A Fed hatszorosára emeli rendkívüli rövid lejáratú hitelkeretét.
A Federal Reserve 150 milliárd dollárról azonnal 300 milliárdra, majd az év végéig, ha szükséges 900 milliárd dollárra emeli a bankok rövid távú hitelezésére rendelkezésre álló rendkívüli hitelkeretét (term auction facility, TAF). A lépés célja, hogy azonnal pénzhez juttassa az egymásnak nem hitelező bankokat, miután nem csupán az Egyesült Államokban, de immáron Európában is akuttá vált a pénzügyi válság.
Szakértők szerint a Fed belátta, hogy a kormány mentőcsomagjának beindulásához legkevesebb hetekre, de lehet, hogy hónapokra lesz szükség. A pénzügyi rendszernek azonban azonnal infúzióra van szüksége ahhoz, hogy ne száradjon ki - ezt szolgálhatja a TAF kiszélesítése. Más szóval a konstrukció keretében elérhető összeg növelése a rendkívüli áthidaló hitel szerepét játssza. Szakértők szerint a Fednek nem volt más választása, mint ennek a lépésnek a megtétele, mert a bankok likviditásának megőrzése immáron nem napokon, hanem órákon múlhat.
Ezt a hitelformát 2007 decemberében vezette be a Fed, hogy pénzt pumpáljon a már akkor is nagy beteg bankrendszerbe. A TAF keretéhez aukción férhetnek hozzá a pénzintézetek, a jegybank az ennek keretében nyújtott hitelek fedezetéül a jelzálogkölcsönök jóval szélesebb körét fogadja el, mint más konstrukcióinál. Első körben 20 milliárd dollár volt a TAF kerete, amit 2008. május végén növeltek 150 milliárdra. A rendszerben 28 és 84 napos kölcsönöket hirdetnek meg.
A TAF kiszélesítése mellett szakértők nem zárják ki a rendkívüli kamatcsökkentés lehetőségét sem. A Fed következő ülése október 28-29-én lesz, az ezt megelőző három hét elég hosszú idő ahhoz, hogy a jegybank döntésre szánja el magát.
A Fed azt is bejelentette, hogy kamatot fizet a bankok nála elhelyezett tartalékaira. Ezt eredetileg 2011-től akarták bevezetni, de a kormányzati mentőcsomag részeként előrehozzák az intézkedést."
Nem sokkal vasárnap éjfél előtt a német kormány, a központi bank és a kereskedelmi bankok képviselői megállapodtak a súlyos likviditási gondokkal küszködő Hypo Real Estate (HRE) jelzáloghitel-intézet megmentéséről. A válságtanácskozás eredményeként a HRE számára korábban kilátásba helyezett 35 milliárd eurós mentőcsomagot 50 milliárdosra növelik, ugyanis kitudódott, hogy a HRE adósságai az első becslésnél jóval nagyobbak lehetnek, az év végéig akár 50 milliárdot, 2009 végéig pedig még a 100 milliárdot is elérhetik.
Berlini szakértők szerint, ha nem sikerült volna megállapodni a müncheni bank megmentéséről, az a bankok általános összeomlását, s Németország háború utáni legsúlyosabb pénzügyi válságát eredményezhette volna. A gazdaság lelassulása, a fogyasztás jelentős visszaesése, valamint munkahelyek megszűnése elkerülhetetlenné vált volna."
Azért egy -3,5%-os DJ zárás után folyamatos emelkedésről "álmodozni" elég érdekes.
Valahogy úgy érzem, sokan kezdik elveszíteni a realitás érzéküket (vagy nem is volt).
Szerintem a bux is új mélypont után fordulhat csak, ha fordul. Azért, mert kétszer megtette, harmadszorra nem biztos....
A pánikhangulat egyik fő oka az, hogy most már a legnagyobb európai uniós kormányok is kapkodásba kezdtek, jelezve, hogy nem tudnak lépést tartani a piaci eseményekkel. Ezt mutatja Angela Merkel német kancellár döntése, aki alig 24 órával a négy legnagyobb európai gazdaság párizsi pénzügyi csúcstalálkozója után, ahol a vezetők hitet tettek az egyoldalú lépések elkerülése mellett, hirtelen bejelentette: a német kormány 100 százalékos garanciavállalást ad a lakossági bankbetétekre. "
"Bármilyen szomorú is viszont – stabil pénzügyi rendszer ide vagy oda –, a fentebb leírtak keményen érintik a hazai piacot is: elég, ha csak egyetlen nagyobbacska hazai szereplő anyacége feladja a küzdelmet, és máris teljesen átrajzolódhat a térkép a honi hitelintézetek között. Ráadásul több mint felelőtlen dolog lenne azt állítani, hogy a feltételek terén is maradna minden a régiben: a már kihelyezett és a majdan nyújtandó kölcsönök ára is drasztikus növekedésnek indulhat Magyarországon, és semmi nem garantálja azt sem, hogy egyáltalán lesz elég pénz a piacon. (A fejlemények – finoman szólva – észrevehetők a forint árfolyamán is.)
Most már tehát tényleg itt van az ideje annak, hogy az érintettek befejezzék a mismásolást: aki ugyanis ilyen súlyos helyzetben sunyít, az már csak ront a helyzeten.
Barát Mihály"
0812 hullám v.