A magyar állambiztonsági ügynökakták tömeges, szervezett ledarálása és
megsemmisítése 1989 decembere és 1990 januárja között zajlott le, a Németh-kormány
utolsó hónapjaiban, közvetlenül a rendszerváltás és a szabad választások előtt. . Horváth József szerepe Horváth József rendőr vezérőrnagy, a belső reakció
elhárításáért felelős BM III/III.
Csoportfőnökség vezetője volt. 1989 novemberében ő dolgozta ki azt a
tervezetet és javaslatot, amely az állambiztonsági nyilvántartások
„felülvizsgálatát” – valójában az iratok szelektálását és megsemmisítését –
célozta.
A megsemmisítési
parancsot Horváth József előterjesztése alapján Pallagi Ferenc rendőr vezérőrnagy, akkori belügyminiszter-helyettes (a III-as
Főcsoportfőnökség vezetője) hagyta jóvá és írta alá 1989. december 18-án.
. Az engedély
birtokában 1989. december végén és 1990. január elején ellenőrizetlen kampányszerű iratmegsemmisítési hullám söpört végig a
Belügyminisztériumon.
.Főként az úgynevezett „élőszámos”, azaz még
aktív, lezáratlan operatív dossziékat, hálózati nyilvántartásokat, sőt magáról
a megsemmisítésről készült jegyzőkönyveket is.A titkos akcióra akkor derült fény, amikor a
Fekete Doboz nevű független videós csoport és az ellenzéki szervezetek (SZDSZ,
Fidesz) 1990. január elején nyilvánosságra hozták, hogy a III/III.
csoportfőnökség még a nemzeti kerekasztal-tárgyalások után is illegálisan
megfigyeli az ellenzéki politikusokat, az iratokat pedig teherautókkal
szállítják a budapesti és nyergesújfalui papírgyárakba megsemmisíteni. Ez a botrány Dunagate néven vonult be a történelembe.
. https://tenyleg.com/2019/05/14/az-uj-partok-hemzsegtek-a-volt-ugynokoktol/ https://magyarnarancs.hu/sorkoz/a-megsemmisitesekrol-keszul-jegyzeket-is-meg-kellett-semmisiteni-254076 https://www.es.hu/old/Evergrns/dox/TH.htm
Nem ártana egy kis történelemismeret legalább általános iskolai szinten! Nem tudom, hogy Orbán milyen szövegkontextusban hivatkozott nemzetállamra, de az államjog/alkotmányjog és az állam és jogtörténet/államtörténet most is az alábbiak szerint tanítja: . A XIX. századi reformkorban indult meg a modern magyar
nemzetépítés. Az 1848-as áprilisi
törvényekkel fektették le a polgári nemzetállam jogi alapjait (törvény
előtti egyenlőség, közteherviselés, hivatalos magyar államnyelv). . Az 1867-es kiegyezéssel a dualista
Osztrák–Magyar Monarchián belül létrejött a modern, önálló intézményrendszerrel
rendelkező magyar állam.
A valódi fordulatot az első világháború utáni trianoni békeszerződés (1920. június 4.)
hozta el. Bár Magyarország elveszítette területének és lakosságának több mint
kétharmadát, az új, drasztikusan lecsökkentett határok közé szorított ország
lakossága – a kényszerű menekülthullámok és az elcsatolások következtében – etnikailag rendkívül homogénné vált. A
magyar nemzetiségűek aránya ekkor hirtelen 90% főlé emelkedett. Ettől tekinthető a határok és a lakosság összetételen alapján mai modern értelemben vett nemzetállamnak Magyarország, de közjogi és politikai értelemben már 1848 - 1867 között is nemzetállam volt. . Magyarország tehát közjogi és politikai értelemben 1848–1867 között, míg a határok és
a lakosság összetétele alapján 1920 óta
létezik modern nemzetállamként.
Fodor Gabriella. Ő is beállt az 500 millióval megvett Hont és a köpönyegforgató Schiffer mellé. Ezek véleménye sz@rt se ér, hiába erőlködtök, hogy ők micsoda függetlenek. Győri Gábor aktája pedig előbb-utóbb elő fog kerülni
A pénisz szakértő ruszki és pedofilpárti propagandista Dániel valahogy kiszabadult a Fb karanténból és újra szembe jöttek a hazugságai. Muszáj volt megint letiltani ezt a nyomorult közpénzfaló ingyenélő férget. Jöhetne már a nagy Megafon átvilágítás is és a hazug fidesz propagandisták rabosítása.
