A Portfólió moderátora hétfő este úgy döntött, hogy tiltólistára tesz. Felesleges és nem is kívánok abba belemenni, hogy ez szerintem mennyire volt jogos, vagy sem. Tény, hogy a viták során gyakran voltam erőszakos, cinikus, piszkálódó, akár szándékosan is provokatív, a 12 év alatt írt sok tízezer hozzászólás némelyikében még bántó is. Ez, ill. a vitastílusom talán többeknek nem tetszett. De arra mindig ügyeltem, hogy ténylegesen durván személyeskedőt, alpári sértést ne írjak. Ezt a határt, amit én saját magamnak szabtam és magam miatt betartottam, velem szemben sokan átlépték: az elmúlt sok év alatt szídták édesanyámat, elhunyt apámat, az akkor még meg sem született fiamat, zsidóztak, cigányoztak, komcsiztak, hazaárulóztak, seggeztek, férgeztek, geciztek, köcsögöztek, stb. stb. elzavartak az országból, a világból. Én egy hibát biztosan elkövettem: foglalkoztam ezekkel a beírásokkal.
Mint azt sokszor írtam: nincs, nem volt és nem is lesz másik nickem, így a Portfólió fórumairól 12 év fórumozás után távozom. Egyikeként a kevés (ha nem utolsó) még ma is aktívan írogató régi fórumozók közül. Fórumozós célra létrehozott emailcímem, a penznyelo@freemail.hu él továbbra is, azon bárki elérhet. Ezen kívül a későbbiekben megtalálhat bárki a Tőzsdefórumon is, ahová az utóbbi néhány évben már nem nagyon írtam, de ahol 14 évvel ezelőtt a tőzsdei fórumozást elkezdtem ugyanezzel a nickkel.
Mindenkinek további jó - és higgadt - fórumozgatást és sikeres kereskedést kívánok:
Na csak azt ne mond, hogy Magicmaan= penznyelo :DD Ezt te sem mondhatod komolyan.. amúgy meg gondolom azt történt, hogy pénznyelő megkérte Magicet, hogy írja be egy új topicka amit írt neki. S ez abból is látszik, hogy Magicmaan idézőjellel (") írta be..
Kár érte, de abba van valami amit marslako mond, mert tényleg megvannak a beírásai, pl nutex és keg topicokban is, így lehet nem is tiltották ki, vagy már visszaengedték? Mert akit kitiltanak, annak törlik az összes hozzászólását is amit addig írt.
Persze a ciklus végén szavazzon a nép a sikerdíj összegéről és azt zsebre teheti ha a többség megszavazza és akkor talán a választási hazudozás is megszűnne:-))
Pénznyelő elköszön
A Portfólió moderátora hétfő este úgy döntött, hogy tiltólistára tesz. Felesleges és nem is kívánok abba belemenni, hogy ez szerintem mennyire volt jogos, vagy sem. Tény, hogy a viták során gyakran voltam erőszakos, cinikus, piszkálódó, akár szándékosan is provokatív, a 12 év alatt írt sok tízezer hozzászólás némelyikében még bántó is. Ez, ill. a vitastílusom talán többeknek nem tetszett. De arra mindig ügyeltem, hogy ténylegesen durván személyeskedőt, alpári sértést ne írjak. Ezt a határt, amit én saját magamnak szabtam és magam miatt betartottam, velem szemben sokan átlépték: az elmúlt sok év alatt szídták édesanyámat, elhunyt apámat, az akkor még meg sem született fiamat, zsidóztak, cigányoztak, komcsiztak, hazaárulóztak, seggeztek, férgeztek, geciztek, köcsögöztek, stb. stb. elzavartak az országból, a világból. Én egy hibát biztosan elkövettem: foglalkoztam ezekkel a beírásokkal.
Mindentől függetlenül, ha valakit megbántottam bármelyik hozzászólásommal, ezúton szeretnék elnézést kérni tőle.

Pénznyelő"