1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételünkön is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.
A Szarajevói merényletet is a mi "konzervatív jobboldalunk" szervezte?:) Az 1914 előtti informális titkos szerződésekre épülő szövetségi rendszereket is a mi "konzervatív jobboldalunk" gründolta össze?:) A passzátszelet is a mi "konzervatív jobboldalunk" fújta?:)
Nem márciusban próbáltunk kiugrani, így mi voltunk az utolsók, ráadásul Őfőökörsége azt is elbénázta, a románok viszont sikeresen kiugrottak, ráadásul harcoltak is utána a németek ellen. Az hogy ki képviselt minket bármelyik tárgyaláson is, tökmindegy, nem ott dőltek el a dolgok.
Hol mondtam én ilyet? Egyik kolléga szokás szerint a baloldal nyakába akarta varni Trianont, ezért világítottam rá arra, hogy a baloldalnak semmi köze nem volt hozzá, a jobboldalnak viszont vastagon.
1944. marcius 19-en a nemetek bevonultak Magyarorszagra, nem akkor volt a kiugrasi kiserlet. Par nappal korabban Hitler es Horthy Klessheimben targyaltak, es Hitler kesz tenyek ele allitotta Horthyt : bevonulnak, nehogy Magyarorszag atalljon, jobb ha a magyar katonak engedik a bevonulast. Igy is lett.
Engedj meg egy apró megjegyzést. Megpróbáltunk mi a győztesek oldalára állni már 44 márciusában (lásd a 19-i sikertelen kiugrást, ami után szabad kezet kaptak a nyilasok), de sajnos geopoziciónkból következően a németek egyszerűen nem hagyhatták, hogy kiszálljunk - megszűnt volna a felvonulási terepük (nyilván nem a katonai erőnk kellett nekik, bár ekkor már kezdett minden katona "jól jönni"). . Ezt a lépésünket viszont a szövetségesek a háború után már elfeledték, de legalábbis nem vették figyelembe a határok újrarajzolásánál. Pedig az első és második bécsi döntések révén lényegében színtiszta magyarlakott területek kerültek visszacsatolásra, melyeket Trianonban teljesen jogtalanul vettek el tőlünk. A többi terület elcsatolásával lehet vitatkozni, de ezen területek vitán felül magyar területek kellet volna maradjanak. . Sajnos így jár az, akit idióta alkoholisták (l. Károlyi) képviselnek komoly tárgyalásokon.
Az elmúlt 100 év az ostoba vezetők gyülekezete volt, és ezt máig isszuk. Nem tanultak a török háborúból, akik 150 évig fullra kifosztották az országot. & Aki nem független az alattvaló, 2020-ban is belénk törlik a szaros csizmát. Napjainkig eljutottunk ide,h nincs saját gépipar, se hadiipar se autóipar se pénzügyi függetlenség. Egy db. tankot se egy török Ejder páncélozott terepjárot se tudunk gyártani .
a megosztott Németország elsősorban a kapitalista és a szocialista rendszerek közötti hatékonyságkülönbséget reprezentálta azt ami ma mondjuk a megosztott Korea példáján is remekül tetten érhető...
Trianon, 1920. június 4.
1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.
(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételünkön is látható.)
A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.
link