Lázár szerint aki MSZMP tag volt, az '89-ig a magyarok szabadsága ellen esküdött - A miniszter szerint a becsületes élethez nem kellett párttagság. Orbáni kétszer is titkára volt a KOMMUNISTA ifjúsági szövetségnek orbáni tehát a magyarok szabadsága ellen esküdött ízlelgessük: KOMMUNISTA ifjúsági szövetség A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára.
Volt honnan elvenni és lesz is még odaadni, ahol szükség van arra, amit "rendszerváltóktól" visszavettek! Kellett a Sorosnak rendszert váltani? Most majd negyedével visszaadhatja, amit elvetetett!
Azt,hogy nem áll össze a Bal a Jobbal abba se hiszek.. HISZEN NEM MONDTÁK KÉREM MI EZT ""KIZÁRJUK"" ((Áhh, mit gondolnak rólunk mi ilyet nem teszük)) nem nem, nem vetnék én arra se keresztet.. Valahol tovább kell éni a Pártoknak..
-Jobbikról beszéltem nem hiába szervezte ki magát..Mondhatom ebbe a radikális régiónak nincs helye. akkor ez is vánorol a pártok között.. HÁT ÍTT NAGYON AZ MEGY..::))) Tuják változtatni a SRATÉGIÁT, ELÉG EBBE BELETANULNI!!
Ne alázkodj annyit jobbra ""megpusztitanak..Na Ők kerülnének koalicióba HÁT EGYBŐL NYEREGBE ÜLNÉNEK.. Én azt látom senki sem alázatos egymáshoz legalább annyira mint Te..Zarolási potenciál náluk igen bevált módszer!!!Nem hallottam én TŐLÜK MI IS MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK..Partikat keresi ítt mindegyik!!!
Soha nem látott támogatás a Soros-terv ellen