Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Vicus2000 2021. 02. 16. 13:16
Előzmény: #24579  Törölt felhasználó
#24580
Majd ha 50ft on lesz:)
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 13:00
Előzmény: #24578  Vicus2000
#24579
látom. 30on. majd ha 32ön lesz. addig kamu, mert -6%on nem sokan fognak 230kt kiszórni
Vicus2000 2021. 02. 16. 12:59
Előzmény: #24576  Törölt felhasználó
#24578
230k vételen
don_king
don_king 2021. 02. 16. 12:50
Előzmény: #24576  Törölt felhasználó
#24577
Nem problem. Újabb tőkeemelés 😊
Törölt felhasználó 2021. 02. 16. 12:41
Előzmény: #24571  Kisbot
#24576
Csak az a szépséghiba, hogy a reenger-t 2020-12-31-én adták el Meggyesinek, és erről hivatalos bejelentés nem volt a bét-en, csak a tegnapi jegyzőkönyvben említik. Ezt a felügyelet díjjazni szokta egy 5 milliós csekkel. 
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 16. 12:31
Előzmény: #24574  Kisbot
#24575
Ezért mondtam ,ki hogy értelmezi .
Életszemlélet   , na meg sok pénz ha ilyen piszlicsáre cégbe fektet vki :-)
Kisbot
Kisbot 2021. 02. 16. 12:26
Előzmény: #24572  Faketrend
#24574
Humor és optimizmus az kell valóban. De az állandó negatív intrika egyikkel sem egyenlő.
Zsimo
Zsimo 2021. 02. 16. 12:13
#24573
Vehetik vissza 40 felett! 
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 16. 12:10
Előzmény: #24571  Kisbot
#24572
Van aki veszi a lapot  ,más semmi humorral nem rendelkezik.
Ide kell a humor és optimizmus!
" bármikor jöhet" kifekszem ,ekkora poén XDDD
Kisbot
Kisbot 2021. 02. 16. 12:03
Előzmény: #24568  Faketrend
#24571
Következő a helyzet!
Azt mindenki tdja, hogy ha a jelenlegi managment marad akkor itt marad az állóvíz, nem lesz semmi. Mint ahogy az is világos, hogy egy kvázi res de szabályzottan működő tözsdei cégnek értéke van, és bármikor jöhet egy feltöltés, ami repíti az árfolyamot. Aki itt részvényt tart, annak valószínűleg ez a távolabbi célja. 
Éppen ezért nem értem, miért kell rosszindulatú megjegyzéseiddel széttrollkodni ezt a topicot. 
Vicus2000 2021. 02. 16. 11:28
Előzmény: #24569  Zsimo
#24570
30ft on mindig jön vevő, adják csak, majd megbánják:)
Zsimo
Zsimo 2021. 02. 16. 11:08
#24569
Elszórták, mehetünk fel. 44 hamarosan
Faketrend
Faketrend 2021. 02. 16. 10:56
#24568
Álmodók rendje ,ez a topicnév jobban illik ide XD
Tépik a papeerrttt :-))
Lafotex 2021. 02. 16. 10:52
#24567
30
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 09:00
Előzmény: #24564  Lafotex
#24566
Továbbiakban igazából könnyebb dolguk van tevékenységet váltani akár.
Ez az angol telekom vonal lehalt, ez látszik. 
Reengert lenyesték, komoly konyvvizsgalo, szóval tervek lehetnek. Megnézzük 
olognol 2021. 02. 16. 08:41
Előzmény: #24562  Vicus2000
#24565
Nagyon komoly referenciák.
Lafotex 2021. 02. 16. 08:11
Előzmény: #24563  Heinczi
#24564
Lesznek itt mèg meglepik szerintem!
Heinczi
Heinczi 2021. 02. 16. 08:06
Előzmény: #24560  Lafotex
#24563
Lehet.
Nem túlgondolás feltétlenül.
Ilyen buta megfogalmazással hivatalos jegyzőkönyvben ritkán találkozni. Ködösítés megy szvsz 
Vicus2000 2021. 02. 16. 08:06
Előzmény: #24560  Lafotex
#24562
Vicus2000 2021. 02. 16. 08:06
Előzmény: #24560  Lafotex
#24561

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek