A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Nyílván nem akarta az ünnepet elrontani azzal, ha bírálta volna a patkány főnöködet!! Van protokoll is, orbáncod megkapja màskor a magàét és egyszer majd tőlünk is!!!!
Tényleg nem sok jelentősége van. Eddig is tudtuk, hogy a Néppárt nem a szigorú elveiről híres, kivéve ha a német gazdaság érdekeit kell védeni. Ott meg nincs gond a kapcsolatunkban. Egyelőre megbízható összeszerelő műhelye vagyunk a délnémet ipari zónának. Talán Merkelnek nem kellett volna ilyen nyíltan kifejeznie ezt, pláne így a politikusi pályája vége felé és volt keletnémetként se.
Az lehetett akár irónia is, de ez mi? "Magyarország jól fekteti be a forrásokat az ország és a lakosság érdekében" . Azonkívül, hogy politikus ne hirdessen igét templomban, lehetőleg ne dicsérgessen egy diktátort, és talán illett volna kiejteni Németh Miklós és Horn Gyula nevét is.
"„Elkezdődött a kampányidőszak a Fidesznél. Feljelentették a szüleimet” – írta pénteken este Facebook-oldalán a diáktüntetőként ismertté vált Nagy Blanka, aki Kiskunfélegyházán önkormányzati képviselő-jelöltként méreti meg magát ősszel.A 24.hu megkeresésére elárulta: szülei a helyi családsegítő szolgálattól kaptak levelet, ami szerint egy ismeretlen személy feljelentette őket, hogy testvéreit kifogásolható körülmények között nevelik. „Amikor édesanyámék bementek a családsegítőbe, szinte kérdezés nélkül rávágták, hogy tőlem független ez a dolog” – tette hozzá Nagy Blanka."
"Egységesek vagyunk vannak gazdaságilag sikeres országok, mint amilyen Magyarország is, így lehet, hogy a jövőben kevesebb olyan régiója lesz, amely támogatásra szorul - mondta Merkel. "Mindig kompromisszumokat kell találnunk és ezt meg is fogjuk tenni.""
Ajajaj, Merkel már be is lengette a "sikeres" Magyarországnak már nem kell annyi támogatás.
"Jóval kevesebbet kellene fizetni a gázért, ha nem lenne rezsicsökkentés
A piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár – ezt mondta a Népszavának egy olaj- és gázpiaci szakértő. Ennél pontosabb becslést nem lehet adni, mert a lakossági gázár politikai kérdés is, mindenesetre ez a közelítő becslés is jól mutatja, hogy a rezsicsökkentéssel 2014-ben befagyasztott, rögzített lakossági gázárral az emberek, a lakosság milyen sokat veszít, mennyivel többet fizet a kelleténél.Az európai tőzsdei gázár az elmúlt egy év alatt szinte harmadára esett, és ilyen mélyen tíz éve, mondhatni a fejlett európai gáztőzsde kialakulása óta nem járt a kurzus – írja a lap. De ha nemcsak az elmúlt évet nézzük, hanem az elmúlt hat évet is, akkor is az látszik, hogy a piaci gázár sokkal tovább volt a rezsicsökkentéssel befagyasztott árnál olcsóbb, mint amikor meghaladta azt.Amit az emberek zsebéből így kihúztak, az az államnál csapódik le extraprofitként.Az állami MVM-hez tartozó MFGK a lakossági gázt az oroszoktól a piacihoz közeli árszinten vásárolja. Az állami gáznagykereskedőnél az elmúlt években durván 100 milliárd forintja gyűlt össze ezen, hogy a piaci árszinten vásárolja a lakossági gázt, csak éppen a lakossági felhasználói ár viszont ezt jócskán meghaladja."
Hasznos hülyéknek megfelelel a fidesz által befagyasztott magasabb gázár.
"– Mindig szívesen beszélek a valóban sorsfordító 1989-es évről, de csak
akkor, ha hűek maradunk a valósághoz. A magam részéről azt a kérdést
szoktam az üggyel kapcsolatban mindenkinek feltenni: vajon lett volna a
Páneurópai piknik nélkül is teljes határnyitás szeptember 10-én?
Nyilvánvaló, hogy a válasz csak az igen lehet, nehéz erre mást mondani.
Harminc év után jó lenne, ha végre egyszer a pártpolitikától és
személyes politikai ambícióktól függetlenül tekintenénk ezekre a
kérdésekre. Amikor szocialista–liberális kormány volt, akkor mindig Horn
Gyula és Alois Mock június 27-i szögesdrótátvágása állt az előtérben,
jobboldali kormányok alatt a piknik a központi kérdés. Ám egyetlen
alkalommal sem ünnepelték még szeptember 10-ét, pedig az volt a
határnyitás napja." Németh Miklós mondta ezt a lenti cikkben. Az is elárulta, hogy kézhez kapta Berlin főpolgármesterének meghívását a nagyszabású november 9-i
ünnepségre, amelyen a berlini fal ledőlésének harmincadik évfordulójáról
emlékeznek meg. "Amint a korábbi kerek évfordulókon, ezúttal is
beszélhetek a németek és a békés rendszerváltás más vezető képviselői
előtt." Ott a németek írják a protokollt. Kíváncsi vagyok kit hívtak meg és kinek adnak szót Magyarországról.
"Németh Miklós, amint Helmut Kohl akkori német
kancellár emlékirataiban olvasható, már korábban felhívta őt, hogy
tudassa: mindent megtesz, hogy senkit ne küldjenek vissza az NDK-ba.
Három nappal a piknik után, egy szűk körű tanácskozáson született meg a
miniszterelnök döntése: megnyitják a határt. Oplatka idézi Horváth
István belügyminiszter kérdését is: „Azt jelenti ez, hogy a két német
állam vitájában mi a nyugatnémet oldalra állunk?” Németh Miklós így
válaszolt: „Igen, pontosan azt jelenti.” Még aznap,
augusztus 23-án este Ferihegyen leszállt a Nemzetközi Vöröskereszt
különgépe, és éjjel Bécsbe vitt az NSZK nagykövetségén tartózkodók közül
101 menekültet. Ezzel párhuzamosan Németh megbízta Horváth István bonni
nagykövetet, hogy kérjen számára sürgős találkozót Kohl kancellártól. A
miniszterelnök Horn és két tanácsadója kíséretében repült titokban
25-én Bonnba, hogy közölje: hamarosan bejelentik a teljes határnyitást.
Kohl kancellár úgy emlékezett vissza, hogy könnyek szöktek a szemébe, és
azt kérdezte: „Mivel viszonozhatják a németek ezt a gesztust?” Németh
azt válaszolta: „Semmivel – nem vagyunk emberkereskedők.” Természetesen viszonozták. Jelentős hitelekkel, erkölcsi-politikai támogatással. Aztán
ez az örökség szép lassan elhalt, napjainkra pedig kifejezetten
fagyossá vált az Orbán- és a Merkel-kormány közötti viszony. Az, hogy e
légkörben a két kormányfő közösen ünnepel egy évfordulót,
kényszercselekvésnek tűnik. Németh Miklóst nem hívták meg a határnyitás évfordulójának ünnepségére." Újraértelmezett piknik harminc év után - Az örökség elhalt, ma kifejezetten fagyos az Orbán- és a Merkel-kormány viszonya
A Fidesz rendbeteszi az országot
link