A hívők szerint 1000 alatt ingyé van.
Erre figyelünk a héten: EKB, MNB, gyorsjelentések |
Sűrű hét elé nézünk,
a jegybankok kamatdöntő ülései mellett is lesz izgalom. Az Egyesült
Államokban és Európában folytatódik a második negyedéves gyorsjelentési szezon, így a következő hetekben az egyedi
vállalati eredmények és a jegybankok fogják leginkább meghatározni, hogy
merre mennek tovább a főbb indexek. Múlt héten mérsékelten lejjebb zártak az amerikai tőzsdék, főként a vártnál gyengébben sikerült vállalati gyorsjelentések miatt. Az S&P 500 újra 3000 pont alá került, a Dow Jones 0,3 százalékkal csökkent, a Nasdaq pedig 0,7 százalékot esett a héten, főként a tech részvények alulteljesítése miatt. Május óta így az egyik legrosszabb hetüket könyvelhették el az amerikai tőzsdék. FORRÓ HETÜNK LESZ, A GYORSJELENTÉSEK MIATT IS… Az eddig közzétett gyorsjelentések vegyes képet mutattak, a Microsoft például újabb rekord eredményről számolt be, így az árfolyam is az újabb történelmi csúcs felé menetelt. A bankszektorban már kevésbé volt pozitív a kép, a nagybankok jelentéseinél kiderült, hogy a befektetési banki üzletágak ugyan jól mentek, de a hitelezésben a vártnál alacsonyabb a növekedés, és a várható kamatcsökkentés sem jó hír a bankoknak. A Citigroup is visszafogott eredményről számolt be. A technológiai cégek közül a Netflix számolt be gyengébben sikerült negyedévről, már ami az előfizetői számokat illeti. Emiatt 10 százalékot esett az árfolyam. A héten az amerikai nagyvállalatok közül, a Coca-Cola, Visa, Snapchat, Boeing, AT&T, Ford, Tesla, Facebook, Alphabet, AMD, Amazon, Twitter, Allergan, McDonald’s jelentéseire lesz érdemes figyelni. A részletes gyorsjelentési időpontokat az alábbi anyagunkban találhatja. Európában az SAP nyitotta meg a DAX komponensek közül a gyorsjelentési szezont, bár a tech céggel párhuzamosan már több európai vállalat is megkezdte a féléves jelentéseinek közzétételét. Az SAP befektetői rosszul fogadták a negyedéves jelentést, a vártnál enyhén elmaradó számokra 5 százalékot esett az árfolyam, amely a német börzeindexet is lehúzta. A gyorsjelentéseken kívül a vállalati sztorikat és érdemes volt figyelemmel követni. Az AB Inbev a Budweiser Asia meghiúsult IPO-ja után ausztrál leányvállalatát vinné tőzsdére, ez a hír pedig ismét felfele húzta az árfolyamot. A Wirecard pedig az Aldival jelentett be parnerséget a fizetési szolgáltatásokban, amely 5 százalékos pluszba emelte a részvényárfolyamot pénteken. A pozitív hírek mellett a részvény technikai képe is vonzó, amelyről múlt heti elemzésünkben is írtunk. Ezen a héten a nagyvállalatok közül a Deutsche Bank, Daimler, Wizz Air, BASF, Volkswagen fogja folytatni a gyorsjelentési szezont Európában. Az európai indexek a múlt heti mérsékelt teljesítmény után a fokozódó feszültségekre, és a némileg mérséklődő kamatcsökkentési várakozások miatt enyhe csökkenésben indíthatják a kereskedést. Múlt hét pénteken ugyan enyhe emelkedésben zártak az indexek, azonban összességében az elmúlt héten csökkentek a vezető nyugat-európai börzék. ÉLEZŐDIK AZ IRÁNI HELYZET A Hormuzi-szorosban már eddig is feszült volt a helyzet, erre a hétvégi események csak ráerősítettek. Vasárnapi sajtóértesülések szerint a brit kormány szankciókat jelenthet be, írta a CNBC, miután a hétvégén az iráni Forradalmi Gárda elfoglalt egy tankerhajót a szorosban. A múlt héten az Egyesült Államok tájékoztatott arról, hogy az egyik hadihajójuk lelőtt egy iráni drónt, a hírt viszont az irániak cáfolták. A konfliktus tehát nem látszik oldódni, amely viszont jelentős hatással lehet a globális olajszállításra. Az olajárakat az eddigi történések is feljebb nyomták, a Brent 63,4 dollár, a WTI 56,2 dollár. A Hormuzi-szoros történései mellett azért a heti olajkészlet adatokra is érdemes lesz figyelni. Az IEA eközben a hosszútávú olajkeresletre vonatkozó előrejelzését csökkentette, amely hosszabb távon inkább az olajár csökkenésének irányába mutatna, míg a geopolitikai konfliktusok rövidtávon emelhetik az olajárakat. A fokozódó globális feszültségek jót tettek a héten az arany árfolyamának, amely hatéves csúcsára emelkedett, az 1450 dolláros szintig. Innen azonban kisebb korrekció indult meg, pénteken egy százalékos mínuszban zárt az árfolyam, 1422 dolláron. A várhatóan alacsonyabb kamatkörnyezet és a