Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
"A magyar nagypapírok rövid távon meglehetősen túlvettek, a Mol RSI-je közel 80, az OTP-é 70, az MTelekomé 70 feletti, egyedül a Richternél látunk semleges értékeket. Ráadásul, ha az elmúlt napokban igen jelentős vásárlásokat végrehajtó Csányi-alap végez a tranzakciókkal, úgy hirtelen elfogyhat a felhajtóerő a részvények mögül. Az alap ugyanis az OTP-ben pénteken és hétfőn is a forgalom negyedét adta, a Mol-ban hétfőn már a forgalom felét. Nem tudjuk, meddig tarthatnak még a vásárlások, de látva a komoly mennyiségeket, akár már ma-holnap teljesülhetnek a megbízások. Ez viszont a vételi érdeklődés megcsappanását, és némi lefele korrekciót eredményezhet a BÉT-en. És akkor a legnagyobb piaci bizonytalanságot jelentő csütörtöki EKB kamatdöntésről és annak hatásairól még nem is beszéltünk…"
KBC 2016. március 1. 7:30
RICHTERRadarfundamentális elemzéskereskedési ötlet
Innen dobbanthat nagyot a Richter
Erősnek tartjuk a Richter fundamentumait, ráadásul a következő években a saját originális gyógyszer értékesítések felfutása még dobni is fog egyet a profit növekedésén. Az orosz és a FÁK kitettség rövid távon még okozhat fejfájást, de az egyre szembetűnőbb földrajzi diverzifikációval ezt is jól tudja majd orvosolni a vállalat. Az eredményhányadok nyomott szintjét is időlegesnek tartjuk, így összességében 5800 forintos fair értéket határoztunk meg a részvényekre. Fundamentális alapokon nyugvó, hosszú távú szemléletet követő véleményünk szerint a jelenlegi árszinteken venni érdemes a részvényeket.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.