálya-használat is csak naptári évre érvényes, az előző év december
1-től. Az ár és az érvényességi idő is változatlan marad, 10
napos, 2 havi és éves opciók közül választhatunk. Az e-matricát az
osztrák autópálya-kezelő honlapján, az asfinag.at oldalon illetve az
ASFINAG telefonos applikáción keresztül lehet majd megvásárolni, min. 18
nappal az érvényességi idő kezdete előtt - további részletek az E-matrica rendszerről.
Nem érdemes kockáztatni!
Amennyiben valakit érvényes matrica nélkül állítanak meg a rendőrök egy osztrák autópályán, 120 eurós azonnali pótdíjat
kell fizetnie. Ha a helyszínen nem tudja kifizetni a pótdíjat, akkor
300-tól 3000 euróig terjedő pénzbírsággal sújthatják! Matricamanipuláció
esetén (pl. átragasztás, sérült matrica) a helyszíni bírság 240 euró!
Hasznos infók
A 10 napos matrica esetében a lyukasztás napja az első nap.
A kéthavi matrica a lyukasztás napját követő második hónap azonos napján
24 óráig érvényes.
Az éves matrica az érvényesség évét megelőző év december 1-től az
érvényesség évét követő év január 31-ig használható, azaz érvényességi
ideje 14 hónap.
Ausztriában az autópályák (A jelzés) és a gyorsforgalmi utak (S jelzés)
használatához szükséges matrica, az ennél alsóbbrendű utak használatához
nem szükséges autópálya-matricát vásárolni. A matricák a határ
közelében fekvő magyarországi benzinkutaknál szerezhetőek be, illetve
Budapest környékén néhány helyszínen.
Januártól drágulnak az autópályadíjak . Még nyáron hatalmazta fel az Országgyűlés a kormányt arra, hogy évente automatikusan megemelhesse az autópálya matricák árait, és élnek is a lehetőséggel: jövőre drágulni fog az útdíj, a rendelet szerint az augusztusi infláció mértékével fognak emelkedni az árak. . Márpedig idén augusztusban 3,9 százalék volt az infláció, ennyivel fog tehát drágulni a pályamatrica január elsejével. . A megyei matricák 5000 forintba kerülnek egy évre, ezek jövőre 195 forinttal drágulhatnak egy átlagos személygépjármű esetében. A legtöbb autós a 10 napos országos matricát veszi – például, ha nyaralni megyünk, akkor ez a kézenfekvő – ez idén 3500 forintba kerül, jövőre 136 forinttal kerülhet többe. Ha valaki a személyautójára váltana éves országos matricát, annak jövőre több mint 1600 forinttal kell többet fizetnie – ezt a matrica most 42 980 forintba kerül. . https://propeller.hu/itthon/3593323-januartol-dragulnak-autopalyadijak?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral
Volt két vagy három hét amikor ötszáz alá ment a paradicsom és ezer alá a brokkoli. Na tegnap úgy láttam hogy ennek vége. Viszont ezerkétszázra volt leakciózva a bio narancs kilója. Tök jó hogy lehet kapni.
7-800-ért se fogok almát venni, inkább veszek 6-700 ért szőlőt, meg dinnyét, azt nem tudom most menny, de jóval olcsóbb. Rohadjon rájuk a drága alma... :D
A Lidl ben 7-800 Ft-ért már egész jó almákat kapsz, kenterbe verik a szar Idared meg hasonló kategóriájú cuccot. Persze pár hónapja még az is 500 alatt volt, de az elmúlt hónapokban tapasztalt általános élelmiszerár-másfélszereződés alól nem mentesült az se.
