Ez van, mindig csak mantrázza a hülyeségeit, pedig már 700 fölött megy a rakéta...ja nem.És arról ne is beszéljünk, milyen volt 1000 felett (ötödölés után), mert már szinte el is felejtettem azt az érzést.Tavaly már vártuk a 700 feletti árfolyamot, mint a Messiást. Idén remélem, hogy eljön végre, de szerintem van annak igazsága, aki leírja, hogy eddig csalódtunk, és bizony benne van a pakliban, hogy most sem fogunk örülni. Szóval eddig nekem elfogadható volt, hogy madrid a negatív-realista, rice a pozitív reménykedő, mert egyikük sem le- vagy felbeszélő. Most viszont mintha újra lennének ilyen-olyan felbeszélők, akiktől semmit nem láttam, azon kívül, hogy mindjárt indul a rakéta, és aki mást vár, az hülye.
520 óta ezt mondod."Nincsenek vevők." (Ott vártad újra a 400-450es szintet) Most 657.550en akarod visszavenni az eladott pakkodat. Sorban tűnnek el a fórumról a régi arcok,(más papírokba mennek)azaz eladják,csökkentenek,valakik megveszik az eldobott pakkokat. Közben a cég folyamatosan javul és növekszik :D Nyárra megjönnek a nagy akvik is,amik majd az idei évben hatalmas +növekedést fognak jelenteni,bevételben és nyereségben is. Talán majd jön 1 komolyabb befektető aki nagyobb tételt akar venni és akkor majd emelkedünk hetekig.
És hozzáteszem jelen pillanatban is a negyedik legforgalmasabb részvény a 4ig.......mindezzel együtt egyelőre én is csalódott vagyok.....de látni kell h ez az alacsony érdekeltségi szint nem a 4ig sajátja....tehát nem specifikusan neki szól
Korábban 530 körül és 600-620 között is én is úgy vettem, hogy beálltam 6-7 forinttal a legelső vevő alá, és kaptam a nyakamba a 10-20k dobálásokból. Az elmúlt egy-két hétben hiába állnék be, mondjuk jelen árfolyamon 647-648ra, nem öntenék rám. Vagy veszek az eladóból, vagy beállok az első két vevői hely valamelyikére és akkor talán odaadja valaki. Legalább is én így látom ez történik most.
Egyszerűen érdektelenné vált a részvény, mert egy MOLban, OTBben több mozgás és kereskedési lehetőség van. Amíg nem lesz újabb sztori, addig nem indul meg. Lett volna lehetőség szerintem egy-egy megindulásra, de azokat visszacsapták 650 alá. Pár nap kivételével a forgalom is béka segge alatt maradt. Vártam, hogy ez az akvi majd elindít valamit, de ezek szerint nem sokaknak mond valamit a HDT neve, ahogy az sem lett világossá téve, miért fontos, hogy egy intézményi befektető jöhet a cégbe. Pedig az tényleg komoly lépés a jövőre nézve. Aztán itt a Q4, ami tényleg jó lett, szóval jól működik a cég, és ez is hozhatott volna fellendülést, de közben tényleg olyan kicsi a sáv, amiben mozog, és annyira karban tartják az árfolyamot, hogy aki pl OTP-be lépett 12700 körül, már sokkal jobban járt, mint aki ezt vette kb. 650-en ugyanakkor. Talán ha jönne egy újabb akvizíció, ezúttal tisztán távközlési infrastruktúra területen, az végre beindítaná.
Én úgy látom, hogy pl. az Alteo se igazán megy a jelentésre.......a DunaHouse max az ami lereagálja valahogy a jó jelentést - de az se nagy forgalommal
Tulajdonképpen réssel nyitott, és be is töltötte. Ami azt jelenti, hogy mehet ma tovább felfelé. Ami továbbra is megnyugtató, hogy nincsenek nagy piaci dobálások. Lehet ezért nincs a könyvben vevő, ne tudják eldobni. Lehet ennyit tanultak a vevők, az eladóknak meg nincs más opció mint pakolni az eladóit. Tulajdonképpen nem rossz ez, ha így nézzük még pár nap és elérheti az árfolyam a 670et komolyabb forgalom nélkül is. Valaki írta korábban nem bánja, ha 3 forintjával megy fel 700ig a következő 20 kereskedési napban, hát én sem bánom :)
Lezavarhatnák már azt a szutykot, ami miatt nem engedik fel. Agyrém, hogy nincs az a jó hír, amire elindulhatna. Bizalmat sikeresen eljátszották Tóni mutatvánnyal.
Az ráérne 1-2 hetet még. Akik bizonytalanok adják el. Utána majd rv.kibocsátás és a kötvények után jöhet a nagyobb mozgás,mert azért 20milliárdos akvi már megmozgatja a papírt. Mondjuk addigra jó lenne bőven 700 felett lenni.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.