A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
MÁV: van olyan mozdonyvezető, aki több mint egymilliót keres Rossz munkaszervezés miatt maradt ki több elővárosi vonat a napokban, nem pedig a mozdonyvezetők hiánya miatt – ezt mondja a MÁV. A vasúttársaság szerint egy vonatvezető átlagosan bruttó 650 ezer forintot keres, de egyes mozdonyvezetők bére meghaladja a bruttó egymillió forintot, így ebben a szakmában nincs hiány. A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint azonban akkora a munkaerőhiány a vasúttársaságnál, hogy az már veszélyezteti a menetrendszerű közlekedést. Közben az MSZP csoportos létszámleépítésről szerzett tudomást a MÁV-nál."
Georg Spöttle életrajzának talán leginkább figyelemere méltó része, hogy bevallása szerint egy ízben földönkívüliek karmai közé került,az idegenek pedig alapos vizsgálat alá vetették, és ez mély lelki nyomokat hagyott benne.
Beszarás. Ez egy fidesz-jelölt színvonala. Gondolom, a hallgatóság áhítattal hallgatta. "Georg Spöttle, a kormány kedvenc biztonságpolitikai szakértője egyebek közt arról is szólt a fórumon, hogy nagyjából az különbözteti meg a fideszes és az ellenzéki városvezetőket, hogy míg az előbbiek fejlődést, munkahelyeket, hagyománytiszteletet, tisztaságot, rendet biztosítanak, addig az utóbbiak megszüntetik a munkahelyeket, és „drogosokat, migránsokat és melegbárokat akarnak”.Szóba került ezen kívül a könnyű drogok legalizálása is, mondván, „Karigerinek, a Momentumnak és Sermernek” ez a fontos.Ezek után következett a tudósítás szerint a nagyjából egyórás migrációs okítás, aminek keretében Spöttle azt ecsetelte, hogy Németországban a migránsokra ezek jellemzőek:
nincs semmilyen végzettségük, sokaknak általános iskolai sem, alapjáraton analfabéták,
ha egy nyomtatvány kitöltését kérik tőlük, azt felelik, hogy nem tudnak írni,
szükségkonténerbe teszik be őket, nyolcadmagukkal laknak, és ebből négynek büdös a lába,
a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma emelkedett, 750 ezer bűncselekményt követtek el, „az idióta németek ugyanennyit elkövetnek, de 50 százalékkal kevesebb bűncselekmény lenne, ha ezek nem mentek volna oda.”
kiskorúakat erőszakolnak meg,
megnyitottak nekik egy strandot, a migránsok pedig bementek és megerőszakolták a gyerekeket, és a vízbe is „belecsinálnak”.
A fórum vége felé a klímaváltozásról is szó esett, amit Spöttle csak klímaőrületként aposztrofált, majd elkezdte a momentumosokat támogatni, kérdezvén:a momentumosoknak nincs válla, a szüleik vajon elvesztettek egy fogadást Istennel?"
Németország és Ausztria elég jó statisztikát vezet az ott élő külföldiekről, az kb. 250 ezer fő. Érdekes, hogy UK-ből nem találok hivatalos adatokat az ott élő magyarokról.
ez nem egyirányú folyamat, a nagy többség egy éven belül visszajön (azért nem olyan egyszerű külföldön boldogulni...) és a hosszabb ideig kint tartózkodó kontingens java is hazatér végül pontosan ezért az éppen valóban külföldön tartózkodók számát nagyon nehéz belőni és add még ehhez hozzá azt, hogy a külföldön magyar állampolgárként regisztrált személyek között szép számmal vannak olyanok akik az utóbbi években kaptak magyar állampolgárságot Kárpátalján, a Vajdaságban és Erdélyben no ők a leginkább "bármi áron" nyugaton tartózkodni kívánó kemény mag...
