a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
Érdekes, az összes szórakozóhely, ahol az utóbbi időben megfordultam tele volt biztonsági emberekkel.
Itt szó sem esik róluk.
Voltak ? Féltek ? Nem voltak ?
Csináltak egyáltalán valamit ?
"Egy 26 éves, tehetséges kézilabdázót gyászol a sportvilág, a vasárnap hajnalban meggyilkolt Marian Cozma az MKB Veszprém csapatának elsőszámú beállósa volt, aki a román válogatottnak is rendszeres tagja volt. ... szóba került az is, hogy a magyar állampolgárság megszerzése után esetleg a mieinket erősítheti majd."
"A szemtanúk szerint egy városszerte ismert és rettegett enyingi bandáról van szó, az egyik verzió úgy szól, hogy nem akarták kifizetni fogyasztásuk ellenértékét, erre a pultos hölgy figyelmeztette őket, mire a lánynak beleverték a fejét a pultba, de úgy, hogy el is törött az állkapcsa. Cozma - aki a táncparketten táncolt - a pultoslány segítségére sietett. Erre hat-nyolcan közre fogták a 211 centis beállóst, felvonszolták az utcára, s ott szíven szúrták."
Cozma nem csak egy nagyszerű sportoló volt, hanem mint EMBER is kimagaslott.
Egy külföldi sietett a magyar lány segítségére a szemtanúk szerint...
Marian Cozma emlékét egy róla elnevezett sportcsarnokkal kellene megörökíteni.
Ezt pedig minél hamarabb kellene közölni a románokkal, mert a magyar nemzet így is kifejezze együttérzését...
Egyébként ki találta ki, hogy az önkormányzatok eladósodhassanak ?
Számomra ez máig teljesen non-sense ötletnek tűnik :-(
Hová jut az a társadalom, amelynek nincs egyetlen épitőköve sem, amelyik ne kereskedelmi alapon működne ???
Már régen nagyon ideje lenne, hogy Gy. Feri és O. Viktor leüljenek egymással megbeszélni, hogy ők így közösen mit tehetnek az országért.
Az, hogy Gy. Feri a csúszós jégen mindíg bemutatja a dupla leszúrt ritbergert, de csak a művészi pontszámra megy és nem ugrik, O. Feri meg be sem mutatja, csak megpróbálja elgáncsolni őt - nos erre rámegy az ország és rámegy az életünk.
Ha nem tudnak leülni egymással, akkor maradjanak pályán kívül és ne induljanak a versenyen.
Egyéb oldalakról származó infók szerint előre lehetett tudni, hogy valami készül.
Az is tipikus, hogy mindkét nagy párt már nyilatkozatot adott ki,
Pedig semmi közük az egészhez, nekik a keretfeltételeket kellene biztosítani az ország megfelelő működéséhez, nem pedig nyilatkozatháborúba bonyolodni.
A veszprémi csapat kulturális attaséja szerint Cozma egy nagydarab, nyugod fickó volt és a szerb fickó is szótlan, csendes fajta.
Persze nyilván fel lehet őket hergelni.
Szeretjük a románokat és a szerbeket, vagy sem, ez valahol egész Magyarország kudarca, mert ha idegenlégiósként itt játszottak, akkor a vendégeink voltak.
