Meg kell nézni az üzletszabályzatukat, de nem hiszem, hogy ne védték volna le magukat. Megpróbálni azért mindenképp érdemes, egy mailt megér. Ez nem tőzsde, nincsen hivatalos árfolyam, azon az árfolyamon kötnek, amit ők maguk jegyeznek. Elvileg az lehet, hogy házon belül összepárosították a megbízásodat egy olyan ügyféllel, aki ugyanolyan áron eladáson állt. Az igazán érdekes az lenne, hogy annak az ügyfélnek is korrektül teljesítettek a gapen belül, vagy neki azt mondták, hogy sajnos a gap miatt csak olcsóbban tudtak teljesíteni.
Szerintetek az normális hogy a hétvégi gapben teljesült egy megbízásom eur/usd short zárásra? Érdemes reklamálnom? Ha átugrotta volna ugyanis akkor jóval lejjebb tudtam volna később zárni. IBFX - nél egyébként
Metatraderben a data ablakban szépen látszódnak a forgalmak, egyszer írtad mikor demoztál hogy már 2x2k-s kontikat kötöttél a végén s hogy ez lehetséges-e. Például most az elmúlt 1óra egész forgalma 2ezer konti körül van,szóval az sok lett volna élőben, 2-4konti egy egészséges nagy pozi ahogy látom egy perces adatokban átlag 20-50db a forgalom.
Látom 1-3pip között mozognak a költségek,akkor ez az fxpro a legolcsóbb devizára, igazából nem is a költség a lényeg az elhanyagolható, elég kevés a magyar díjakhoz képest, hanem hogy hol jó legyen a be is kilépő azon múlik minden. Hiába csak 1pip a kltség ha rossz helyen nyitok be azt gyorsan darálja az embert és 50pip odavan pillanatok alatt.
Igen, én is így látom, és eléggé tapad lefele erre a támaszra, kíváncsi leszek a végére. Itt jókat lehet még daxal is kötögetni meg dow, más nem is kell, főbb divzák meg indexek. Nézzük mit tud.
Igen én ennél az fxpro.com-nál vagyok, azthittem más cégnél vagy, díjakra kíváncsi vagyok. Itt aztán van ám forgás, nem úgy mint a magyar piacon. Csak ma itt is lagymatag amerika zárva tartása miatt. Én már égettem meg magam, túl nagy tőkeáttétet nem használok mostmár, és többet kikell várni a vétel/eladással, csak mindig elkapkodom.
100 pipes rést hagyott az esti nyitásnál azt be kell töltenie. 1.280-nál. De ha letöri az 1270-et akkor baj van. Akkor 1230-ig mehet meg a dow is le meg otp és társai is le....
Metatrader alapú programot keress, ilyen van pl az www.fxpro.com -on is van akár eur/huf is. Real time árak, 24 órás piac, rengeteg indikátor. Sokkal többet lehet vele nyerni ha ráérsz és van hozzá érzéked. Meg persze bukni is ha rosszul csinálod. Demozni kell sokat.
Hát igen, és ha 1270 et letöri akkor gáz lesz, szűkül befele napos charton egy háromszögbe. Kíváncsi leszek. Ennek az lbfx-nek a honlapját megtudod adni?
Most elég csendes minden, eur/usd-ben nyomulgatok. Demoban mégcsak, de érdekel a dolog nagyon, csak jó lenne tudni az összefüggéseket mi miért, hogyan. Valaki tud-e valami anyagot a neten.
Forex és egyebek
ki kereskedik devizaval es milyen oldalon fxpro.com
tapasztalatok
en pl nagyon szeretnek dow es s&p index-szel is kereskedni
tudja valaki hol erdemes kint szamlat nyitni?