Az ,hogy is volt ,hogy az államnak azért volt 7% OTP részvénye ès Csányi Úrnak ,2016-ban volt egy olyan hozzászólása 5400körül ,hogy az OTP nagyon drága ès a kisbefektető nem tud venni ,majd egy hét múlva OTC-n 72 milliárd forintért 4765-ös átlagon eladta az állam azt a 7%-ot.Majd egy hét alatt többet èrt ,mint 5400 forint.Akkor az jó döntés volt!?Ha nincs belőle EXTRAPROFIT.nagyon gyenge gazdasági döntések tömkelege O.V. alatt.kis iskolás is okosabb nála!?
Kék Béka a kabala figura.Akkor sokat kell várni ,hogy nulszás legyen a sztárpapírod ,mert elöbb jön egy minimum 20 pont esès,aztán július 6.i héten lesz valami!!???
Délelőtt rovancsoltam, és azt találtam, hogy addig izegtem-mozogtam az Opi-ban, hogy innen már csak 50 %-kot kell emelkednie, és akkor történelmileg nullán tudok belőle kiszállni. Afölött meg Hawai. Az App, a Panni, a Takarék(FHB) viszont 10 év alatt rendesen leraboltak.
"az OTP mindezek mellett egy nagy kiforrt cég." Ez fontos észrevétel volt, ha nyomban hozzávesszük, hogy végül és alapvetően piaci versenyviszonyok között forrta ki magát. Ami az eddigi OPUS-ról azért határozottan nem állítható. Az összes "jó hír" mögött költségvetési forrás, állami, jogszabályi támogatás, tehát komoly bennfentes "tudás" húzódott meg. Anélkül, hogy az állam(párt) szerzett volna az OPUS-ban manifeszt tulajdonrészt. Ez a sajátos körülmény azért biztos feltűnt a NER-en kívüli intézményi befektetőknek, akiknek láthatóan tartós elmaradása magyarázhatja a permanens tőzsdei esést. A költségvetési mozgástér viszont most erősen be van szűkülve, bizonytalan az állami gigaprojektek sorsa is, és szerintem vigyázó szemünket hiába vetjük Navracsicsra, ő nem az erőember a kormányban, vagy az állampártban. Ha hozna is haza eu-s pénzeket, azt nyilván csak annak ígéretével kapná (és szigorúan felpántlikázva), hogy ezeket már nem lopjuk szét pártállamilag piactorzítással. De abban reménykedhetünk talán, hogy van már annyira pozicionált és tőkeerős az OPI, hogy átlátható tőzsdei cégként le tudjon esetleg szakadni a politikai járszalagról. Már amennyire a MO-i viszonyok között le lehet arról szakadni.
A Budapesti 2022-es Vizes világbajnokságnak van hivatalos reklám figurája,mint anno Lali ès Lili vagy most újra lehet hasznosítani az O.V. 22-es termékeket!?
A piacilag jól beágyazott OTP-vel szemben még ki sem igazán este magát százalékosan 5 év alatt az OPUS. Ez az 5 év eléggé hosszútáv egy kisbefektetőnek. Ezt, és csak ezt próbáltam leginkább szóvá tenni. Amit helyesen bajnak mondasz az OPUS-t illetően, az ugyanakkor egyben az ereje is. Mostanra meglehetősen ígéretes befektetői nézőpontból, ha esetleg közel féláron juthatsz hozzá, mint ahogy eredetileg 5 éve vetted. Tökösebb játékosok ilyenkor darabszámot tripláznak, hogy nullán dobhassák ki mielőbb a tetőn vetteket. Én legalábbis veszegetem, pénteken is inkább vettem, még többet is, mint akartam, mert záróban is kaptam belőle. Meglepett viszont az eladói pakk nagyságrendje, ami gondolom a NER-t is készületlenül érhette, ha csak 50-60K-val készültek sáncolni. (De az is lehet persze, hogy csak pakkot villantott figyelmeztetésül valaki, nem akart igazán teljesen kitárazni. Különben nem az utolsó utáni pillanatban lép.)
