Topiknyitó: Törölt felhasználó 2014. 01. 10. 11:23

A Fidesz rendbeteszi az országot  

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.



link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
ts3 2019. 10. 04. 23:39
#36600
"Videót posztolt a Facebookra Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő, amin az látszik, hogy Szenteczky Jánossal, a csepeli ellenzék kampányfőnökével együtt péntek délután bementek a XXI. kerületi Fidesz-irodába. A székházban később rendőrt hívtak rájuk a bent tartózkodók.
Bangóné a Klubrádióban később elmondta: az ügy előzménye, hogy az ellenzék helyi önkormányzati képviselője, Takács Krisztián az utcán észrevette, amint Borbély Lénárd csepeli polgármester kabinetfőnöke és egy másik alkalmazottja őt lejárató szóróanyagot terjeszt. Azért indultak el a polgármesteri hivatal mögött lévő Fidesz-irodába, hogy a szóróanyagot ne tüntethessék el, amíg a rendőrségnek nem szólnak."
pitcairn2 2019. 10. 04. 23:29
Előzmény: #36594  Bekre_Pal
#36598
egyebek iránt ez tipikus gumicsont az un. "demokratikus közélet" számára:)
úgy élből csekély súlyú hülyeség mivel az igény még az érintettek részéről is elenyésző rá, de arra nagyon alkalmas, hogy az - oszd meg és uralkodj - régi elvének megfelelően egymásnak ugrassza az embereket... 
és tulajdonképpen ennyi is lenne itt a cél...
és ezt fantasztikusan be is tölti... 
pitcairn2 2019. 10. 04. 23:26
Előzmény: #36594  Bekre_Pal
#36597
 ha nem lenne olyan intézmény, hogy "polgári házasság" akkor fel se merülne ez a "probléma"...
mindenki azt tekintene "házasságnak" amit akar...
és persze szíve joga lenne kiröhögni - akár elmebeteg aberrációnak titulálva - a neki nem tetsző konstrukciókat... 
-pny
-pny 2019. 10. 04. 22:55
Előzmény: #36594  Bekre_Pal
#36596
Bizony, pitcairn elvtárs a hozzá hasonlókkal együtt még mindig ott tartanak, hogy a homoszexualitás az valamiféle hóbort. 
.
Egyébként van egy - szokásos - önellentmondás is ebben a Fideszes hozzáállásban. Egyszer betegségként tekintenek a homoszexualitásra, na de milyen alapon akarnak beteg embereket meghurcolni, jogfosztani? Máskor meg mint valamiféle választott viselkedési forma, úgy kezelik.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2019. 10. 04. 22:32
Előzmény: #36594  Bekre_Pal
#36595
Ég sor helyzetben = Egy sor helyzetben.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2019. 10. 04. 22:31
Előzmény: #36591  pitcairn2
#36594
Majdnem jól érvelsz. Csakhogy ez nem olyan mint a chopperezés, hogy azta, veszek egy nagy durrogó motort és azzal fogom idegesíteni a szomszédaimat. És akkor valaki azt mondja hogy pajtás, itt aztán nem. A homoszexualitás nem ilyen felvett viselkedés vagy döntés, még ha pár mélysötét ember azt is hiszi. Onnan fogva a kérdés nem az, hogy neked tetszik vagy sem hogy ők is élhessenek olyan házastársi kapcsolatban ami a többieknek választható, hanem hogy tiszteletben tartjuk-e az egyenlő jogokra való igényüket. Sokkal prózaibb oka van annak hogy szeretnék ha lehetne ilyen jogi kötelék közöttük. Gondolj bele, Ég sor jogi helyzetben a házastárs jogosult valaki, az élettárs pedig jogilag senki. Ez őket is érinti. Milyen alapon tagadjuk meg tőlük a választás jogát?
pitcairn2 2019. 10. 04. 21:56
Előzmény: #36589  signal2
#36593
ebben az esetben nincsen olyan állami kényszer amely garantálná ennek az elismerését... 
pitcairn2 2019. 10. 04. 21:54
Előzmény: #36587  signal2
#36592
és frankón csődbe megy...
hidd el ha a saját kontódra megy a játék pillanatok alatt felettébb rugalmas leszel...
vagy csak szimplán "réspiacokra" koncentrálsz...
és nem próbálsz mindenkit "boldoggá tenni"
pitcairn2 2019. 10. 04. 21:51
Előzmény: #36588  Bekre_Pal
#36591