Fodor Gábor egy napja 2026. november 5., csütörtök, 14:07 N͏o͏v͏e͏m͏b͏e͏r͏ ͏5͏.͏,͏ ͏1͏4͏:͏0͏7͏ . "Magyar Péter miniszterelnök néhány napja a Parlamentben megint arra célzott a titkosszolgálati iratok részleges nyilvánosságra hozatala kapcsán, hogy nehogy Orbán Viktorról is kiderüljön, kapcsolatban állt a Kádár-korszak szolgálataival. Megint le kell szögeznem, amit már többször elmondtam az elmúlt évtizedekben: ez egy minden alapot nélkülöző vádaskodás. Együtt voltunk katonák a volt miniszterelnökkel Zalaegerszegen, majd egy szobában laktunk a Bibó kollégiumban. Egyrészt Orbán Viktor nem az a személyiség, aki ilyesmire rávehető lenne, másrészt én később a Nemzetbiztonsági bizottság tagjaként sem találkoztam olyan dokumentummal, ami ezt a vádat alátámasztotta volna. Mint ismert, megpróbálták beszervezni, de nem tudták. Ezek miatt a folyamatos, felelőtlen célozgatások, és a rosszindulatú lejáratási szándék miatt is súlyos hiba, hogy több hónapos rákészülés után tegnap nagy felhajtás közepette úgy hozták nyilvánosságra az iratok meghatározott részét, hogy több ezer megfigyelt adatai is közékeveredhettek a besúgók nevei mellé.Többek közt erről is beszéltem az Aktuál című műsorban. A teljes adás az alábbi linken érhető el: https://youtu.be/MpKhukvbFUo "
Igen, valóban hiba, hogy még mindig nincs börtönben a PedoFidesz maffia krémje. A napokban kiderült, hogy a PedoFidesz nem csak a Kreml kihelyezett tagozata, hanem ügynökpárti is.
Valahogy így. Politikai tőkét akar kovácsolni a dologból. Csak még arra nem jött rá, hogy a fideSS-nek abban a formában ahogy 16 évig működtek, kampó van. Vagy a jövőbeli vagyonosodási vizsgálat előtt akarta áldozati pózba vágni magát? Ki tudja. Mindenesetre érdekes lesz látni hogy alakulnak a dolgai.
Lezsák is hozza az agyhalott bukott fideszest, még nem fogta fel, hogy orban megbukott es jobb ha meghuzza magát. De az élet is nag rendező, ezzel a beszervezési tevedéssel lezsák tyutyu dolgai is refletorfènybe kerültek. Az ügyészség remélem előre veszi a 30 milliárdnyi közpénz jelleg elvesztését a lezsak esetében
egyébként meg jól bekapták horgot a pedobindzsizék más vonalon is.. megy a hiszti-parádé a lista miatt, a Tisza meg ~szép csendben majd elfogadja a 27-es költségvetést 'oszt jónapot'
az ilyen c@harháziak verik itt a habot, mert véletlenül megjelent a nevük egy oldalon, mely valójában tényeket közöl, nem ítéletet... a tényeket pedig lehet - és meg is tették magyarázni, hogy csak a megfigyeltek listájában szerepelt és ennek okán lett megnevezve... bezzeg akik valóba aláírtak is csak 'röhögnek' rajta és nem érzik ezt olyan nagy dolognak... pl. a BTóth... akinek kellett a munkájához a 'szabadságához' ezért aláírta, aztán így békén hagyták... lehet néha jelentett, hogy pl. 'jó volt a buli Siófokon, volt sok fiatal, jól érezték magukat, politikailag értékelhető dolog nem történt'...'oszt jónapot' ennek a g@@inek meg kevés még az a sok~10mrd amit eddig 'elsikált' a családnak...most még a pár milla 'sérelemdíj' után is csepeg a nyála...??☺szvsz
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!