Minimális
eséssel fejezték be a tegnapi napot a főbb amerikai
részvényindexek, azonban a kiskapitalizációs
cégeket tömörítő Russel 2000 index 0,4 százalékot emelkedni
tudott. Az ázsiai piacok viszont zöldben vannak, a Hang Seng
index vezeti az emelkedést 1,7 százalékkal, melyet a Tencent
papírjai húznak, de a Sanghai Composit is 1,44 százalékos
pluszban van. A japán Nikkei 225 0,2 százalékot emelkedett. A
Bitcoin továbbra is a 46 000 dolláros szintek felett
tartózkodik, miután a Tesla bezsákolt belőle. A határidős
jegyzések alapján pluszban nyithat Európa.
Várakozások
felett alakult a Cisco profitja, de ez nem volt elég a
befektetőknek. A IT vállalat az elmúlt
három hónapot 12 milliárd dolláros árbevétellel zárta, ami
közel azonos az egy évvel korábbi árbevételhez és 100 millió
dollárral haladja meg az elemzői prognózist. Az idei évre a
menedzsment -2 és 0 százalék közé várja az árbevétel változást.
Egy részvényre jutó igazított profit soron 79 centtel zárta a
Cisco a negyedévet, ezzel 3 centtel meghaladta a konszenzus
előrejelzését. A vállalat bruttó marzsa 66,9 százalékon
alakult, ami fél százalékponttal jobb mint egy évvel korábban.
A felhő alapú szolgáltatások szegmense továbbra is óriási
növekedés előtt áll a vezérigazgató elmondása alapján, ami
továbbra is kedvező környezetben növekedhet tovább. A Cisco 801
millió dollár értékben vásárolt vissza saját részvényeket a
negyedévben 42,82 dolláros átlagáron. A jelenlegi részvény
visszavásárlási programból még további 9,2 milliárd dollár vár
felhasználásra. A vállalattal szemben megnövekedett várakozások
miatt a jó gyorsjelentés hatására a piac zárás utáni
kereskedésben 5,2 százalékot esett a Cisco részvények
árfolyama.
Felülteljesítő
volt profit soron a SocGen. A francia
bank 470 millió eurós profittal zárta a tavalyi év negyedik
negyedévét, ezzel jelentősen megelőzve az elemzők által jósolt
252 millió eurós profitot. A harmadik és a negyedik negyedévben
elért eredményeknek köszönhetően megmentette az évet a bank,
ugyanis a 2020-as évetg 258 millió eurós veszteséggel zárta az
elemzők által prognosztizált 822 millió eurós mínusszal
szemben. Árbevétel soron 5,8 milliárd euróval zárta a
negyedévet a bank, ami 6 százalékos visszaesés év/év alapon. A
bank kereskedési díjakból származó árbevétele jelentős
mértékben zuhant az elmúlt három hónap során. Frédéric Oudéa a
bank vezérigazgatója hozzátette, hogy a negyedik negyedéves
eredmények további megerősítést adnak a banknak a gazdaság
felpattanásáról és helyre rázódásáról, ami a harmadik
negyedévben kezdte először éreztetni a hatását.
Kisebb
veszteséggel zárta az elmúlt negyedévet a Thyssenkrupp. A német konglomerátum 145
millió eurós veszteséggel zárta a tavalyi év utolsó negyedévét,
ami jelentős javulás az egy évvel korábbi 372 millió eurós
veszteséghez képest. EPS soron ez 23 centes veszteséget jelent
a korábbi 60 centről. A vállalat árbevétele 24 százalékkal
esett vissza év/év alapon, ami elsősorban a gyengébb
teherfelvonó eladásokkal magyarázható. A Thyssenkrupp javította
az idei pénzügyi évre vonatkozó kilátásait is és a korábbi 1
milliárd eurót meghaladó veszteség helyett már 1 milliárd euró
alatti veszteséget említett a menedzsment, ami jelentős javulás
lehet az egy évvel korábbi 5,5 milliárd eurós veszteséghez
képest.
Nem
jelentkezik új játékkal a Take-Two Interactive.
A videójátékfejlesztő vállalat árbevétel és eredmény soron is
felülteljesítette a várakozásokat, miután az NBA 2K és a Grand
Theft Auto franchise által generált bevételek a prognózisnál is
jobban alakultak. A vállalat ugyanakkor nem jelentett be új
játék megjelenést, ami elbizonytalanított a befektetőket. A
tegnapi kereskedés során 6,1 százalékot esett a vállalat
részvényeinek az árfolyama.
