Az alkotmányból kiirtani a magántulajdon védelméhez még a saját szabályaikat is meghágja a Fidesz frakció:
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link
hehe, a Fidesz frakció itt is nyomkodja a gombot ;)
Lázár amúgy lépett jókat Hódmezővásárhelyen, szóval a fizuja tizede jogos lehet ;)
Törölt felhasználó2010. 11. 10. 14:28
Előzmény:
törölt hozzászólás
#6
Következő lépés lenne a protekcionizmus. Tovább tartana a kilábalás de legalább lenne sok-sok munkahely az újra megnyitott bányákban ,gyárakban mezőgazdasági földeken a sok léhűtő ingyenélő segélyesnek.
Ja-ja, pl. amikor 50 komplett askenázi zsidó családot akart betelepíteni Vásárhelyre a Szentföldről. A helyi jobbikosok fúrták meg a tervet.
Sajnálom a vásárhelyieket, hogy szegényebbek lettek többszáz nagyszerű szomszéddal.
Törölt felhasználó2010. 11. 10. 15:07
#8
"A Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője szerint a kormány hibája miatt függesztette fel a BKV működési engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Horváth Csaba közölte: ha a kormány kifizetné a BKV-nak járó, még az előző kormány által szerződésben vállalt támogatást, akkor nem lenne bizonytalan anyagi helyzetben a fővárosi cég."
na de ez már a pofátlanság csúcsa...
a fél BKV letartóztatásban....a részleteket mindenki ismeri..
Az élhetőbb Budapestben és az olcsóbb közösségi közlekedésben mindenki egyetért, pártállástól függetlenül. Csakhogy a BKV mostani állapotát nézve elég utópisztikusnak tűnik a díjmentes utazás. A vállalat még a magas jegy- és bérletárakkal is veszteséges. Ugyan miből állnák a pestiek „ingyenbuszát”?
2013-tól díjmentessé válhat a fővárosi tömegközlekedés a legalább négy éve bejelentett budapesti lakosok és a városban tanuló nappali tagozatos diákok számára – jelentette be tegnap az MSZP városligeti majálisán Horváth Csaba. A szocialisták főpolgármester-jelöltjének kijelentése felzúdulást keltett a politikusok között.
Le kell állítani a tömegközlekedést. Munka nincs, Az ájemef hitelekből finanszírozott költségvetési szervek dolgozóii ökrös szekereken is járhatnak dolgozni, különben minek mennek be a munka helyekre, Jobb ha mindenki otthon marad. Kárt legalább csak a saját ingatlanaikon okoznak. Vezérünk vezetésével másszunk fel a fára és hajgáljuk egymást narancsokkal. Szvsz.
Hitelekből felesleges Budapestett fenntartani. Le kell állítani a vasutat, a volánt, Hévet Mindent, A mezőgazdasági termelést felfügeszteni, ott sem történik semmi csupán az osztrák gazdák melóznak az ország ny-i szélén. Szvsz Magyarország.
A milliárdos tolvaj Kocsis persze maradt BKV vezér, mit vártok tőle meg a BKV-tól ezek után?
Mrs. István Kocsis frissen alapított 5ezer fontos cégével kötött az MVM vezér több milliárdos üzletet amin végül csak 1mrd-ot bukott az MVM. És ez csak egy az ügyei közül:
"Az MVM auditbizottsága a szállodaügyből 985 millió forintos vagyonvesztéssel kalkulál,"
"brit cégnyilvántartás, a Companies House interneten elérhető, fizetős cégnyilvántartásában tizenkét hivatalos dokumentum található Jadran Investments Limited nevű cégről. Ezek egyikében az áll, hogy a társaság valódi tulajdonosa „Mrs Istvan Kocsis". A 2007-ben alapított Jadran saját tőkéje ötezer angol font, egy bristoli könyvelőcég meghatalmazott igazgatója képviseli, és egyetlen részvényese egy, az offshore adóparadicsom Brit Virgin-szigeteken, Tortolán bejegyzett strómancég." link
"Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára:
A különadó azonban cégvezetők számára is vállalható, ha látják, hogy az országkockázat csökken. HANGSÚLYOZTA: a válságadók CSAK ÁTMENETIEK, és megteremtik annak a lehetőségét, hogy később egyértelművé váljék, 2012 UTÁN EZEKRE MÁR NEM LESZ SZÜKSÉG. Az új kormány intézkedései között az adórendszer átalakítását, az állami létszámleépítéseket és az uniós források átcsoportosítását részletezte az államtitkár. Varga Mihály szerint a kormány a jövőben azon lesz, hogy minél több papír tudjon a tőzsdén megjelenni, és a lakossági megtakarítások ide is irányuljanak."
