A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
„Ahmed H: ő az, aki szervezte és irányította Röszkénél a magyar határ migránsostromát, dobálta a rendőreinket azaz terrorista cselekményt követett el...” Tehát a rendőröket dobálni terrorcselekmény? Azok közül, akik 2006 szeptemberében és október 23-án rendőröket dobáltak és felgyújtották a várost, hány embert ítéltek el terrorcselekményért? Négyszáz (400) rendőr sérült meg azokban a napokban.
itt indul a probléma, mindjárt az elején: "aki azt a bizonyos jobb életszínvonalat stabilabban meg tudja neki adni,
biztosítani - nos ezt az utóbbi 8 évben Orbán így úgy kinek mennyire,
de tudja hozni"
aztán láttam még gyorsolvasásban, hogy írtad, hogy a migráncshelyzet tényleg komoly dolog, oké. figyelj, eszköztelen vagyok kettőnk párbeszédében, nem foglak tudni lebeszélni, higgy ebben a sok hülyeségben ha ez boldoggá tesz
megint téves az értékelésed, be is bizonyítom miért mit állítottam korábban? az átlagválasztót nem nagyon érdekli a politika, viszont szeretne mindig legalább egy kicsivel jobban élni - tehát mindig arra szavaz - és ez rendszerfüggetlen, korfüggetlen, országfüggetlen - aki azt a bizonyos jobb életszínvonalat stabilabban meg tudja neki adni, biztosítani - nos ezt az utóbbi 8 évben Orbán így úgy kinek mennyire, de tudja hozni és ez már épp elég arra, hogy újraválasszák - mihelyst ez változni fog, pl. megugrik a munkanélküliség, nem lehetne külföldre menni dolgozni, megugrana az infláció, gázáremelés stb., akkor majd jö na fordulat, és nem választják újra, nyugodj meg. és azért lesz így mert az emebrek nem hülyék. mézzük a migránsügyet, itt én pontosítanálak mert nagyon rosszul látod. menjünk vissza a gyökeréhez, 2015-be. mit állított Orbán? azt mondta: özönlenek a migránsok, nem tud velük mit kezdeni Európa, robbantgatnak, nőket erőszakolnak, sokba kerülnek mert segélyből élnek stb. kérdés: ez igaz volt, így történt? igen! volt erről személyes tapasztalata a magyar átlagválaszónak? igen: a szerb határunkon letaposták sok ember veteményét és lopkodták a gyümölcsöt, tüzet raktak elhagyott tanyákban ahogy kedvük tartotta, féltek tőlük az emebrek. a keletinél Bp.-ten pedig erőszakosan vízum nélkül fel akartak szállni a Bécsbe induló vonatokra (az úgy tilos ám egy EU-n kívüli emenbrnek, főleg ha nincsenek papírjai mert eldobta a határon hogy ne derüljön ki, ő nem szír csak gazd. bevándorló), leszarták a szabályokat és követelőztek, majd tökön babon át az úton is elindultak gyalog is. később kiderült, ott a Keletinél szervezte meg Abdeslam a nagy brüsszeli merényletét amiben sokan meghaltak, ott toborzott hozzá új embereket - akik tehát nemcsak "menekültek" voltak, hanem terrosristák is voltak köztük. mit állított akkor, és még jó 1,5 évig az ellenzék? azt mondták: "nem kell ide kerítés mert nem old meg semmit, nem is hozzánk jönnek, ezek szegény szerencsétlen menekültek, fujj fidesz, rasszista és idegengyűlölő orbán" melyik narratívát hitte el a magyar lakosság? azóta egyértelműen kiderült, hogy a fideszét, ez népszvazáson is bebizonyosodott, az ellenzék pedig a bő 1,5 év után kénytelen volt szembeköpni önmagát mert belátta, ő ebben a kérdésben elvesztette a hitelességét örökre, noha azóta már ők is azt mondják - mert kínos lenne szembemenni a népakarattal - hogy "hát igen, mégsem bontanánk le ma már a kerítést, mert ellátja a feladatát" miért győzött migárnügyben elsöprően a fideszes álláspont? tök egyszerű: nem a propaganda miatt hanem azért, mert az emberek nemcsak jobban akarnak élni, hanem BIZTONSÁGBAN akarnak jobban élni, márpedig Orbán az 1. perctől kezdve ugyanazt mondta: kerítés kell, megvédjük vele a te kerted is, meg az európai kultúrát is. kötvényesek: neki ehhez semmi közük, mert ők nem olyan migránsok akik segélyért állnának sorba (és nem beszélnek nyelveket, képzetlenek, félanalfabéták) = nem kell őket eltartania az államnak, mint a németeknél! továbbá a letelepedési kötvényesek közül eddig hányat kaptak el nálunk és ítéltek el bűncselekméyn miatt? tudsz ilyet akár egyet is említeni? ellenpélda viszont van, Ahmed H: ő az, aki szervezte és irányította Röszkénél a magyar határ migránsostromát, dobálta a rendőreinket azaz terrorista cselekményt követett el - és kik védték ügyvédként? "tök véletlenül" pl. Bárándy Péter, a mygar ellenzékihez tartozó ügyvéd... szóval lásd be, megint mellélőttél, méghozzá nagyon..
... "Haha, Lánczinak még rengeteg választása van. A Deutsch-védelem: Ki a f*om az a John Hopkins? Az ifj. Lomnici-védelem: A Századvég felmérése szerint az emberek 99 egész sorosgyörgy százaléka szerint a Corvinus a világ legjobb egyeteme. Jól mondom? Egyeteme? A Bayer-védelem: Na idefigyelj te igazi, kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli, hát mi a kurva anyádat... mivanmivanmivan? A Schöpflin-védelem: Olyasvalakiként, aki átélte a holocaustot, el kell hogy mondjam, hogy egy párt, amelyik a Finkelstein-Birnbaum-Black Cube csapattal dolgoztat, nem lehet antiszemita, sőt! A Németh Szilárd-védelem: (leírhatatlan nézés) Mészáros-védelem: Mit mondott, melyik újságtól? Washington Post? M-hm... A Vajna-védelem: (meghal, mielőtt utoléri az igazságszolgáltatás)" ...
nem akarnám mentegetni az urakat, Pintér is nagyon nagy gazember, de ez az oldal első pillantásra olyannak tűnik, aminek nem szoktam hitelt adni, úgyhogy el se olvastam, nem akartam hogy olvasás közben kiszívódjon az agyam
A Fidesz rendbeteszi az országot
link