Hatalmas!Saját magát fényezi felső fokon!Én mostantól csak Sztár nyuggernek fogom hívni :) azért az jó hogy az ilyen Sztárfélék már nem tudnak a szektába írni,a színvonalukat meg minősíti a lufi fórum :))
Te sem vagy kispályás! Nem gyártok, hanem írtam. Igaz, csak párat. Azok is szakmaiak. Szakmai ártalom, hogy ilyen vagyok. :) A másik, hogy dédnagyszüleim még kimentették az elvtársak elől a családi vagyon egy részét az egyik oldalon 1945-ben, illetve ami kint volt, ahhoz az ázsiai horda nem nyúlhatott, a másik nagyszülői vonalon pedig kitelepítették német származású nagyszüleim testvéreit, így aztán szétszóródtunk a világban. Családomra, felmenőimre, valamint arra, amit az országban, de különösen a hozzájuk tartozó településeken létrehoztak büszke vagyok még akkor is, ha nem is voltam, nem lehettem aktív részese a kommunizmusban/szocializmusban. Ha nézted az egyik TV műsort, amelyben az etikett nagyszülőktől való tanulásáról volt szó bizonyos körökben, láthattál engem nem is olyan régen. "Navigare necesse est!" - ahogyan a rómaiak mondták. Ezt én úgy interpretálom, hogy dolgozni is kell, ha nem is a mindennapi betevő megteremtéséért, hanem a napi elfoglaltság, valamint a fizikai és szellemi leépülés megakadályozása érdekében. Meg aztán én ezt a a tevékenységet nem is tekintem munkának, hanem aktív és hasznos időtöltésnek, valamint egyfajta érintkezési formát a társadalom aktív tagjaival. Nagyszüleim mesélték, hogy a dédnagyapám még 90 éves korában is kiment a birtokaira és elbeszélgetett az ott dolgozó emberekkel, sokszor még velük is ebédelt. Ha majd eljön az idő, Te is megtudod, hogy a nyugdíj nem érdem, hanem állapot, amit először meg kell érni, utána pedig aktívan és hasznosan kell megélni.
Óriási figura vagy öregem, óriási! 😁 Már az egész BÉT tudja hogy te spanyolba meg németbe jársz és kiváló nyugdíjjal de még annal is kiválóbb érzékkel értesz az est média hoz! És könyveket gyártasz! Örülök hogy idősebb napjaidat igy élheted, bár sok korodbeli igy élhetne! Akinek pedig szép nyugdíja van az meg dolgozott érte valószínű ! Nem kell tőlük sajnálni!
Tudod, itthonról dolgozom, okiratokat és beadványokat szerkesztek, scannerek és küldöm ezeket tovább aláírva, szárazbélyegzővel, a megjelent jogszabályokat nézegetem, közben meg itt is szeretnék egy kicsit, no de csak nagyon kicsit keresni, szóval nincs az az igazi nyuggerélet De azért azt elfogadnád havi rendszeres nettó jövedelemnek, ami nekem nyugdíjként jön, nem is beszélve arról, hogy a család egy része Németországban, másik része Spanyolországban van, ahova a járványnak a lejártakor majd én is megyek pár hónapra. De akkor sem szállok ki innen, és ha nagyon kíváncsi vagy rám, követni akarsz, akkor itt mindig megtalálsz, mint eddig. További szép napot és eredményes kereskedést! :)
Azért én vettem 41-ért és 42-ért, hátha a szektások nem engedik levinni, és délután meg is veszik 50-ért. :) De komolyra fordítva a szót, szerintem 35-36 megfogja. Már csak a pszichológia miatt is.
ESTMÉDIA LUFI