Ezt a fórumot azért hoztam létre hogy a régi Estmédiások tudjanak beszélgetni trollmentesen.
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.
https://invst.ly/plbx8 A papír továbbra is szépen mozog, de egyenlőre megtorpant az emelkedés, ami érthető is, mivel elért a bolitetőhöz. A papír jelenleg a bolitető és az 50-es mozgó között pihen. A MACD egyre erősebb vételi jelzéseket küld, az RSI még nem túlvett. Az elmúlt három kereskedési napban kb. 4 millió papír forgott meg úgy hogy folyamatosan nagyokat emelkedünk, ami azért elég biztató, ez most forgalommal emelkedik. Ha ezt most nem csak TA alapján kezdték el venni, hanem valakik már tudnak valamit, akkor a következő napokban ahogy szélesedik a bolicsatorna, úgy emelkedhetünk mi is fölfelé, az előző csúcs, 165 irányába és ha jön valami hír (ami nagyon kéne) akkor onnan a 200-hoz is akár elsőkörben. Amint a 140-et átviszi, begyorsulhat az emelkedés de ha kirepül felfelé a boliból, akkor lehetnek benne erősebb visszakorrekciók mielőtt folytatja az emelkedést. Én egyenlőre nagyon bizakodó vagyok azzal kapcsolatban amit látok, nagyon gyanús, hogy ezt valakik most pletykára kezdték el venni, ugyanis elég gyorsan vettek sokat, emellett már nagyon régen nem jött semmilyen hír. R. 135
Érthető , hogy szeretnél venni 120-n , miután kimaradtál a 115-ös körökből , de semmi nem utal arra , hogy visszamenne , az azonban 3 héttel ezelőtt is , amikor utoljára beírtam , nyilvánvaló volt , hogy visszajön 130+ ra . Lesz itt liftezés még , de ezt semmilyen technikai képpel nem tudod alátámasztani , ahogy a nagy lecsorgást és a 3 nap alatti visszajövést sem , ez nem egy bluechip papír... pár millióval bárhova meglehet rántani
Miért? Telekom is ott járt tegnap, ma hol van? Teljesen normális, hogy egy ilyen technikai képnél pár nap korrekció jön, hogy utána nagyobb lendületet véve átvigyen egy amúgy is ellenállási szintet. Jobb lenne, ha ma 140-145 közé ugrana, aztán holnap/pénteken meg 100k számra öntenék vissza? inkább legyen pár nap csorgás, toporgás, korrekció, és utána up.
Delta Szekta
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.