" db gokartja volt, az egyik egy lassúbb típus, a másik egy vereseny gokart.
Kesjár papa által üzemeltetett gokart pályára hordtam a gyereket gokartozni, kőbányára.
Volt olyan alkalom, amikor mentő állt a pályánál, egy gyereket vittek el, mert eltörte a karját.
Felborult a gokartjával, mert az első kerekével, ráfutott az elötte haladó hátsó kerekére.
Ekkor abbahagytuk na gokartozást a gyerekkel, eladtuk mind a kér gokartot, és vettünk helyette neki egy terep gokartot, amin bukókeret volt, 4 pontos biztonsági öv, távirányítóval leállítható volt.
Mára ezt kinőtte, most egy 150 ccm es qvadja van, azzal driftel,a gyereket is megcsapta a benzin gőz, hál istennek.
A kocsimmal, ki-be áll az udvarra...........
Most 13 éves.
Én örükök neki, hogy ilyen!
Sziasztok.
Kicsit most úgy érzem, kétségba vonod, amit mondtam, de ezt bármikor bebízonyíthatom neked, ha esetleg még mindíg kételkedsz, szívesen találkozunk veled a fiammal, és megmutatja neked hogyan kell pörögni egy autóval :))))))
OK, jonasjozsi, ne is folytasd, tudom a következő történet az lesz, hogy a gyerek amikor a babakocsiban feküdt fél évesen, azt is megpörgette magakörül, úgyhogy kirakta az egyik lábát lefelé a lejtőn... és a bölcsisek a lábhajtányos moszkvicsokkal szégyenükben elslisszoltak.... ;-D
Nevetni fogsz, 4 évesen vettem neki gokartot.
Nem olyan nagyon gyorsat, olyan 40-50 el tudott menni.
Kivittem a kerepesi temető előtti lejtőre a gyereket, gokartozni.
Megy, le föl, egyszer csak elkezd a gokart pörögni körbe, körbe,pörgött.
Na mondom a gyerek beparázott, nem tudja mit kell csinálni.
Rohanok felé, ezt észre vette, kikormányozta a gokartot a pörgésből,jön felém, megáll elöttem, felemeli a bukósisakja rostélyát, és megkérdezi:
Valami baj van, apa..........
Népítélet - portfolion