Hát nem vacak pár tízmillióról van szó. 5 % részvény az 5 millió darab. Ha 80-90-en vette, akkor most 80-90 Ft hasznon csücsül(t) 3 nap alatt. Az ugye 400-450 millió Ft. Nem rossz napi keresetnek.
A Dynampestet Vajna cége a Park Teniszklub Zrt.-től vette meg. Ez a cég tavaly megegyezett az Est Media hitelezőivel, így utóbbi kikerülhetett a csődeljárás alól. A napi.hu tőzsdei pletykákra hivatkozva úgy véli, a cég megmentése összefügg Vajna tőzsdére lépésével, aki tovább vásárolhatja a részvényeket.A gazdasági portál emlékeztet, a fideszes körökkel felettébb jó viszonyban álló Vajna a tulajdonosa a TV2-nek, a Bors bulvárlapnak, valamint a Kisalföld és a Délmagyarország című vidéki lapoknak.
"Ahogy fenti két főszereplőnknél, úgy Andy Vajnána esetében is elég nehéz nem az államot látni a 2010 utáni üzleti sikerek mögött. Vajna az első között volt, aki megkapta a megbízható szerencsejáték-szervező státuszt, és mivel előtte szinte mindenki másnak be kellett zárni, így konkurenciája sem nagyon maradt.Kaszinóüzemeltető cége ennek megfelelően igen jó eredményekkel zárt: 2013-ban 1,6 milliárd forint, 2014-ben 3 milliárd forint, 2015-ben pedig már 6 milliárd forint adózott eredményre tett szert." Szerinted vacak pár tízmillió forintos árfolyamnyereségre menne ki egy több hónapos folyamat? Egy fenti nyereséget besöprő embernél?
Nem tudom, láttátok-e a Wall Street farkasa c. filmet. Ugye ott az történt, hogy egy bróker egy kibocsájtás előtt álló cégbe belevett, majd utána nagy pr dumával beharangozta a céget, amely így a kibocsájtás napján 30-100%-ot ment a kibocsájtási árhoz képest. Természetesen a bróker még az első pár nap eladta a részvényeket, majd a cég, mivel tulképpen kamu volt az egész, bezuhant. Namármost ha András komolyan át akarja venni a céget, akkor nem 5 %-ot vesz belőle, amivel pont semmit nem tud csinálni. Mire jó 5 %? Pontosan arra, hogy olcsón bevásároljon, mondjuk 90 Ft-on, majd beharangozza, hogy van neki 5 %-a, majd, mikor felpattan az árfolyam, még aznap eladja. Vagy ha nem ő, akkor az a cég, amelyiktől vásárolta, és amelyiknek még van egy 20 %-os pakkja. Ez csak úgy eszembe jutott a mai bezuhanás után, amelyben nem látom az értelmet, mert hónapokkal ezelőtt már 180 fölött is járt az árfolyam - pedig akkor még András nem vásárolta be magát.
Igen én is így gondolom. Biztosan növelni szertné a részet hamarosan. Hogy valakivel közösködne??? Nem gondolnám. Miért tenné? Tudom, mert azt mondja neki a főnök, de akkor sem hinném hogy közösködne bárkivel is. SZERINTEM
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A