A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
A Comparative Politics című folyóiratban publikált tanulmány elsőként dokumentálja a választási kliensrendszert Magyarországon. „Egészen mostanáig nem voltunk biztosak abban, hogy a klientizmus létezik az Európai Unió egyes tagországaiban. Ez a jelenség a fejlődő országokban, Afrikában és Latin-Amerikában gyakori."
Azt hittem, hogy az alkotmányvédelmi hivatal csak áprilisi tréfa, de úgy tűnik, hogy mégis van. Alkotmányunk ugyan nincs, még a fidesz is csak alaptörvénynek nevezi a gyakran módosítgatott gránitszilárdságú fércművét. http://www.ah.gov.hu/ "Hivatalunk működésének középpontjában a Magyarország szuverenitását, alkotmányos rendjét, társadalmi és gazdasági stabilitását leplezett formában veszélyeztető törekvésekkel szembeni eredményes fellépés áll." Aha. Szuverenitás és eredményes fellépés. Hadd ne tekintsem szuverenitásnak azt, hogy 2015-ben négyszázezer illegális migráns gázolt át Magyarországon, akikről nemcsak mi nem tudtuk kicsodák, hanem a hivatal sem! Az sem különösebb eredmény, hogy nem félmillióan voltak, hanem csak négyszázezren. Az sem különösebb eredmény, hogy KGBéla EP-parlamenti képviselő lehetett és nem tudjuk, hogy az idei EP választáson, hány KGBéla indul.
nekem úgy tűnik, hogy eleve sokkal kevesebb pénzt szándékoznak idepumpálni ettől kezdve orbánynak mindegy a néppárt a vicces az egészben, hogy a potenciális olasz és francia csoport nagyon rövidesen azzal lesz elfoglalva, hogy ne menjenek csődbe (nem fognak, de kínos a dolog) + ehhez járul az eu lassulása + a mediterrán országok több pénzt akarnak maguknak eljő végre az igazság pillanata
én nem akarok semmit bemagyarázni senkinek meg mertem jegyezni, hogy magyarországon kevés a víz ennyi miattam azt hiszel, amit akarsz 2 nagyobb folyónk van, amik nem is mieink, hiszen nem itt erednek, másfelől pedig vízgyűjtőjük sincsen magyarországon, így a vizüket elég nehéz érdemben (nagy területen) hasznosítani ha pedig netán vízproblémák lesznek a forrásvidéken, majd ott felduzzasztják, elterelik a csallóköz van rendben egyelőre ebből a szempontból az alfold meg kiszárad
Egymilliót adományozott a Fidesznek Orbán, pedig a magánrepülős utak mellett már alig-alig juthat erre... Orbán Viktor 1 032 421 forintot adományozott tavaly a pártjának, derül ki a Fidesz 2018. évi pénzügyi kimutatásából - írja a 24.hu. Ez az összeg közel annyi, mint a miniszterelnök megtakarítása, amely a 2019-es adóbevallása szerint 1 millió 395 ezer forint. Az egymilliós pártadomány egyebek közt annak fényében érdekes, hogy a miniszterelnöknek a vagyonnyilatkozata szerint mindössze 1 millió 395 ezer forint megtakarítása van, miközben saját zsebből fizeti gyakori magánrepülős útjait is. L: Natttyon érdekes!! https://168ora.hu/itthon/egymilliot-adomanyozott-a-fidesznek-orban-pedig-a-maganrepulos-utak-mellett-mar-alig-alig-juthat-erre-167041
"amúgy meg nagyon kevés az öntözhető víz"Ezt nehogy próbáld bemagyarázni az izraeli,meg a török zöldségez előállító farmereknek.Miért nem tudjuk a Duna,Tisza és mellékfolyói vizét megfelelően hasznosítani?Ha sok a víz jajgatunk,ha kevés a csapadék jajgatunk,de nem teszünk a változtatásért semmit!Csatornák,tározók,duzzasztók,minek nekünk?Follyon a víz kifelé az országból itt csak a gond van vele.A szikesedés témája nem tartozik ide.
Jó dolog az árvíz védelemmel azelőtt foglalkozni,mielőtt a nagy vizek /?/jönnek.Ennél jobb hír csak az lenne,ha arról kapnánk híreket,hogy milliárdokat fordít a kormány az öntözhető területek megfelelő vízellátásának biztosítására.'90 előtt volt 240 ezer ha öntözhető szántóterület az országban.Ma jó ha 25-40 ezer hektáron van valamilyen szintű mesterséges víz utánpótlás.Ezen terület zöme a vetőmag előállítást,csemegekukorica termesztést szolgálja,aminek az értékét ha-ként 600 ezer forint feletti termelési érték indokolja.Szép példa Bábolna és Gönyü határában a korszerű önjáró öntöző berendezés.Az Alföld nagy részén a víz kormányozás lehetetlenné vált,mert a csatornák elgazosodtak,feltöltődtek,beszántották azokat.A sok-sok uniós lenyúlt támogatást és a hazai forrásokat erre kellene fordítani.Több munkahelyet ,nagyobb hozzáadott értéket,magasabb export bevételt biztosítana.Azt is tudom ,hogy ez a mai világban nem követhető út,mert nem a NER körök egyéni érdekeit szolgálja.Kajánk van elegendő,a kereskedelem meg szabad!Csak így tovább!!
“"A magyar elhárítás egyik volt magas rangú munkatársa úgy gondolja, hogy az orosz hírszerzés logisztikai bázisként használja Magyarországot - Európa ellen.“ . Ennek lesz a teljes diplomáciai mentességet élvező és ellenőrizhetetlen kém-, szervező- és finanszírozó központja az ideköltöztetett Putyin bank. Orbánék nem csak Magyarországot, egész Európát elárulták.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link