Mobiljáték-fejlesztőt
vesz az Electronic Arts. Az EA
bejelentette, hogy részvényenként 12,5 dollárért vásárolja meg
a Glu Mobile vállalatát. A mobiljáték-fejlesztő vállalatra a
tavalyi évben többen is tettek ajánlatot, most 2,4 milliárd
dollárért az Electronic Arts-nak sikerül felvásárolnia a céget.
A bejelentés hatására 2,6 százalékot emelkedett az EA
részvények árfolyama.
Kedvezőbb
kilátások a Simon Property Group előtt. Az
Egyesült Államok egyik legnagyobb plázaüzemeltető vállalata
árbevétel és profit soron minimálisan elmaradt az elemzői
várakozásoktól, ugyanakkor az idei évre az elemzőknél
optimistább előrejelzést tett a menedzsment. A gyorsjelentést
követően tegnap 3,6 százalékot emelkedett a Simon Property
Group részvények árfolyama.
Felvásárolhatja
versenytársát a Quidel. Az orvosdiagnosztikai vállalat
a rivális Qiagen vállalatát veheti meg a Bloomberg értesülései
szerint. A tárgyalások még a korai fázisban vannak és nincs
garancia, hogy lesz megegyezés a két fél között. A tavalyi
évben a Thermo Fisher Scientific kötött felvásárlási
megállapodást a Qiagennel, ez azonban elmaradt, miután a
Thermonál nem támogatták a részvényesek az akvizíciót. A hír
hatására 1,5 százalékot emelkedett a Quidel részvények
árfolyama.
A
PIMCO szerint a legnagyobb kockázat a piacokon jelenleg az,
hogy a vakcinák mégsem fognak véget vetni a koronavírus járványnak
hamar, melyet a piac már erőteljesen elkezdett árazni. A PIMCO vezetője erőteljes
inflációs nyomást prognosztizál, azonban optimista a gazdasági
kilátásokkal szemben. A szakértő meredekebb hozamgörbét vár az
Egyesült Államokban és Ausztráliában, és arra számít, hogy a
jegybankok a növekvő árnyomás ellenére még 3-4 évig alacsonyan
tarthatják a kamatokat. Azonban a szakember szerint az infláció
még nem fogja felütni a fejét az előttünk álló 12 hónapban. A
10 éves amerikai inflációs várakozások a 2020 márciusi fél
százalékról 2 százalék fölé törtek idén a vakcinaoptimizmus
következtében. A PIMCO egyik kedvenc választása a jelenlegi
környezetben az ausztrál 5-7 éves állampapír, a cég egészen
addig tartaná, míg 3 év lenne a papír lejárata, mivel az ausztrál
jegybank ezen papírok esetén már szabályozza a hozamokat,
mesterségesen alacsonyan tartva azt. Alacsony ez a 3-5 éves
spread, de a szakember szerint a jelenlegi piaci környezetben
minden kicsi lehetőségre rá kell ugrani.
A
szenátus megerősítette az alkotmányos alapját Donald Trump
második kötelezettségszegési eljárásának, mellyel
elkezdődhet a vita, hogy valóban felelősségre vonható-e azért a
korábbi elnök, hogy felkelést szított a Kapitólium
megrohamozásához. 4 órás vita után a szenátus 56-44 arányban
megszavazta, hogy folytassák az eljárást, ezzel figyelmen kívül
hagyva Trump és csapata érveit, hogy alkotmányellenes az
impeachment eljárás egy hivatalnok ellen, aki már nincs
szolgálatban. 6 republikánus szavazott át a demokratákhoz az
eljárás folytatása érdekében, azonban ez még mindig kevés volt
ahhoz, hogy 67 szavazat gyűljön össze, mellyel Trumpot el
tudnák ítélni. Trump ügyvédjei szerint a demokratáknak csak az
a célja az egész eljárással, hogy Trumpot ezzel örökre
félretegyék, ezzel már nem veszélyeztetné többé a kékek
hatalmát. Az egyik ügyvéd szerint amennyiben Trumpot bűnösnek
találják, akkor a kötelezettségszegési eljárás igen csak
gyakorivá válhat az Egyesült Államokban, mint politikai
fegyver. Továbbra is valószínűtlennek tűnik, hogy Trumpot
bűnösnek találják, ugyanis ahhoz 17 republikánus szenátornak
kéne átszavaznia.