Neked több regisztrációd van/volt már, mint Opus részvényed :) Nemzeti alapon egy világkormányt váró egyént hogy is lehetne beszervezni, ott az anyagi érdek mindent visz az (egyéni) racionalitás oltárán, anyucit is zaciba lehet dobni, ha az épp kifizetendő. Nem baj, tudjuk a piaci árak a frankók, az persze elfelejtik a gondolkodásért felelős egyedek közölni, hogy az össz kereslet és a kínálat például a Földünkön a szénhidrogén terén marginálisan változott az elmúlt időszakban, maximum a fogyasztói kosárban lévők szerződéses kapcsolatai változtak jelentősen, az árak mégis duplázódtak pár hónap alatt, holott sok helyen a nagyobb kitermeléssel még fajlagosan olcsóbb is az "előállítási" költség. A "szegény" norvégok is "piaci alapon" (túl)számláznak, még a NATO-ba is jutott egy góré. Csodálatosan álszent egy bagázs kíván pár száz millió embert megvezetni a nagy "jó emberkedésben", de kell még pár krízis, hogy kiáltsanak egy EU-nál is hatalmasabb szervezetért, jöhessenek végre a "megváltók".
Rendben, ez játék a számokkal, igaz még pár hétig igaz, amit írsz, én 301-en vettem 2017-ben első alkalommal opust(akkor még opimus). Ami tény 2017.10-hó óta aki vett, és nem adott el az mind bukott: https://www.investing.com/equities/opimus-group-nyrt OTP más azért, abban nekem is volt szép köröm 8.860-18.000 tavaly adtam el, a covidos vételt. Ami külömböző, az OTP mindezek mellett egy nagy kiforrt cég. Az opi egy induló story, hatalmas akvikkal, 4-5X-ösére növő árbevétellel, egyre nagyobb vagyonnal, mégis végig este az utóbbi közel 5 évet. Azaz nincs baj ha egy háború, egy covid beveri, mivel minden más papírt is érint. Viszont ami a baj, hogy ezt minden jó hír is lefelé tolta. Esésben vezetünk, emelkedésben esünk.
Ez akkor lenne ennyi bukó, ha az összeset egyben most realizálnád. Addig viszont csak virtualitás, amiből az látszik, hogy hosszabb távon (népben-nemzetben, vagy bármi másban) gondolkodva veled van a remény.
5 éves távon: OTP -1,8; OPUS +8,9. Mindez persze csak történelmileg változó absztrakció. Aki mostanában találja meg vételre bármelyikőjüket, az 0-ról indul, de ő se tudhatja, hogy mennyire "hosszabb távon" kell gondolkodjon. Infláció, recesszió, háború, leválthatatlan autokratikus politikai rendszerek - nem segítenek megtippelni a "hosszabb táv" várható időtartamát. Ilyenkor rövid távokkal kell kalkulálni, időszakos eseti felpattanásokkal, nem pedig napokon át tartó limites mozgásokkal. Nemrég még a 300-as árfolyamban reménykedtünk, most már a 200-as is vágyálom, amit ráadásul - a napi forgalmi adatokat látva - legfeljebb srv-tól remélünk. De ha lenne is ilyen, azt szempillantás alatt leborítják a kisbefektetők, akik aközött választhatnak, hogy tartják-e az eddigi bukókat, vagy realizálják. Tehát nemigen lesz ilyen srv egyelőre, széllel szemben történő hugyozás lenne.
Sziasztok! Ami az én szememet legjobban csípi, hogy a vezetőség még azokat a minimális lépéseket sem teszi meg, amit megtehetne ilyen világgazdasági környezetben... Itt van például az új vezérigazgató, megszolalt már bárhol is a tervekről nyilatkozva vagy nyugtatva a befektetőket!? Lapul, mint szar a fűben... Meg lett szavazva az SRV lehetősége a rendkívüli közgyűlésen, amivel egyetlen egyszer nem éltek. Mikor gondolják úgy, hogy végre kéne néhány lépést tenni a befektetöik védelmében!? Az egész olyan, mintha szarnának az egészre, nekik tökmindegy 20 Ft vagy 500Ft... Nekik sem érdeke, hogy 20 Ft legyen, de nem zavrja őket... Gesztusokat meg nem óhajtanak tenni a befektetőik felé. Ez az érzés, ami átlengi az egész hangulatot. Pár millió Ft-al szarakodnak az árfolyammal, full magunkra vagyunk hagyva...