Órási áremelés jön a benzinkutakon, visszatérünk a járvány előtti árszintre . A 95-ös benzin ára bruttó 7 forinttal emelkedik, a gázolaj ára pedig 13 forinttal kerül majd többe szerdán, írja a holtankoljak.hu. Így az átlagárakat tekintve visszatérünk a koronavírus járvány előtti időszakhoz, 2020 március elején volt utálja ilyen magas a benzin és a gázolaj átlagára, ami a 95-ös benzin esetében 368 forintot, a gázolajnál pedig 381 forintos átlagárat jelent. . https://mfor.hu/cikkek/szemelyes_penzugyek/orasi-aremeles-jon-a-benzinkutakon-visszaterunk-a-jarvany-elotti-arszintre.html
Eddig tartott, nem sokáig tart ki az olcsó benzin. . Szerdán a benzin ára bruttó 6 forinttal emelkedik literenként, a gázolaj ára viszont nem változik. . Az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: 294 Ft/liter Gázolaj: 318 Ft/liter https://azuzlet.hu/szerdatol-dragul-a-benzin/
Belendült a fidesz-propaganda gépezet, sajnos csak a duma maradt, ez meg hosszú távon kurvára kevés lesz. Olyan inflációt kap a nyakába minden magyar, hogy csak úgy kapkodni fogják a fejüket a hatalmas drágulás láttán!
Én azt látom, hogy az ultra drága euró az ami most villámgyorsan épül be az árakba, pl. a dm-ben ami 990 volt egy hónapja az most 1150, nem piskóta. Aztán nekem még nehézségeim vannak a zöldségek árának az ugrásával a diszkont láncoknál (Aldi Lidl penny), ami 700 volt egy hónapja az 900 és ilyenek. Felvágott fronton is látok egyharmados emelkedést. A többit most nem néztem. Az ESL tej egész jól tartja magát, tegnap még csak húsz százalékkal volt drágább mint fél éve. Ma is be kell szereznem egy-két dolgot, megnézem, tartja-e még magát, egész valószínűtlen hogy így maradjon.
Arra is kiváncsi vagyok, hogy jönnek-e majd a cikkek áprilisban, hogy meglódult az infláció, éves szinten 4,75 százalékra. Vagy hasonló röhejes mértékben.
Soha annyit nem kellett még fizetni a nagybevásárlás végén, mint most – ezt tapasztalták a Privátbankár munkatársai, akik 13 éve, hónapról hónapra ellátogatnak három szuper- vagy hipermarket (Interspar, Tesco, Auchan) egy-egy üzletébe, megveszik ugyanazokat a termékeket.Most már 21 ezer forintot kellett fizetni a 30 élelmiszert tartalmazó árukosárért a kasszánál. Egyébként a három áruház között nincs nagy különbség a végösszeg tekintetében.Ami mellbevágó lehet, az az, hogy egy év alatt mi drágult a legnagyobb mértékben: a sertéspárizsi.Közel 40 százalékkal drágább most a sertéspárizsi, mint tavaly februárban, már rég nem számít olcsó felvágottnak – kilónként jó 2100-2200 forintot elkérnek érte.(Ennek csak részben oka a sertéspestis miatti para.26 százalékkal drágult egy év alatt a rizs, 20 fölött a tojás, a sajt és egyes üdítők. 10 százalékot meghaladó éves áremelést mértünk a cukornál, a száraztésztánál és a tejfölnél, de dübörög a kenyéráremelés is, egy év alatt 14 százalékkal került nagyobb szám az árcímkére. Jelentősebb, 10 százalékot meghaladó éves árcsökkenést csak a margarinnál, a csirkemellnél és a kávénál mértünk – konstatálták.Az előző hónaphoz képest nagyot drágult a tej, a sajt és a narancslé, mindhárom termék 14 százalékkal kerül többe. 19 százalékkal olcsóbb lett viszont az alma, 13-mal a csirkemellfilé és a liszt, 10-zel a kávé és a tea, mint januárban.