Gondolom Varga Misi tapsikol Járainak hogy milyen ügyesen lerántott 9mrd-ot a sok barom brokinetes (providentes) ügyfélről ;)
Hazudott már máskor is Varga Misi, nemcsak most, nem kell ezen csodálkozni.
Átmeneti mi? amikor nagyobb a hiány a magánnyugdíjpénzek nélkül, mint évek óta bármikor. Ezt még növelik is, arra meg semmilyen tervet nem prezentáltak, hogy a magánnyugdíjpénzek felélése után miből finanszírozzuk a giga hiányt.
A végén még kisül ha a korábbi költségvetésekhez is hozzáadod az évi 360mrd évi mnyp befizetőt, akkor még évekig nem tudja elérni azt a szintet a jelenlegi kormányzat.
Elmondanám hogy ez a stadion 6 éve esedékes, drága Gyurcsány apánk viszont b..szott pénz adni rá, bezzeg Dunaújvárosba kellett stadion az őskomcsi városba, ahol már csapat sincs?! Mire fel?
Magyarországra teljesen felesleges alkotmányt szövegezni. A '48-as Buharin szövegezés megdönthetelenül tökéletes. A magántulajdon szentségéről alkotott elképzelések tévesek a magyar olvasatban. Totális államosítás az egyetlen járható út egy csúfosan megbukott kapitalizálódási kisérlet után.
A "fülkések" szerint a magyar nép a totális állam híve.
Nem igaz! Munkahelyeket teremt, létbiztonság lesz. Ne felejtsük el 1 000 000 munkahely lesz. De kérdezem ki akar dogozni, Annak szerintem teljesen elment az esze.
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban.)
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár (Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.)
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Szijjártó bejelentette hogy a különadók a ciklus végéig mindenképpen maradnak.
Bemutatták, hogy a 2014-es költségvetési tervezetben is benne van az a kb. 178 mrd.
Amúgy elismerésem Orbánnak a minapi nyilatkozatáért, ami megjelent a Frakfurter Allgemeine Zeitungban.
Méltatta a Bajnai és Gyurcsány kormányt, hogy Európának fejet kéne hajtania előttünk hogy mennyi intézkedést tettek a válság leküzdésére ;))
egyáltalán nem erről szól a történet, ahhoz kicsit beljebb kell nézni
mert amiket itt irogatnak az többnyire a felszín
felületes emberek, felületes napi érzelmei
Ekkora bunkót még az erdőben sem találni, mint amekkora te vagy...
Csak megjegyzem: a válságot NEM MAGYARORSZÁG idézte elő!!!
A terheket meg nem a nép veszi a vállára, hanem RÁRAKJÁK bammeg...!
Most a legfontosabb, hogy amíg még lehet ,és tudunk ,lopjunk, és akiket még lehet azokat betonozzuk be mindenféle szerződésekkel, aztán majdcsak kihúzzuk azt a pár évtizedet, ameddig vissza nem kaparhatjuk magunkat a hatalomba!
Ellentételezés nélkül lopja el a Fidesz a Magánnyugdíjtagok pénzét:
"19. § (2) A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke
a) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó biztosított esetében 9,5 százalék,
b) magánnyugdíjpénztár tagja esetében 1,5 százalék.
(7) A 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes, a magán-nyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke - a (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően - 9,5 százalék.
33. § (1) A magánnyugdíjpénztár tagja a nyugdíjjárulék alapja után 8 százalék tagdíjat fizet.
(3) A 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes tagdíj mértéke - az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően - 0 százalék."
Ennyi a tv. módosítás, míg a nyugdíjszámítás maradt. Az Mnyp részt abból a 0%-ból fizethetik majd a jelen állás szerint.
14-szer a bruttó bér 8%-a. Nem kevés. Elképesztő, amit ezek művelnek. És nem egy lépést alkotmányellenesen. De már ezt nem lehet megállapítani. Hihetetlen. Ennek a tizedéért rég utcára mentek az emberek Gyurcsány alatt (vagy 300 Ft-ért népszavazni)... Na persze, mert akkor volt, aki felpiszkálta őket. Először kellett az az 500-1000 focihuligán, utána már csak rá kellett a Fidesznek szerveznie a nagy-gyűlését egyik ilyen mellé és már is beindult a sztori.