ezek nem "egyenlő jogok" hanem államilag garantált privilégiumok és burkolt szubvenciók
egy valóban szabad világban mindenkinek joga van azt csinálni a saját tulajdonában - amíg másnak ezzel kárt nem okoz - amihez kedve van 
(pl. nyugodtan mászkálhat a saját birtokán meztelenül ha ez a fixa ideája... ezzel aztán biztos nem okoz másnak kárt...)
a tulajdonán kívül azonban csak a saját testi épségének a garantálásához van joga, ahhoz azonban nincs, hogy a többi tulajdonos - magatartási szabályok meghatározására is kiterjedő - tulajdonjogait kétségbe vonja / relativizálja
ergo
egy valóban szabad világban a "formabontó" életstílust képviselő egyénnek a magántulajdonán kívül vagy alkalmazkodnia kell az éppen adott tulajdonos által meghatározott magatartási elvárásokhoz vagy pedig viselnie kell a "formabontó" életstílusának a következményeket 
(pl. be se engedik bizonyos helyekre, nem szolgálják ki, nem alkalmazzák, stb.... nem kell ennél durvább dolgokra gondolni...)
________
________ 2019. 10. 04. 21:29
Előzmény: #36589  signal2
#36590
Ó istenem, ha ez lenne a legnagyobb baj az országban....
Attól tartok, hogy aki így priorizál, jobb ha nem politizàl.
signal2
signal2 2019. 10. 04. 19:25
Előzmény: #36586  pitcairn2
#36589
Igen én is azon az állásponton vagyok, hogy a kutyát ne érdekelje, hogy kötnek-e házasságot.
Bekre_Pal
Bekre_Pal 2019. 10. 04. 19:20
Előzmény: #36583  pitcairn2
#36588
azzal senki nem diktál, ha egyenlő jogokat kap. a mississippi környéki redneckek is nagyon be voltak szarva hogy mi lesz ha a feketék is bemehetnek a fehérek mosdójába meg ha bárhová leülhetnek a buszon. jól meg is verték őket nagy félelmükben. aztán a világ megváltozott, de ez nem diktálás. a helyzet teljesen analóg.
signal2
signal2 2019. 10. 04. 19:19
Előzmény: #36585  pitcairn2
#36587
Ez picit messzire vezet, mert akkor bármire hivatkozva visszautasíthat. 
pitcairn2 2019. 10. 04. 19:17
Előzmény: #36582  signal2
#36586
különben az eddigi legszabadabb társadalmak (pl. jóformán totális szabadságban leledző frontier társadalom jellegű telepesgyarmatok...) példáján látszik a legszebben, hogy ennek az álproblémának semmi köze sincsen a valódi szabadságjogokhoz...
elvégre ott fel se merültek efféle kérdések...
a kutya nem foglalkozott ilyen un. "szabadságjogokkal"
mondjuk az adókivetés kapcsán azonban pillanatok alatt robbanásveszélyessé vált a hangulat.. 
pitcairn2 2019. 10. 04. 19:12
Előzmény: #36582  signal2
#36585
és persze a vendéglősnek is joga van visszautasítani egy efféle szeánsz kapcsán a megrendelést...
akár azzal a felkiáltással is, hogy ez nem kompatibilis az ő erkölcsi világképével...
pitcairn2 2019. 10. 04. 19:11
Előzmény: #36582  signal2
#36584
egy valóban szabad világban mindenkinek joga van kiröhögni ezt...
pitcairn2 2019. 10. 04. 19:10
Előzmény: #36567  Bekre_Pal
#36583
az, hogy úgy él ahogy akar a saját magántulajdonában + a saját magán tulajdonán kívül is garantálva van a testi épsége nem egyenlő azzal, hogy erkölcsi normákat diktál másoknak...
egy valóban szabad világban mindenkinek joga van a saját magántulajdonán keresztül (és persze a saját kontójára...) érvényesíteni az előítéleteit...
signal2
signal2 2019. 10. 04. 18:59
Előzmény: #36581  mityu2
#36582
Neked semleges (ellenben az olimipával, az mimdenkinzaebére megy), a melegeknek pozitív. Felfogni nem tudom, mi lehet baja bárkinek a melegek polgári házasságával, ha már úgyis együtt élnek.
mityu2 2019. 10. 04. 18:52
Előzmény: #36574  signal2
#36581
Aha, és Ön szerint az emberek többsége támogatja a melegházasságot?
Aha, és Ön szerint az emberek többségének a Momentum általi politikai szi'ntérre beemelt és propagált melegházasság szimpatikus?
És Önnek?

Topik gazda

firn
1 1 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek