Az Ex- Freesoft most már több éve 4IG néven futó részvénynek nincs saját topikja, ami tűrhetetlen a mai virtuális világban...
Javaslom tulajdonos társainknak, hogy itt folytassuk a diskurzust a papírról.
A mai 50 milliós forgalom szerintem csak átkötés lehetett...De majd meglátjuk, van itt sztori lehetőség bőven...
inkább az a fő bajom, hogy JG szerint 3-4x többet ér a papír, akkor a cégnek minden egyéb felvásárlásnál többet érne ha venné magát, hiszen ennél jobb befektetést nem biztos, hogy tud felvásárlással produkálni
Lendületben van, igen. "Korrigált adózott eredménye 10,7 milliárd forint volt az első három negyedévben. 871 milliárd Ft-os nettó hitelállomány. Ilyen tempóval még cirka 61 év és törlesztik.
Látom, a leírtakat te sem tudod értelmezni. Mindent fizetnek, mindent törlesztenek és így maradt 100milliárd cash. 147 milliárd ebidta, ezt kell figyelni.
azért majd nézzük meg, hogy ad1. spacecom-nak mennyit fognak fizetni ad2. mit fognak még venni. Szerintem OV még nem zárta be a kört. Majd ha ő azt mondja, hogy megvan minden, ami kellett, akkor lesz lezárva. Hozzáteszem, hogy amihez hozzányúlt a 4ig az eddig jobb nem lett, csak drágább. invitech-től már mi is leléptünk, mert nincs mérnök. nem fizették ki őket vagy épp azt mondták, hogy majd lesz egy konszolidált support. szar sem lett, csak egy fos szolgáltatás.
A másik 4ig topicban ugyanúgy leírod a hülyeséget. Milyen 61 év? A jelentést végig olvastad? Simán fizetnek mindent a megadott határidőre és így maradt 100 milliárd cash. Beszélgess már egy könyvelővel és értelmezd a jelentést. Én szidom eleget az árfolyamot, kapok is érte rendesen de azért ilyen hülyeséget nem kellene írni.
Szerintem sok kisbüfi attól fél , olyan lesz mint opus. Ott is tele volt kpval de az écs, különböző leírások elvitték a nyereséget. Papíron nem volt nyereség, nem volt osztalék. Most itt tart a 4ig is. Persze hogy eladják, látják minden emelkedik, mennek át oda. Ide meg visszatérnek 1-2 év múlva mert úgy gondolják még akkor is itt lesz az árfolyam vagy még lejjebb. Mondjuk azt a sok milliárd értékű papírt amit 880 óta eldobtak, azt valaki megvette.
jaj ne kezd már te is bakker. 860-800 között nem azért esett, mert mi kisbüfik beszartunk. nem is láttuk a jelentést tegnapig! krvára ők tolták orrba szájba, meg pakolgatták ide oda. ne kenjük már Marinénikre a szarkeverésüket. Kopasz osztotta az észt, hogy 3x többet ér, aztán még a haverjainak sem kell. Csinált egy olyan alakzatot, ami TA szerint nincs :):):)
Valamit félreértettél. Én azt írtam többször is hogy a monavishoz hasonló bennfentes mutyi megy 870óta, aztán majd a jelentés után jönnek a kis büfik eladásai. De az is igaz hogy a bennfentes eladó papírjait valaki megvette.
Kérj meg egy szakembert hogy magyarázza el neked az ebidta jelentését, meg úgy az egész gyorsjelentést. Nem a 10 milliárdból fizetik a 871 milliárdot. A tartozás törlesztését eddig is fizették. Kifizették a törlesztőt és még így is maradt 100 milliárd cash a kasszában. Itt az a kérdés mikor csökken ill. mikor nem lesz ekkora écs. Ha ez nincs akkor rögtön 100 milliárd a nyereség papíron. Most a veszteség papíron van mert ennek nagy része pézkiáramlással nem járó leírás. Ezért van ennyi cash a kasszában. Ma sokan eladták félreértésből meg azért mert úgy gondolják máshol fial a pénz itt meg nem és majd visszajönnek ha már papíron is nyereséges lesz.
Azért nagyon le lettem betegezve, hülyézve amiért azt írtam hogy előbb lesz az otp 18000 mint a 4ig 1000. Nos most az események ismeretében továbbra is fenntartom az állításom.
Hogy mennyire igazad volt! El kellett volna adjam ezt a veszelyes hulladekot bukoban es 8-9 ezren otpt venni. Mar reg kint lennek a mocsárból! Jelen allas szerint ha ebben a fosban maradok csillagaszati tavlat , mire kimaszom a minuszbol. Mondd mester mit javasolsz? Mi fog duborogni, ameg ez az ertektelen papir vergodik?
Mit ertunk long alatt? A 4ig-vel par honapra terveztem, 2 evvel ezelott. Nem swingre vettem akkor sem, de ez mar too long. Ahogy a helyzet all itt poshadok meg egy evig legalabb. (-20%ban)
4IG részvény
Javaslom tulajdonos társainknak, hogy itt folytassuk a diskurzust a papírról.
A mai 50 milliós forgalom szerintem csak átkötés lehetett...De majd meglátjuk, van itt sztori lehetőség bőven...