Irán
és a palaolaj árnyékolhatja be az elmúlt napok nagy
olajraliját. Nagyot emelkedett az olaj a
vakcinaoptimizmus és a hirtelen megugró kínai kereslet miatt,
mely utóbbi már a pandémia kitörését megelőző olajfogyasztási
szintet is túlszárnyalta. Az olajpiacot és a finomítói szektort
jelenleg a dízel menti meg, mivel amit a felhasználók nem
szolgáltatásokra, utazásra költenek el a jelenlegi
járványhelyzetben, azt elköltik termékek rendelésére, ami
hajókkal, kamionokkal, vonatokkal kerül leszállításra, melyek
pedig főleg dízellel működnek. A másik olajtermék, ami profitál
az online rendelés felfutásából az a nafta, mely a műanyag
csomagolóanyagok alapanyaga. Összességében a 2020-as
készletnövekedés felét már visszaadták az OECD országok
tartalékai, mely gyorsabb tempó, mint amire a piac számított. A
teljes olajpiaci feltámadás azonban még várat magára, egyelőre
a légiközlekedés még 70 százalékkal a tavaly ilyenkori értéke
alatt van, így a kerozin fogyasztás nagyon hiányzik még az
olajpiacnak. Azonban technikailag túlvetté vált az olaj, és az
iráni termelés visszatérése illetve az amerikai palaolaj
termelés újboli növekedése árnyékolhatja be rövid-közép távon a
jó hangulatot. Hosszútávon továbbra is kecsegtető az olaj, a
kereslet helyreállása elégtelen kínálattal találkozhat az
alulinvesztálásnak köszönhetően, mely a zöldítési
törekvésekből, a koronavírus okozta bevételkiesésekből
következhet, illetve még sok befektetőnek él intenzíven az
emlékezetében a tavaly márciusi szaúdi-orosz olajár-háború,
mely szintén elrettentheti a befektetőket a szektortól. Az
OPEC+ március negyedikén tartja soron következő ülését, ahol
majd az áprilisi termelési kvótákról fognak dönteni, és újból
éleződhetnek a tagok közötti feszültségek az iráni helyzet és
az amerikai palaolajtermelés kapcsán.
Nagy
kérdőjel, hogy 60 dolláros olajárnál mennyivel növekedhet az
amerikai palaolajtermelés. A piac megosztott a kérdésben,
egyesek szerint nem fog még egy magasabb olajár környezetben
sem hamar visszapattanni az amerikai palaolajtermelés, mivel
ezek a cégek nehezen jutnak forráshoz, mert nem zöldek, és
viszonylag nagy hitelállománnyal üzemelnek már most is.
Ráadásul az olajszolgáltató szektort is megtizedelte a kemény
2020-as év, így nehéz lehet a növekedés. Ami tény, hogy az
amerikai termelők 17 százalékkal, azaz 2 millió hordó/nappal
kevesebb olajat hoznak felszínre, mint a pandémia előtt.
Azonban néhányan attól tartanak, hogy tartósan nem fog tudni 60
dollár felett maradni az olaj jegyzése, ugyanis ilyen árszinten
a palaolajtermelők növelhetik a kínálatukat már, és amennyiben
ez megtörténik, Oroszország is sürgetni fogja a termelésének a
növelését, mely újabb feszültséghez vezethet az olajkartellen
belül.
Mérsékelt
emelkedés várható nyitásban a hazai tőzsdén. Továbbra is a kedvező
nemzetközi befektetői hangulat hajthatja tovább a BUX indexet.
A vezető részvények közül a MOL-nak tegnap sikerült megugrania
a 2 280 forintnál fekvő ellenállást. Következő fontosabb
ellenállás 2 478 forintnál fekszik. Az OTP esetében 13 900
forint közelében húzódik hasonló szint, de még egyelőre nem
látni erőt a papírban. A Richter tovább emelkedett, áttörve a 8
585 forintos ellenállást, ezzel új történelmi rekordon zárt a
jegyzés. A következő ellenállás 8 847 forintnál fekszik. A
Magyar Telekom mozgása is izgalmasan alakulhat, miután az
árfolyamnak sikerült áttörnie a csökkenő trendvonalat.
Van még tér felfele az euró-forint árfolyamában. A hétfői
nagy emelkedést tegnap kisebb negatív korrekció követte. A
megtorpanás ellenére, ha a lendület kitart a következő
ellenállás 359 forint alatt húzódik, amelynek áttörését
követően megnyílhat a tér a 362,5 forintos szint felé. A
dollár-forint visszatáncolt a 295 forintos szintre a dollár
gyengülése miatt.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link