"Lázár János egy utolsó pillanatban benyújtott módosítása alapján az AB csak abban az esetben vizsgálhatja az adó- és járuléktörvényeket, nemzetközi szerződéseket és a költségvetést, ha azok bizonyos alapjogokat - például az élethez, emberi méltósághoz, vallásszabadsághoz való jogot - sért, de például az alapjogok között nincs felsorolva a tulajdon szentsége"
Egy tolvajnak nem is lehet alapjog a tulajon szentsége...
Épül a Banánköztársaság :(
A forrást meg tudnád adni? Érdekelne!
Ha jól meggondolom, akkor már nem is kell csodálkozni semmin sem. Legkevésbé azon, hogy miért akarnak ezek minden demokratikus jogállami féket leépíteni. A régi rendszerben szocializálódtak.
Parancsnok utána nézhetsz a neten is, de miért is csodálkozol azon, hogy elitünk nagy része a KISZ-s MSZMP-s (és előd pártnevek)ávós világból származik vagy a szülei azok voltak.
Ez egy tendenciózusan szűrt lista fleto blogjáról: link
Erősen billeg, mert a bal oldalát levágták - igaz akkor meg teljesen balra borulna :-)
Egy régi dal:
"A párttal a néppel egy az utunk...
Mi kommunista ifjak indulunk, mert bennünk apáink reménye!"
Valóban. Miért is kellene csodálkozni. A módszerek sem mások, a jellemtelenség és a populizmus is a régi.
Talán csak én voltam olyan naiv, hogy eddig ezt a kapcsolatot nem fedeztem fel. De így nem láttam leírva még sehol.
A dátumot elnézve ez már egy lejárt lemez, nem figyeltem akkor eléggé.
Ezek szerint az is naivitás, ha azon sopánkodunk, hogy más a beszéd és más a valóság.
Az lehet, de legalább ők elismerik, hogy alapvetően baloldaliak, liberálisok, amit a mai "nemzeti gondolkodásúak" szemében szitokszónak minősül.
De az a képmutatás, az a gerinctelenség ahogyan a felsoroltak - mondjuk így - politizálnak, az már vérlázító. Finoman fejeztem ki magam.
Ezzel a törvénnyel most lenne vizitdíj, privatizálhatták volna a kórházakat, lenne ingatlanadó. Aki tehát ezeket ellenezte, de a mostani AB jogkör megvonással egyetért (ilyen az egész Fidesz), az szembeköpi magát és nyilvánvalóvá teszi, hogy vagy a korábbi álláspontja, vagy a mostani hazug, képmutató, demagóg.
Mindezt természetesen a "választók akaratára" hivatkozva.
Eddig is tudtam, hogy egy hazug társaság de ez már mindennek a teteje.
Holnap arról szavaz a 2/3, hogy mindenki ajánlja fel a lakása tulajdonjogának egy részét, mert ez a "népakarat".
Bizonyára Lázár et.-ra rápirítottak, hogy nem azt várták tőle, hogy finomítson, hanem, igenis keményen.
Nem tudom Szivacs itt van e. Most pl őrjöngeni tudnék.
A nagyon szemellenzős drop is bekajálta ezt a hazug, demagóg érvet, miszerint választói akarat. Persze meg nem kérdezték az embereket... Ahogy az alkotmányról se fogják...
Droptól megkérdeztem, hogy elfogadná-e, hogy elcseréljük az úszómedencés házát egy kisebb házra, hogy a különbözetből beteg gyerekeket mentsünk meg, ha ezt akarná a népakarat. Erre persze nem válaszolt. Pedig nem kérdés, ha az előbbit megkérdeznénk az emberektől, a többség (sőt legalább 80%) a kisebb ház és a beteg gyerekek megmentése mellett döntene...
Egyszerű a képlet, a marikanéniknek elég a demagóg szöveg, meg a gyűlölet. A drop féléket meg megvették a lin. adóval. Ő tipikusan az, aki ha magáról van szó, akkor vadkapitalista, ha másról, akkor komcsi. Mint a Fidesz.