A madárinfluenza miatt tíz ország tiltólistára tette Magyarországot . Már tíz ország korlátozta részben vagy teljes egészében a Magyarországról érkező baromfitermékeket, élő madarakat vagy a kapcsolódó termékeket - szúrta ki az Index a Nébih honlapján. . Már Dél-Korea, az Egyesült Arab Emírségek, a Fülöp-szigetek, Hongkong, Izrael, Japán, Kína, Kuvait és Szingapúr sem fogad Magyarországról, vagy egyes magyar megyékből baromfitermékeket vagy élőállatokat - derül ki a portál cikkéből. https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/madarak-h5n8-madarinfluenza-baromfi-korlatozas.699366.html
Padlizsánt és paradicsomot pusztítva tüntettek a kertészek . Demonstrációt tartottak az almeríai La Cañada település közelében a Független Spanyol Gazdálkodók Szövetségének tagjai. A spanyol kertészek padlizsán és paradicsom megsemmisítésével tiltakoztak. A szervezet elnöke szerint a két növény értéke folyamatosan csökken az európai piacokon a Marokkóból származó import áru hatására. Joaquín Lopez elmondta, hogy korábban Németországból olyan visszajelzést kaptak, miszerint a spanyol áruként feltüntetett import paradicsom vizsgálatakor kiderült, hogy az Észak-Afrikából, Marokkóból származik. . Jól tudjuk, hogy a kereskedők egy része Marokkóból vásárol, majd átcímkézés után spanyol termékként értékesíti a terméseket.Ezt az Európai Unió nem engedheti meg. https://www.magro.hu/agrarhirek/padlizsant-es-paradicsomot-pusztitva-tuntettek-a-kerteszek/?source=hirkereso
Miért éppen Afrikát választotta mintafarm-partnernek Magyarország? . Több afrikai országban hoz létre mintafarmokat Magyarország, valamint helyi képzéssel és ösztöndíjakkal segíti a diákokat. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a kisméretű, néhány hektáros parcellákon megmutathatja és kipróbálhatja magát a magyar mezőgazdaság. Többek között búza, kukorica, rizs, paradicsom és uborka, fűszernövények, valamint talaj- és növényvédelmi mezőgazdasági fejlesztések érkeznek Afrikába. Ugyanakkor a táblák gondozását a helyi munkaerő végzi, az adminisztrációs feladatokban számíthatnak a nagykövetségek segítségére, így a magyar szakemberek munkájára csak a rövid kiutazások alkalmával van szükség. https://www.magro.hu/agrarhirek/miert-eppen-afrikat-valasztotta-mintafarm-partnernek-magyarorszag/?source=hirkereso
Nagyon szomorú, hogy nem tudjuk ellátni magunkat . A krumpli is Holland meg Francia meg ki tudja honnan hozzák még . Hogy miért nem lehet ezeket helyben termelni azt nem értem? . Több ezer kilométerről kell a paradicsomot is hozni,ami ráadásul ízetlen és zöld a magja...
Komoly drágulás jöhet a korai zöldségeknél . Spanyolországban a múlt héten ítéletidő tombolt, amely halálos áldozatokkal is járt. Emellett óriási területen semmisültek meg mezőgazdasági berendezések, ami előrevetíti, hogy a kora tavaszi időszakban nem fogják tudni ellátni Európát zöldséggel. Ez pedig vélhetőleg az árakban is meg fog mutatkozni. https://privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/komoly-dragulas-johet-a-korai-zoldsegeknel-330681
Nagyot estek az üzemanyagárak Romániában . Romániában átlagosan 32 banival (22 forinttal) csökkent január elsejétől az üzemanyagok literenkénti ára, miután január elsejétől eltörölték az üzemanyagokra 2014-ben kivetett többletadót. Így a Petrom román nemzeti kőolajtársaság töltőállomásainál jelenleg átlagosan 5,26 lejt (363 forint) kell fizetni egy liter benzinért, és 5,45 lejt (377 forint) egy liter gázolajért. Hasonlóak az árak a többi kőolajtársaság kútjainál is. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200102/nagyot-estek-az-uzemanyagarak-romaniaban-411395
500Ft benzin, 1000Ft cukor, 2000Ft párizsi.