Elkészült a korábban belengetett informatikai ösztöndíj részletes terve, amelyet hamarosan, de legkésõbb szeptemberben vezetnek be a felsõoktatásban. Ezen kívül három egyetemen új informatikai üzemmérnök szak indul, aminek a
Egy ismerősöm egy másik említett céghez lépett le 4 évvel grad után, plusz 10%-ért, és ugyan nem tudom biztosan a fizetését, de az általad említettet nem közelíthette meg, ezt közvetett információ morzsákból sejtem, a főnöke kereshetett úgy 1,1 millió bruttót. Mindezt úgy, hogy jó szakember volt és jelentős tudásra tett szert a belső rendszerek tekintetében is, mégsem bírtak neki olyan ajánlatot tenni, amennyiért maradna. A BlackRock meg nem igazán tudott versenyképes fizetést ígérni a legtöbb MS-s alkalmazottnak, így ahhoz képest, hogy majdnem mindenkit megkerestek,belég kevesen mentek el oda, az MSCI-hoz a Blackrock megjelenése idején is többen léptek le. Mellesleg ezek a cégek eleve a fejlesztők felét munkaerő kölcsönvétellel foglalkoztatják, ahol nagyon eltérő fizetések lehetnek. Amilyeneket írsz, nagyon ritkák, elhiszem, hogy a legjobb 5% megkapja vezetői skillek nélkül is, de a többségnek 500-600 bruttó a realitas.
Törölt felhasználó2018. 02. 08. 11:57
#58
> A piacon ugyanis a pár éves munkatapasztalattal rendelkező, 30 év alatti informatikusokat már 1,8 milliós fizetéssel vadásszák le, ami nem normális . Az a nem normális, aki ezt gondolja, és valamit elmond arról, hogyan is ülünk mi magyarok fordítva a lovon. Miért ne lenne normális, hogy egy informatikai szakember 1.8 milliós fizetéssel csábítható át? Az ilyen ösztönző fizetések eleve nem az átlagot reprezentálják, hanem annál valószínűleg magasabb, különben nem menne át senki, vagy csak aki nagyon alulfizetett, de amúgy szakmailag jól felkészült. De számoljunk ezzel az összeggel. . 1.8 millió forint az 5-6000 euro-s fizetésnek felel meg. Ez európai szinten is szép fizetésnek számít, a netto is jó, 3800 euro. Valószínűleg ezek a cégek tudják kigazdálkodni: - multik, pénzintézetek - nemzetközi piacra dolgozó szoftvercégek - hazai állami szféra részére dolgozó, általában kontraszelekcióval érvényesülő, költségérzéketlen cégek . E fenti csoportok egyike sem a magyar piac bérköltség-érzékenységével rendelkezik, így teljesen érthető, hogy elszakadhat a bérszínvonal a hazai átlagtól. A munkapiac nemzetközi, mert bárki elmehet pl. Londonba 40-90 ezer fontos éves alapfizuval. . Hozzáteszem, szerintem csak bizonyos informatikai területeken vannak ilyen fizetések, ugyanis az informatikai fizuk nagyon erősen függenek a témától, kereslet-kínálattól. Van ennél több is és kevesebb is. Pl. SAP szakemberek egy része ezt a nominálösszeget akár 10-15 évvel ezelőtt is megkereshette, igaz, azóta ez nemigen ment feljebb. Más területeken most is sokakat foglalkoztatnak párszázezer forintos fizetések mellett. . Még egy összehasonlítás. Ha Lidl boltvezetőket mostanában tényleg havi 8-900eFt bruttókkal szerződtetnek, miért lenne meglepő, hogy a nehezebben elsajátítható és nemzetközileg igen keresett informatikai tudást bő kétszer akkora fizetésekkel igyekeznek elcsábítani. A Lidl a belpiaci fogyasztókból, átlag magyar vásárlóerőből ki tudja ezt termelni, márpedig Magyarországot csak kb. Bulgária előzi meg az EU szegénységi sorrendben. Akkor a fent említett, nemzetközi beágyazottságú multik, szoftvercégek és az államnak verseny nélkül dolgozó politikai párfogoltak (ismerek párat) miért ne tudnának a középszar, Magyarországon állami területen maradt szoftveresekhez felvenni néhány versenyképes szakembert, akiket meg kell fizetni, de segítenek elérni, hogy a szoftver teljesítse az egyébként nem túl erős szerződéses mellékkötelmekkel biztosított szoftver iránti szerződéses elvárásokat? Ugyanaz megy, mint a Mészáros-ún. birodalomban.