Nyugi, nem tart ez olyan soká, csak pár év. Én csak mosolygok a fideszen és a fideszeseken. Érdekes lesz a következő néhány év, és érdekes lesz nézni, ahogy az arcokba vésődik, amit valójában gondolnak. Az arc ráncai sokat elárulnak.
Az új adórendszer finanszírozásához más forrásból ötszáz milliárd forint bevételt kell szerezni, ezt fedeznék a válságadók, a bankadó és a magánnyugdíjpénztári járulékok elvonása. Amennyiben ezeket a törvényeket az AB alkotmányellenesnek találta volna, borult volna a jövő évi terv.
Érdekes lesz? Hát nálam ez bőven túlmegy az érdekes kategórián.
Az arcok ráncaival kapcsolatos megjegyzésed tetszik, és tovább is gondoltam, hogy olyan "britt tudósok kutatásai" jellegű, 4 évre kiterjedő nagyszabású kutatást kellene kezdeni a témában, már csak találni kell valakit, aki pénzeli. A végén pedig kiadni egy fergeteges tanulmányt a témában.
Én attól tartok, hogy sok embernek nagyon de nagyon sok idejébe fog telni, mire rájön, hogy ő nem ezt kérte. A "nép" nem néz a szavak mögé, elég a felszín.
Azért én is kíváncsi lennék arra, hogy miért ekkora a csend. Az ún. fidesz szavazók között.
Tavaly, amikor arra ment ki a játék, hogy végre valahára már elfoglalhassák azokat a bizonyos bársonyszékeket, dühödten támadtak mindenre ami - még ha árnyaltan is - de próbálta a pozitív dolgokra felhívni a figyelmet amit az akkori kormányok tettek.
Most meg minimum a csend. Talán most ébred az értelem a "már megint átvertek" életérzésre. Vagy még az sem? Tapsol a birkanyáj ahhoz is ha ellopják alóla a gatyáját is?
Én tudom a megoldást a 400.000 új munkahelyre. De nem akarok ötletet adni. Pláne nem addig amíg nem én vagyok a fővezér. :)
Hadseregfejlesztés! :/ :/ :/ :/ 1,1,1-2-1 :/ :/ :/ :/ :/ :/
De nemajánlanám ezeknek az amatőröknek ezt az utat.
Még egy dolog. Nem vagyok nyugodt, mert az a pár év a rövidke életünknek nem kis részét eszi ki. Volt már egy "adagban" részünk, azt sem szerettem. No nem mintha az utolsó 8 év csodás lett volna, bár az utilsó hónapokban azért találtam már eredményeket is Az igaz baj az, hogy elvesztegetün egy csomó évet, amit már sose lehet visszahozni. Már jóval előrébb kellene tartanunk, de most még azt sem látom, hogy merre megyünk. No ez a gond...
Szóval hadsereg. De ennek csak akkor lenne értelme, ha zsoldosok lennének, és bérbe lehetne őket adni külföldön jópénzért. Nem szeretném éni a bérüket...
Bakker nagyon dühös vagyok én is.....a vicces az, hogy ha az előző kormány tizedét is megtette volna amit ezek a tehetségtelen demagóg gyökerek, már rég tüntetésen habzó szájú honatyák és "hazafiak" Takarodj, monnyon le szöveget skandálnának...
Nekünk is össze kéne fogni népszavazás, tüntetés stb. hogy közöljük a fidesszel, én/mi nem értünk egyet az MNYP pénzek lenyúlásával, mindenféle visszamenőleges törvényalkotással, különadókkal és egyébként is kapják be!!!!!!!
"Az új adórendszer finanszírozásához más forrásból ötszáz milliárd forint bevételt kell szerezni, ezt fedeznék a válságadók, a bankadó és a magánnyugdíjpénztári járulékok elvonása. Amennyiben ezeket a törvényeket az AB alkotmányellenesnek találta volna, borult volna a jövő évi terv."
Cscsb, igen és? Ez nem érv. Ez kb olyan, minth azal érvelnél egy betörő esetében, hogy szegény drogos volt és kellett a pénz a drogra...
Ami alkotmányellenes, az egy jogállamban nem lehetséges. Ez így volt még idén februárban is, amikor eltörölték az ingatlanadót. Az is hiányzott a költségvetésből...