nemzetközi konfliktusok viszont továbbra is kedvezhetnek az aranynak. FŐSZEREPBEN A JEGYBANKOK A dollárt továbbra is a Fed kommentjei mozgatják, csütörtökön egy konferencián a New York-i Fed elnöke arról beszélt, hogy az alacsony infláció esetén mielőbbi beavatkozásra van szükség, és ezt a piac úgy értelmezte, hogy már júliusban sor kerülhet egy kamatvágásra, akár 50 bázisponttal is. Később azonban kiegészítésként az elnök hozzátette, hogy nem a júliusi kamatvágásra célzott a kijelentésével, amelyre a dollár vissza tudott erősödni az euróval szemben. Múlt héten tette közzé a Fed a Bézs Könyvet, amely szerint az amerikai gazdaság mérsékelt ütemben, de bővült. A közel teljes foglalkoztatottság mellett figyelmeztettek, hogy a Kínával szembeni kereskedelmi háború már érezteti a káros hatásait. A lakosság fogyasztása viszont továbbra is élénk, és összességében pozitívak a gazdasági kilátások. A jegybankárok beszédei mellett, a gazdasági adatok is mozgathatják a héten a kamatcsökkentési várakozásokat, a héten megjelenő keddi munkaerőpiaci, valamint szerdai beszerzési menedzser index adatokat, valamint a pénteki előzetes negyedéves GDP adatokat, mindenképpen érdemes lesz figyelemmel követni. A várakozások szerint a második negyedévben 1,8 százalékra lassulhatott az Egyesült Államokban a GDP növekedési üteme az első negyedév 3,1 százalékához képest, a Bloomberg konszenzusa szerint. A következő hetek lényegesek lesznek a jegybanki kamatdöntések szempontjából, így az EURUSD mozgását is eldönthetik. Csütörtökön az EKB tartja kamatdöntő ülését, amelyen várhatóan az eurózóna továbbra is gyenge növekedése miatt újabb lazító intézkedésekre lehet számítani. A jegybank döntése előtt a német és az eurózónás beszerzési menedzser adatokra figyelhetünk majd. A Fed pedig majd július 30-31-én fogja majd a kamatdöntő ülését tartani. Az előzetes várakozások szinte biztosra veszik a csökkentést, és 43 százalék esélyt adnak arra, hogy akár egy nagyobb 50 bázispont mértékű vágást is végrehajthat a jegybank. A héten a sort viszont a Magyar Nemzeti Bank kezdi, kedden tartja ugyanis a következő kamatdöntő ülését. A jegybank az előző ülésen sem változtatott a monetáris kondíciókon és most sem várható jelentős változás, inkább a közleményre érdemes figyelni. ITTHON IS LESZ MIRE FIGYELNI A magyar makronaptár a kamatdöntő ülés mellett már kevésbé lesz sűrű, hétfőn tudhatjuk még meg az államháztartás júniusi helyzetéről szóló részletes tájékoztatást. Az előzetes adatokat már július elején közzétette a Pénzügyminisztérium, amely alapján az első félévet az államháztartás központi alrendszere 390 milliárd forintos hiánnyal zárta, ez mindössze az éves tervezett hiány 39 százaléka. Júliusban két és fél éves mélypontra esett vissza a GKI konjunktúraindexe. A mutató csökkenése az üzleti és a fogyasztói bizalmi index csökkenésével van összefüggésben, amely hét hónapja mérséklődik. Jelenleg a 2017-es szinteken áll a mutató, de mindezek ellenére továbbra is az optimizmus jellemző a magyar gazdaságra. Enyhe erősödéssel tudta zárni a hetet a forint kéthavi mélypontjáról, így a 326 körüli szintről, nem sokkal 325 alatt zárta a hetet az euróval szemben. A dollárral már kevésbé volt számottevő az erősödés mivel a zöldhasú erősödni tudott az euróval szemben, jelenleg 1 dollárért 289,6 forintot kell adni. Sajtóhírek szerint még az idén 25 százalékos részesedést szerezhet az állam a Telenorban. A Forbes tavalyi becslése szerint a cég 350 milliárd forintot érhet, így mintegy 100 milliárd forintos befektetésre is sor kerülhet. A hír a Digi piacra lépése miatt is izgalmas hazai mobilszolgáltatói piac, és a Magyar Telekom szempontjából is érdekes. Ugyancsak a Magyar Telekom szempontjából fontos hír, hogy az 5G hálózat frekvenciaaukciójára majd októberben kerül sor, és augusztus 8-án lehet majd jelentkezni a tenderre. Az állam által megcélzott bevétel az aukcióból 84,5 milliárd forint. A héten tehát meglehetősen eseménydús napokra kell készülni, ha a jegybankok és a gyorsjelentések nem szolgáltatnának elegendő izgalmat, sajnos az iráni fejlemények aggodalomra adhatnak okot. Ezen kívül Európában még mindig ott lebeg a hard-Brexit lehetősége is, amennyiben Boris Johnsont választanák miniszterelnöknek. |
|
|
|
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link