"Gulyás Gergely tárcavezető épp csütörtökön jelentette be, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében Magyarország nem kíván részt venni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntés mögött több magyarázatot felsorolt, ezek egyike, hogy csak Pfizert rendelhet a kormány, és a 19 millió adagért 120 milliárd forintot kellene fizetnie az országnak."
Így biztos, hogy jobban fog fogyni a kínai vakcina. Magas labda az ellenzéknek
"Kikészítették az ovisok a túszejtőt Ijesztően indult, de komikusan végződött egy túszejtési akció Dél-Karolina államban, az Egyesült Államokban.Történt, hogy egyik reggel egy férfi is fel akart szállni az iskolabuszra, amin már 18 iskolás és óvodás utazott. A sofőr, Kenneth Corbin, mondta neki, hogy nem szállhat fel, ám ekkor az idegen előkapott egy lőfegyvert. Corbin féltette a gyerekeket, úgyhogy hagyta, hogy beüljön mellé előre. Később kiderült, hogy az illető Jovan Collazo, 23 éves újonc katona, aki három hete vonult be egy közeli laktanyába, kiképzésre.Collazo haza akart menni, de nagyon gyorsan, és ezért azt követelte a sofőrtől, hogy vigye egy közeli városba, olyan tempóban, hogy még a piros lámpáknál se álljon meg. A drámai történetben az hozott fordulatot, hogy a buszon lévő gyerekek faggatni kezdték Collazot. A sofőr beszámolója szerint az ovisok vitték ebben a prímet. Katona vagy? Hova megyünk? Bántani fogsz minket? A sofőr bácsit fogod bántani? - ilyeneket kérdeztek megállás nélkül.Collazo pszichésen összeomlott a kérdések össztűzében, és négy mérföld kényszerbuszozás után közölte, hogy le akar szállni. Megálltak, leszállt, és hamarosan elfogták a rendőrök."
Ilyen ovisokkal kellene összezárni a g.cit egy kis időre. Megkérdezhetnék a g.citől: Diktátor vagy? Hova megyünk moszkvába vagy pekingbe? Bántani fogsz minket a kötelező 6 éves kori beiskolázással? Az óvónénit bántod a megalázó fizetéssel?
Sz@rgyártó elintézte lehet Mongóliába utazni elfogadják a védettségit... Egy ekkora turista paradicsommal gyorsan megegyezett... Mennyi magyar mehet oda egy évben 15 de lehet 20 is... :-)
Ezek elvtelen szélkakasok! 2010 előtt az oroszok ellen beszéltek, ma már velük együtt a legnagyobb szerelemben kormányozzák KÖZÖSEN az országunkat. Ehhez még vedd hozzá a kínait is, akivel képes két EU-s megbeszélés között egyeztetni, hogy mit mondjon, hogy képviselje a kínai érdekeket.... katasztrófa ez a faszi!
Ez elég gyönge kampánykezdet a Luxus Yachtosok részéről :) Az alapvető dolgokkal sincsenek tisztában a féleszűek, és ezek nevezik magukat újságíróknak? Nincs is Gyurcsányné :)))) Dobrev Klárának hívják az illetőt, ahogy nincs Ocsmányné se, hanem Lévai Anikó a neve :)
Pár éve még a Fidesz is igen keményen harcolt az "offshore-lovagok" ellen. Igaz azóta változott a helyzet, most előszeretettel kötnek üzletet saját offshore lovagjaikkal. Mennyivel jobb nekünk, hogy pl a letelepedési kötvényt offshore cégek intézték. Nem kellett az adózásukkal bajlódnunk.
Az USA-nak mindig akkor támad kedve más országok adóit emelni, amikor éppen adóemelésre kényszerül - most éppen a hatalmas Biden-féle pénzszórást kell majd adóemelésből fedezni, és milyen jó lenne már, ha néhány balek ország is megemelné az adóját, hogy ne oda menjenek az amcsi cégek. Szuper, igazi jenki elképzelés.
én mindössze csak annyit bátorkodtam megjegyezni, hogy qrva nagy szégyen ami a 9. kerület külső részén van... ha vki valódi problémát akar látni, akkor ne budai luxuslakóparkokra vadásszon, hanem menjen ki oda a nihilbe az reprezentálja legjobban ami területrendező/területfejlesztő/környezetvédő "szagérőink" munkásságát...
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!