Talán nem kell fedezetlenül adót csökkenteni. Vagy megtalálni az alkotmányos forrásait. Pl. valós költségvetési reformokkal, struktúrális reformokkal. De kiadási oldalon gyakorlatilag nem történt semmi és terveket se tudunk ilyenekről.
penznyelo félreértesz.... olvasom régóta a kommentjeidet és 99%ban egyetértek veled.... nem érvénként hoztam fel, csak dühből, mert az egykulcsos adónak nem most lenne itt az ideje...főleg annak fényében, hogy a nagykeresetűek és nagykeresetű családosok jövedelemnövekményét a kiskeresetűek, ill. a plebs fizesse meg....
Ovi kb. évi 5 millával többet visz haza, addig Bajnai és Gyurcsány jelképes 1 ft-ért dolgozott(többi jótékony célra ment)
"Bakker nagyon dühös vagyok én is.....a vicces az, hogy ha az előző kormány tizedét is megtette volna amit ezek a tehetségtelen demagóg gyökerek, már rég tüntetésen habzó szájú honatyák és "hazafiak" Takarodj, monnyon le szöveget skandálnának..."
Hát ez meg a másik. Durva amit ezek műveltek eddig.
No ez is önmagáért beszél.
Vajon a pofátlanul felvett költségtérítéseket nem akarják megadóztatni? Én már beérném azzal is ha mondjuk bruttósítanák.
Ismerek egy olyan fideszes képviselőt, aki SZDSZ-es színekben lett képviselő, majd amikor a Horn kormány nem jutott be a parlamentbe akkor átpártolt a narancsosokhoz. Ott is megválasztották, és az elmúlt 12 évben vidéki kisvárosi képviselő létére felköltözött Budapestre. A választások idejére lement a városába, azt követően vissza. Arra is kíváncsi lennék, hogy mennyi albérleti hozzájárulást vett fel. Ma egyébként államtitkár. Mint választott képviselő valójában mennyit tett a körzetéért nem tudom, de hogy nagy a munkanélküliség a városban az is biztos.
na félretéve a rossz poént...múltat lezárni, jelennel és jövővel foglalkozni... nem wishfull thinking kormányzás, hanem szigorú szakértői... nyilvánosság, összes közbeszerzés, állami pénz költése, állami fizetés a neten rajta, kizárni(csökkenteni) ezáltal a korrupciót. Normális költségvetés, kiadások lefaragása...stb....
"A nagygyűlés egyik apropóját az adja, hogy a kétharmados kormánytöbbség a rendészeti törvényeket a diktatúrákat megszégyenítő módon akarja módosítani: ezentúl idegen rendőri erők is korlátozás nélkül vehetnének részt magyarországi akciókban, mint például tömegoszlatásokban, továbbá bárki korlátlanul megfigyelhető, lehallgatható lesz.
Mindezek törvényesítését egyetlen tisztességes magyar ember sem nézheti tétlenül! Ahogy 1919-ben Horthy Miklós elérte az idegen erők kivonulását Magyarországról, úgy nekünk is kötelességünk ezt követelni. Mindenkit hívunk tiltakozó demonstrációnkra, hogy együtt mondjuk ki: nem kell idegen rendőr a magyar utcákra! Nem akarunk megfigyeltek lenni a saját hazánkban, nemet mondunk a Fidesz orwelli világára és a párturalmi alkotmányra! Nem utolsó sorban követeljük a hazaáruló Károlyi Mihály emlékművének eltávolítását is.
Tiltakozó demonstrációnkra várunk minden magyar embert! Felszólal Vona Gábor, dr. Gaudi-Nagy Tamás, Hegedűs Tamás, Szegedi Csanád és Volner János - tájékoztat a Jobbik."
Nyíltan Tolvaj Bűnöző a Fidesz frakció
"Elsőre nem ment át Lázár János alkotmánymódosítási javaslatának hétfőn elfogadott változata a parlamentben. A gépi szavazás adatai szerint csak a jelen lévő képviselők 66,5 százaléka támogatta"
"A parlamentben gyakran előfordul, hogy képviselők a gép hibája miatt nem tudnak szavazni. Ilyenkor általában automatikusan beszámítják a szóban közölt szavazataikat. A problémát most az jelentette, hogy erre már csak a határozat kihirdetése után került sor, márpedig kihirdetett határozatot a házszabály szerint utólag nem lehet megváltoztatni. A házbizottság ennek ellenére módosította az eredményt." link