A vendégeinkért pedíg felelősek vagyunk :-(
origóról:
"2009-02-08 12:42:26 #860
Szeretném részletesen összefoglalni az egész helyzetet. Több éve járok szórakozni erre a szórakozóhelyre és kijelenthetem, hogy egy teljesen normális, kulturáltan szórakozni tudó réteg kedvel szórakozó helye volt ez klub. Az elmúlt 5 évbe mióta idejárok soha egy verekedést nem láttam, max 1szer egy pofon elcsattant, de ennyi. Tegnap este is egy szokásos bulinak indult, ugyan azok az arcok, ismerősök, barátok. Fél 1 fele megjelentek a veszprémi kézilabdázik is, de ez egy természetes jelenség volt, mivel ez egy általuk is gyakran látogatott hely volt. Mindig jól el tudtak vegyülni discoban, tehát soha nem voltak nagyra magukra, hogy ismert sportolok, soha nem nagyképűsködtük. Sőt nagyon közvetlenek voltak (ha ez ember leállt velük beszélgetni akkor gyakran meghívták 1-1 italra), szóval egy szimpatikus társaság benyomását keltették mindig. Fél2-2 tájékán mikor kiment az illemhelyre, akkor a beléptetőnél ott ált kb 15 db nagydarab, kigyúrt, kockafejő, barátságtalan kinézetű cigány. Ekkor meg is jegyeztem magamnak, hogy ha ezen az estén nem lesz verekedés, akkor soha (de eszembe sem jutott az, hogy itt majd a kés kerül elő). Lementek a zsúfolt szórakozóhelyre, aminek az lett a vége, hogy többen inkább elhagyták a helyet. Ismerőseim megrökönyödve kérdezték tőlem, hogy honnan került elő ez a társaság, mert soha senki sem látott még ilyet Veszprémben (ezt nem mellé beszélés, mivel évek óta a szombat estéim nagy részét Veszprém vmelyik szórakozóhelyén töltöm, és én sem láttam őket sohasem). A cigány társaság látva a szűkös helyet felmentek az emeletre, ahol egy koktél bár van, majd 3 óra magasságában ismét lejötték a picében található disco részre, ahol szinte egyből belekötöttek a pult környékén állókban és így a MKB Veszprém kézilabdázóiba is. A filmekbe illő verekedés egyből kialakult: ordibálás, székdobálás. Ütöttek mindenkit aki épp ott volt. Ekkor a villanyt felkapcsolták, zene leállt majd megpróbálták szétszedni őket. Ezek után kimentek az utcára és kint folytatódott a verekedés. Majd jött a barátom és mondta hogy a Kozmát kint az utcán a bejárat előtt a CIGÁNYOK SZÍVENSZÚRTÁK és ott fekszik az útesten. Mikor kimentünk már ott voltak a mentők, akik több perce élesztették újból, és a rendőrök kérdezgették ki az embereket.
A konkrét esetet nem láttam, amikor leszúrták, de az előzmények alapján egyértelműen kijelenthető hogy a 15 fős CIGÁNY társaság a tettes. Szerencse a szerencsétlenségben hogy a szórakozó hely meg az utca ahol leszúrták Kozmát az is be van kamerázva.
Most már csak remélni tudom, hogy tetteseket elkapják és elég nagy lesz a társadalmi felháborodás és a nyomás ahhoz, hogy a rendőrség, politikusok és mindenki őszintén és határozattan kimondja, hogy itt igen is cigányok voltak, és itt az országban komoly baj van a cigánysággal és ez így nem mehet tovább. Nagyon csalódott lennék akkor, ha minden ***os kisebbségi szervezet nyomására ezt az ügyet elbagatelizálnák és egy átlagos szórakozóhelyi késelésként állítanák be, mert ez nem az volt. Itt konkrétan lejött egy cigány társaság, oda ahol korábban soha nem volt balhé, és egyből verekedést provokáltak, és MEGÖLTEK egy és súlyosan megsebesítettek két köztiszteletnek örvendő élsportolót."
A Gazeta Sporturilor című román internetes oldal egyébként úgy tudja, hogy a veszprémi szórakozóhelyen egy cigány csoport támadt a kézilabdázókra.
De ugye nálunk nincs cigánybünözés.
Gyászol Veszprém: az MKB kézilabdacsapatának játékosát, Marian Cosmát szombatról vasárnapra virradó éjszaka megkéselték egy székesfehérvári diszkóban, és már az orvosok sem tudtak segíteni rajta. Két társa, Zsarko Sesum és Ivan Pesic is súlyosan megsérült, előbbit jelen pillanatban is műtik.
Mi lesz veled Magyarország?