nem szoktam senkibe beleállni és igyekszem soha senkit nem (meg)bántani, de szerintem nem biztos, hogy jól helyezed el magadat a térképen - néha persze nehéz magunkat másokhoz képest értékelni és különböző szempontok alapján egy relatív skálán elhelyezni
kezdem akkor magammal: én azt gondolom magamról, hogy a tőzsdei befektetők relatív skáláján a nulla ponttól már jobbra helyezkedem el, de nagyon közel vagyok még a nulla ponthoz, mert a teljes vagyonomat (beleértve az összes pénzemet, úgy, hogy még hitelt is vettem fel, amit szintén elbuktam, egy jó ideig spar budget cuccokat voltunk kénytelenek vásárolni - és szerencsére ez az időszak egybe esett a cégem mélyrepülésével is, ahol egyik felszámolásból estünk a következő felszámolásba) még csak egyszer vesztettem el, de onnan mind mentálisan és mind pénzügyileg fel tudtam állni - emiatt nagyon büszke vagyok magamra (és a családomra) - viszont nagyon sok dolgot még úgy gondolom nem tapasztaltam meg és van bőven még tanulnivalóm - de soha nem venném magamnak a bátorságot (még akkor sem, ha én lennék WB), hogy egy nálam idősebb, szélesebb látókörű és sokkal tapasztaltabb emberrel tiszteletlen legyek
szerintem súlyos tévedésben vagy, de biztos annyira sokat tudsz a tőzsdéről és mindig annyira jól sikerülnek a dolgaid, hogy azt gondolod magadról, hogy mindenben Te vagy a legjobb és bárkiről ítéletet mondhatsz
érdemes lenne utánaolvasnod arról az emberről, akiről ilyen fura módon nyilvánítasz véleményt - ki lehet ő, mióta tőzsdézik, miket csinálhatott életében, hogyan viszonyul azokhoz, akik segítséget kérnek tőle, és nézz utána, hogy nagyon sokáig még azoknak is próbált segíteni, akik folyamatosan lesza**zták a rajzait és beírásait - lehet, ha képbe kerülnél, akkor inkább tanulni szeretnél tőle és ellesni azokat a dolgokat, amikben ő tehetséges
persze nem vagyunk egyformák és nem is gondolkodunk ugyanúgy - és természetesen a Te viselkedésed az a Te döntésed - és Téged (is) a viselkedésed alapján fognak értékelni az emberek
Te el tudod magad helyezni a tőzsdei befektetők relatív skáláján?
csak azért írtam Neked, mert korábban nem ez a stílus volt Rád jellemző - ha bármi sértőt írtam, akkor amiatt utólag is szeretnék elnézést kérni, nem az volt célom
jó spekit Neked és persze sok pénzt

4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.