Érdemes az NVB indoklását az első hányingerig olvasgatni: "Gulyás Gergely miniszteri feladatkörébe tartozik az is, hogy együtt kell
működnie az aktuális főpolgármesterrel, és a nyilatkozatát is ennek
szellemében tette, arról beszélt, milyen lesz ez az együttműködés.
Márpedig, ha az együttműködés törvényben előírt miniszteri feladata,
akkor amikor erről az együttműködésről beszél, biztosan nem folytathat
kampánytevékenységet, hiszen az nemhogy nem feladata, de tilos is." Rádi
szerint tehát lényegében Gulyás jogszabályba foglalt kötelessége volt,
hogy tájékoztassa az embereket arról, hogy nem lesz pénz, ha Karácsony
lesz a főpolgármester.
Magyarul az NVB szerint nem kell foglalkozni azzal a törvényi tiltással, hogy a kormány nem kampányolhat egyik párt mellett sem kampányidőszakban. Semmi meglepő, csak a szokásos.
Illenék, ha nem az a változat jönne össze, hogy. - Simonka nem fogadja el a vádalkut - az ügyészség nem tudja bizonyítani a bűnszervezetet (ezért nehezíthették a költségvetési törvénybe elrejtett Btk módosítással) - megússza felfüggesztettel
"Úgy tűnik, teljesen elengedi a kormánypárt a békési kiskirály, Simonka György kezét. A Magyar Narancs
szerint Polt Péter ügyészsége a vádiratban 8 és fél év fegyházat és
teljes vagyonelkobzást kért a bűnszervezetben különösen jelentős értékben
elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka Györgyre." . Na, végre valami ami illenék a topik címéhez. :)
A Nemzeti Választási Bizottság 8:5 arányban elutasította Karácsony Gergely kifogásait Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentése ellen, amely szerint az Orbán-kormány elvonna forrásokat Budapesttől, ha az október 13-i főpolgármester-választáson nem Tarlós István nyer – derül ki a 444 cikkéből A tárcavezető arra az ezermilliárdos fejlesztési megállapodásra gondolt,. amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester kötött tavaly novemberben, Karácsony Gergely beadványában pedig azt állította, hogy Gulyás Gergely a kijelentésével beavatkozott az önkormányzati választási kampányba, és megsértette a jelöltek közti esélyegyenlőséget. Rádi Péter NVB-elnöknek sikerült egy mindent elsöprően cinikus érvvel állnia az elutasítás mellett. Eszerint Gulyás Gergely miniszteri feladatkörébe tartozik az is, hogy együtt kell működnie az aktuális főpolgármesterrel, és a nyilatkozatát is ennek szellemében tette, arról beszélt, milyen lesz ez az együttműködés. Ha pedig az együttműködés törvényben előírt miniszteri feladat, akkor Gulyás Gergely nem folytathatott kampánytevékenységet. Bár az MSZP-s küldött, Litresits András jelezte, biztosan semmilyen törvény nem engedi meg, hogy egy miniszter főpolgármester-jelölteket minősítgessen, az NVB végül Rádi Péter sugallatának megfelelően leszavazta Karácsony Gergely kifogását.És ez gyakorlatilag azt jelenti – hívja fel a figyelmet a 444 –, hogy az NVB szerint Gulyás Gergelynek gyakorlatilag kötelessége volt megfenyegetni Budapestet"
... meg az aktuálpolitikai ricsajt, ugye? Nyomjad csak a 100 éves sületlenségeidet, még azt se veszed észre, hogy az is aktuálpolitika volt valamikor. Irigylem, hogy minden össze tud állni a fejedben, kivéve a jelenkort. Egy múltban élő, meg nem értett zseni. (Bocs, a negatív reálkamatot elfelejtettem - az jelenkor.)
max annyiban specifikus, hogy még a többi rendkívül laza monetáris politikát folytató uniós tagállamhoz képest is extralaza de miután ez egy teljesen nyitott EU tagállam végül az MNB is oda fog menni ahová az EKB...
A Fidesz rendbeteszi az országot
link