Ez totàl lényegtelen… mindig mindenre esünk. Katasztrofàlis szar az egész. 1hó -13% 3hó -23% 6hó -33% És akkor a többibe bele se menjünk. Kurv@ra unalmas hogy valakiknek ennyire csipi ez a szemét, hogy az utóbbi 5 évben minden hosszabb távon gondolkodó embert kisemmizzen ez a papír. Konkrétan ez a papír a ner szégyene, a fidesz szégyene. . Az hogy ki milyen zászlót rak ki kedves KKR rohadtul tök mindegy. Azt mond inkább mennyi profitod van ezen a gennyes papíron. Nekem kb -40%
Látom, ott hagyott a barátod és nem fogod fel, hogy nem tudsz megfőzni, a lányokat nem cserélem. Amúgy sétálj a Soroksári út eleje felé és látni fogsz egy új építésű ház több száz milliós, legfelső szinten lévő kérójának a teraszán (Duna felőli oldalra néz) egy hatalmas LMBTQ zászlót. Láthatod, a melegeknek jól megy, oda tartozol a haverokhoz, nem tudom minek sírsz utánam, Opus részvényed meg úgy is max speka célból volt, a fiúknál pedig jól kereshetsz anélkül is. Reggelente munkába menet majd feltekintek, hogy nyomjátok-e rendesen a rúdtáncot. Sőt ajánlom figyelmedbe a kitiltott kolléga új alteregóját, sokszor amúgy is magukkal beszélgetnek a klónok, jól felszopkodják felnőtt filmesen a témát. Kár hogy erőlködsz a mismásolásoddal, a libenácik a mindenek feletti egóra építenek, ami számodra nagy perspektívát nyújt. Ja, továbbra is hajrá NER és Fidesz, hajrá Opus.
Nem!jövő7en se!előbb lesz 150,mint 200,ha marad minden ebbe a kerékvágásba úgy nézem!150től lesz ralli 168ig,azt utána irány akkor 150alá végleg!a cél 100alá beverni még év vége előtt!mindenki jól fog járni!előre megyünk nem hátra!béke és biztonság!Nehogymá az opuszosok füzessék ki a háború árát!!!lassan a nagy fityisz győzelem óta estünk 100ft-ot mindjárt!2.5honap alatt!ez tény!leülhet az egész bagázs megint egyes!Viktor,György,Misi,Sanyi,Kati,mindegyik!lassan fleto-gordonkás-veres-gyöngytyúk-hillerhaver szint van itt is!nagyon durva!euró célár 440-450!jó lesz ez!van ócsó farhát,pofa be!mindenki meg van védve,ha nem tud 20.000ér egy sztéket venni már!lehet fasza farhátpöri,farhát rántva,farhát grillezve,stb!párolt farhát!Gyurcsány 2000ft ból karivacsi 4főre?megvan?idén ez is überelve lesz:német szilárd:variációk farhátra,4főre,865ft-ból kihozza!figyeljétek meg!nemzeti szinü szallaggal lesz átkötve!X jó helyen,ne szarjatok be,kormány mindent meg fog oldani helyettünk!rezsi,benzin,zaba,lakásfelújítás,kamatstopp,hitelmoratorium,lesz itt minden mint a bucsuba!adovisszatérités,stb!dőzsölhetünk tovább!
KKR-ből kellene erőt merítenetek, ő most is örül, hogy az Opin keresztül részese lehet ennek a gyönyörű kísérletnek, amit NERnek, Fidesz érának hívunk. Ne foglalkozzatok az árral, ne legyetek ennyire önzők, magatokra figyelők, itt társadalom és jövőépítés zajlik, kéretik több lelkesültség.:)
A titok a "művelés alól kivett terület"-té nyilvánítás, arra pedig "gazdasági épület"-et húzni. Semmilyen költsége, vagy megkötése, vagy engedélykötelezettsége nincs ;)
Látom hiányoltok. Nincs semmi, kókadok ebben a melegben. Rájöttem, hogy meg kell javulnom, mert nem fogom kibírni a pokolban. Az árfolyam láttán a könnyeimmel küzködöm. Ennél szomorúbb már csak akkor voltam, amikor Esmeralda megvakult. Csak esténként szoktam használni, de elővettem a korbácsot, és ostorozom(?) magam, hogy miért nem vettem Aliexpresst, kb 1 hónapja mondogatom.. (Ugyanígy fogok járni a Tilray-el is). El 'kéne adnom ezt a HÍGFOST, de bátorságom annyi van hozzá, mint hekk a Balatonban ;)
ezzel 7312-ik az ETF-ben elérhető részvények közül, épp a CSB Bank után, ami egy indiai magánbank, amelynek székhelye az
indiai Kerala állambeli Thrissurban található. A bank több mint 560
fiókból és több mint 390 ATM-ből álló hálózattal rendelkezik Indiában. szóval van még remény, nem rossz papír ez :) hajrá Opus, év végére szeretném, ha a top 7000-be előzne
NEW OPUS GLOBAL