A vezetői szinten pedig nagyon szór a fizetés. Ha valakit külföldről csábítanak haza akkor nagyon vastag fizetések is vannak. Tudok olyanról aki bemondta a kinti fizetését mínusz az ottani lakbére (Nyugat-Európa) és itthon megadták mert kellett ide egy tapasztalt vezető. Nyilván egyből elfogadta :)
Nem :) Konkrétan tudok olyanról aki 4 évvel grad képzés befejezése után el akart menni és 1.1M-el tartották az MS-nél. De pl. tudok olyanról is aki az MSCI-hoz ment el 1.1M-el. BlackRock hasonló. Egyik se volt VP pozíció. Abban viszont igazad van, hogy nem emelnek. Nekem is ugyanannyi volt a fizetésem éveken keresztűl ezért léptem le a MS-től.
Az említett cégek egyikéről van némi képem, ahhoz hogy (bruttó) 1 millió fölött keressen valaki, mindenképpen VP-nek kell lenni, ami általában, de nem mindig, vezetői pozícióval jár. Kezdő szinttől 5-6 év alatt ez nagyon keveseknek jön össze, a legtöbben mondjuk átlag 1,5 év után lelépnek, mert nem vagy alig kapnak fizetésemelést. De az általad említett fizetések máshol is vezetői szinten vannak.
Igen. Az igazság az, hogy volt hátszele a gyereknek, de becsülettel megtett mindent ő is azért, hogy itt tartson. Nem a sült galambot várta, hogy majd a szülői kapcsolat tolja, hanem helytállt és bevállalt mindent (németországi gyakorlati képzés, ingázás, stb.). Úgy látszik, értékelték is az illetékesek. :))
Pl. hol? A cikk 4-5 éves tapasztalattal rendelkező Java fejlesztőket említ. Nem vezető fejlesztőt, nem 10 éves tapasztalattal rendelkező seniort, stb., stb.
ilyenkor mindig az a kérdés, hogy ki ajánlotta:) PS. és persze kirívó véletlenek is vannak, tehetség meg a csillagok kedvező együttállása, pl. annak idején a 23 éves Galamb József is vak véletlenek sorozata után botlott bele egy - korábban már két alkalommal csődbe ment - "no name" vállalkozóba, akit Henry Fordnak hívtak https://hu.wikipedia.org/wiki/Galamb_J%C3%B3zsef#%C3%9At_Amerik%C3%A1ba
a dotcom lufi masrol szolt, nem pedig az informatikus kepzesrol. nalunk sikk hulyenek lenni a matekhoz es itt a tanarok felelossege is nagy. en bo harminc evvel ezelott meg un. nagygepekkel kezdtem es lyukkartyat hasznaltunk. ateltem, atdolgoztam a terulet fejlodeset es tudom, soha de soha nem volt eleg fejleszto, es bizony a mai eletunk informatika nelkul mar megbenul.
Nagyon sok mindentől függ a fizetés. Például ha folyékonyan beszélsz angolul akkor mehetsz valamilyen pénzügyi céghez, pl Morgan Stanley, Blackrock, Dealogic vagy MSCI. Itt már 5-6 év tapasztalattal is 1M fölött van a fizetés. Kezdőként biztos nincs ennyi. Vezetőként meg szintenként ilyen +250-400e-el kell pluszban számolni.
persze hogy kell ember de azért érezhető volt annak idején hogy ez piac is kiszáradt kicsit. Mindenki kicsit kevesebbet tervezett fejleszteni, kevesebb munka is volt stb. Bónuszmegvonás ilyen-olyan megvonás.
1,8 milliós fizetéssel is vadászni kell az informatikusokat - Kemény lépésekre készül a kormány
Ugrás a cikkhez